Miért tartják Botswanát az egyik legsikeresebb afrikai országnak?

 Afrika egyik büszkesége

Botswana a Dél-Afrikai Köztársasággal, Namíbiával, Zambiával és Zimbabwével határos Franciaország-méretű ország, amely mindössze 2,2 millió lakossal büszkélkedhet, azonban tagja a közepesen magas jövedelmű „elitklubnak” szubszaharai Afrikában. (Namíbiával, Mauritius-szal és a Dél-Afrikai Köztársasággal együtt).

Botswana nemcsak stabil demokratikus értékrendjéről (a legrégibb demokrácia Dél-Afrikában), hanem sikeres gazdaságpolitikai döntéseiről is híres. Ahogy a gazdasági szakirodalomban emlegetik, fejlődése mentes az Afrika-szerte oly jellemző „szindrómáktól”. A szindrómák, azaz fejlődési csapdák egy része a nyersanyagok kitermeléséhez kapcsolódik. Mivel Botswana a világ legjelentősebb gyémánttermelője (bevételek szempontjából), ebben a bejegyzésben a nyersanyag-átok jelenségével foglalkozunk részletesebben.

A nyersanyag-átokról

Logikus feltételezés, hogy ha egy országban egyik pillanatról a másikra nyersanyagkincset fedeznek fel, az áldásos hatást gyakorol a gazdasági növekedésre. Afrikában a Szaharától délre azonban számtalan ország gazdaságtörténete rácáfol erre a hipotézisre (lásd Kongói Demokratikus Köztársaság, Sierra Leone, Nigéria, Zambia, stb.). Mi lehet az oka annak, hogy a pluszbevételeket nem sikerül előrelátóan felhasználni a legtöbb afrikai országban?

Kenya politikusai az olajnak örülnek, lakosai csak egy kis vizet szeretnének a nyersanyag-átokról szóló karikatúrán

Az ásványkincsek kivitelétől való túlzott exportfüggőség hatalmas veszélyeket rejt: a világpiaci árak fluktuációja miatt az állami büdzsé nehezen tervezhető, a bevételek nem azonnali felhasználása (megtakarítás vagy befektetések érdekében) súlyos ellenérzéseket szül a mélyszegénységben élő társadalmi rétegekben, politikailag nehezen megvalósítható. Ez azt is jelenti, hogy a társadalom gyakorlatilag elvárja a vezetőktől, hogy amikor „jól megy a szekér”, azaz magasak a nyersanyagárak, azt a társadalom életszínvonalának javítására költsék (építsenek kórházakat, iskolákat, utakat, építsenek ki komplexebb szociális védőhálót). Ha a kormány enged ennek a nyomásnak, arra számítva, hogy a  magas nyersanyagárak tartósak lesznek, idővel nehéz helyzetbe kerülhet. Hiszen amikor a nyersanyagárak visszaesnek, azaz az állam előre nem látható módon kevesebb bevételhez jut (a Brent olaj ára például 2014 júniusában még elérte a 112 dollárt, 2015 januárjában 47 dolláros mélypontra süllyedt, jelenleg 57 dollár körüli a hordónkénti ára, tehát egy év alatt az olajexportőr országok bevétele akár FELÉRE is visszaeshet) , az elkezdett látványos nagyberuházások gyakran félbeszakadnak, általánossá válik a szerződések nem teljesítése az állam részéről, hirtelen félbeszakadnak a magas nyersanyagárak idején meghirdetett szociális programok. Megrendül a jogállamiság, és a politikai vezetésbe vetett bizalom is meredeken zuhan.

Botswana ezt a helyzetet úgy kerülte el, hogy az alacsony árakat úgy kezelte, mintha a kedvezőtlen helyzet tartósan fennállhatna, de amikor az árak magasak voltak, azt váratlan (és semmiképp sem fenntartható) szerencseként értékelte. Ez a gyakorlatban egy rendkívül prudens, óvatos makrogazdasági politikát eredményezett: ha nyersanyagaikért magas árat kaptak, a „pluszt” alapokba fektették (azaz a gazdaságba mindig csak annyit áramoltattak, amennyit az „túlhevülés” nélkül fel tudott szívni), alacsony bevételek idején pedig a jó előre félretett pénzt használták fel arra, hogy egyenletes legyen a kormány rendelkezésére álló források mennyisége.

“Holland kór”

Az árak fluktuációja mellett a „holland kór” is fenyegeti a nyersanyagokban gazdag országokat. A Hollandiában az ötvenes években felfedezett nagymennyiségű gáz exportja hatására bekövetkező negatív gazdasági folyamatok összességét fémjelző „holland kór” lényege: a helyi pénz erősödhet és a felívelő kitermelő szektorba áramló munkaerő és pénz visszavetheti a többi iparág fejlődését, ez pedig egysíkúbbá teheti a gazdaságot. Márpedig a megalapozott és hosszú távú növekedéshez diverzifikált és szakértelemre épülő iparosodásra van szükség, azaz a növekedést nem lehet egyetlen szektorra (Botswana esetében a gyémánt kitermelésére) alapozni.

Botswana hatalmas jövedelemre tesz szert az Okavango-delta állatvilágát megcsodálni vágyó turisták ezreitől: a gazdaság diverzifikációjának egyik motorja a turizmus

Botswana vezetése felismerte, hogy a gazdaságot sokoldalúbbá kell tenni: egyrészt, mert az “örökölt vagyon” (nyersanyagok) véges, viszont a “teremtett vagyon” hosszabb távon is megalapozhatja a gazdasági fejlődést. Másrészt a bányászat még napjainkban is csak a foglalkoztatottak 2%-át alkalmazza, azaz munkahely teremtő szerepe korlátozott. A kormány többek között vállalkozásbarát környezet teremtésével, üzleti továbbképzésekkel, a privatizáció elősegítésével igyekszik elérni, hogy a gazdaság ne csak a gyémánt kitermelésére alapozzon.

Korrupció

A pluszbevételek könnyen “megszédíthetik” a nyersanyagokban gazdag országok politikusait. Bevett gyakorlat, hogy az olaj- és bányásztársaságok Afrikában nem hozzák nyilvánosságra, mennyit fizetnek a kormánynak a nyersanyagvagyon kiaknázásáért. Számos fizetési tétel merülhet fel a bányászati koncesszióért fizetett összegtől és adófizetéstől a bányajáradékon (a kitermelt nyersanyag értéke után fizetett járadék) és nyereségrészesedésen át a természetbeni fizetségig. Ha ezen kifizetések mértéke nem kerül nyilvánosságra, akkor különösen nagy a kísