Tanzánia segélyfüggősége

Bevezetés

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy Afrika a nemzetközi fejlesztési segélyek egyik fő célpontja, és Afrikán belül a donorok preferálják a „jó kormányzásban” jeleskedő országokat.  A következő bejegyzésben azt vizsgáljuk, hogy a segélyek milyen hatást gyakorolhatnak a célországra.

Többet árt, mint használ?

Habár a segélyfolyósítás enyhíthet a fejlődő országokban akut tőkehiányon, kiutat jelenthet a szegénységi csapdából; a segélyek olyan gazdasági átalakulással is járhatnak, amely nem feltétlenül kedvező. A segély egy jó részét ugyanis helyben költik el, a külföldi valutát helyire váltják, s ennek hatására nő a helyi valuta iránti kereslet. Nemcsak a helyi valuta, hanem a helyi gazdaság árucikkei iránt is nagyobb kereslet mutatkozik: a pénzt el kell/lehet költeni.  A helyben előállított árukat két csoportra oszthatjuk. Egyrészt vannak olyan termékek, amelyeket az ország exportál, másrészt olyanok, amelyeket helyben vásárolnak meg.  Az exportképes termékek árát meghatározzák a nemzetközi árak, tehát inkább a nem exportképes termékek árában lesz növekedés. A hazai pénzkereslet növekedése és a nem exportképes termékek árának növekedése reálárfolyam-felértékelődést okoz.

Az egyes országok segélyektől való függőségét hagyományosan a hivatalos fejlesztési támogatásnak (ODA) az ország bruttó nemzeti jövedelméhez (GNI) viszonyított arányával szokták kifejezni. Az általunk vizsgált időszakban (2000-2018-ig) a hivatalos fejlesztési támogatás mértéke 2007-ben tetőzött, s ekkor elérte a bruttó nemzeti jövedelem 13%-át (ld. az alábbi ábrán). 2007-ben a hivatalos fejlesztési támogatás az állami büdzsé negyven százalékát és a fejlesztési célú büdzsé nyolcvan százalékát tette ki, így Tanzánia az egyik leginkább segélyfüggő ország volt ebben az időszakban (Rotarou – Ueta, 2009). Ilyen ODA/GNI arányok mellett a döntéshozóknak különös figyelmet kell fordítani a potenciális felértékelődés elkerülésére, hiszen az, hogy mire költik a segélyeket, nagyban befolyásolja a holland kór kialakulását (Gylfason, 2009).

ODA a GNI százalékában 2000-2018, Adatok forrása: ODA – Development Assistance Committee of the Organisation for Economic Co-operation and Development, Geographical Distribution of Financial Flows to Developing Countries, Development Co-operation Report, International Development Statistics adatbázis.  GNI – World Bank becslés

 

A segélyek makrogazdasági hatásai

A segélyek makrogazdasági hatásaival kapcsolatban számos vita merült fel a szakirodalomban.

Rajan és Subramanian nagy jelentőségű 2009-es tanulmányukban (Rajan-Subramanian, 2009) például azt vizsgálták, hogy hogyan hat a segélyek beáramlása a feldolgozóipari kapacitás alakulására. Írásukban bizonyították, hogy a segélyek rontják a célország gazdaságának versenyképességét, csökkentik az exportképes ágazatok növekedési rátáját. A szerzők valószínűsítik, hogy a jelenség oka a beáramló segélyek által okozott reálárfolyam felértékelődés, ez pedig magyarázhatja, hogy miért nem sikerül egyértelműen bizonyítani: a célországok gazdasági növekedését dinamizálják a segélyek.

Ugyanakkor egyre jelentősebb a szakirodalma az ellentétes irányzatnak is, amely azt sugallja, hogy a beáramló segélyek nem felértékelődéssel járnak, hanem a reál effektív árfolyam leértékelődését okozzák (Wondemu – Potts, 2016).

Számos magyarázat született erre a szokatlan megfigyelésre, legtöbbjük a segélyek keresleti oldalra gyakorolt hatásával operál. A beáramló segélyek valószínűleg gyors keresleti választ indukálnak, amely sokkal erőteljesebb, mint a segélyeknek a kínálati oldalra gyakorolt befolyása.

Mások azzal érvelnek, hogy a segélyeket a gazdaságban előforduló „szűk keresztmetszetek” feloldására használják, ez pedig elszabadíthatja a nem exportképes ágazatok termékeinek árát (Hjertholm – Laursen – White, 1999).

Amennyiben a segélyek által finanszírozott közösségi infrastrukturális befektetések termelékenység-javulást okoznak a nem exportképes ágazatokban, a segély árfolyam-leértékelődést okozhat (Adam – Bevan, 2003).

Ha a donortól kapott segélyt a célország a donortól vásárolt importtermékekre fordítja, és ezen import értéke jelentősebb, mint az eredetileg kapott segély, az is leértékelődéshez vezethet (Wondemu – Potts, 2016).

Előfordulhat, hogy a donorok a célország árfolyamrendszerének megváltoztatásához kötik a segélyezést, és ez akár leértékelési elvárást is jelenthet. Ezek a tényezők együttesen is okozhatják a megfigyelt leértékelési hatást.

A tartós alulértékeltség következményei

Tanzánia esetében is ez a helyzet: a várt felértékelő hatás helyett a segélyek beáramlása leértékelődést okozott (a reál effektív árfolyam leértékelődése és a növekvő segélybeáramlás között erős negatív korreláció van) (Li – Rowe, 2007).

Míg a túlértékeltség gazdasági növekedésre és exportra gyakorolt hatásáról egyetértés van a szakirodalomban (Magud – Sosa, 2010), a leértékeltség gazdasági hatásai nem egyértelműek (Chowdhury, 2017). Természetesen csak akkor beszélhetünk le- vagy felértékeltségről, ha meghatározzuk, hogy mi lenne az ún. egyensúlyi reál effektív árfolyam[1](RER). Wondemu és Potts tanulmánya az 1980 és 2012 közötti időszakot vizsgálva megállapította, hogy az egyensúlyi RER-hez képest a tanzániai shilling átlagosan 2,6%-kal volt alulértékelt, azonban ha a liberalizációs reform (1986) utáni időszakban vizsgáljuk az átlagot, akkor 4,3%-os alulértékeltséget kapunk (Wondemu – Potts, 2016). Ugyanerre jutott Niko Hobdari (2008) is, aki megállapította, hogy 2000 után a tanzániai shilling jelentős mértékben alulértékelt volt.  Chudik és Mongardini tanulmánya alapján ez az alulértékeltség 2007 közepén elérte a 30 %-ot az egyensúlyi RER-hez képest. Li és Rowe (2007) azonban csak 5 % közelinek becsüli a tanzániai shilling alulértékeltségét.  Attól függően tehát, hogy milyen tényezőket vesz figyelembe egy adott elemzés az egyensúlyi árfolyam meghatározásához, jelentős eltérések mutatkoznak az alulértékeltség mértékének becslésében.

Az alulértékelt valuta javíthatja az exportképes ágazatok teljesítményét, azonban inflációt okozhat. Tanzánia az exportszektor teljesítményének fokozása érdekében szándékoltan alulértékelt sávban tartotta a valutáját. Ennek érdekében folyamatosan bővítette a valutatartalékát, egyes időszakokban ennek mennyisége elérte a GDP 18%-át is ( Wondemu-Potts, 2016).

A washingtoni konszenzus ajánlásai alapján időszakosan előfordulhatnak alul- vagy túlértékelt periódusok, azonban a gazdaság egyenletes teljesítményéhez célszerű az egyensúlyihoz közeli árfolyam fenntartása. Wondemu és Potts azonban Tanzánia és Etiópia exportteljesítményének összevetésekor megállapították, hogy a tanzániai shilling alulértékeltsége hozzájárult az exportteljesítmény fokozásához (a vizsgált időszakban az etióp valuta többnyire túlértékeltséget mutatott). Eredményeik azt az álláspontot igazolják, mely szerint a tartósan gyenge intézményrendszerrel és piaci zavarokkal küzdő fejlődő országokban célszerű lehet az alulértékeltség, mivel az exportképes ágazatok aránytalan tranzakciós költségekkel szembesülnek (a nem exportképes ágazatokhoz képest) a piaci és intézményi problémák miatt. Az alulértékeltség a megnövekedett tranzakciós költségek negatív hatását semlegesíti.

Azonban az alulértékeltség hatására beinduló infláció (amely a kétezres közepéig relatíve magas volt Tanzániában) jelentős jóléti veszteségekkel jár, illetve csak akkor lesz hatékony, ha az exportképes ágazat import-intenzitása alacsony (nincs sok külföldről érkező hozzávaló, alkatrész, amelyet az exportra kerülő végtermék előállítására használnak) és ha a fogyasztók hajlandóak az exportképes termékek helyett mást vásárolni. Az alulértékeltség a hazai megtakarítások és befektetések mértékének csökkenése révén is ellensúlyozhatja az élénkebb exportszektor gazdaságélénkítő hatását. A sikeres „policy mix”-nek ezen tényezők összességét kell figyelembe vennie, amikor a hazai valuta tartós alul- vagy túlértékeltsége irányába befolyásolja az árfolyamot.

[1] Ennek meghatározásához többnyire az ország cserearánymutatóit, a kormányzati kiadások mértékét, a kereskedelmet korlátozó szabályokat, a beáramló tőke mennyiségét és a technológiai fejlődés mértékét szokták felhasználni.

Megosztás

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének (MTA KRTK VGI) tudományos munkatársa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanulmányok Tanszékének adjunktusa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük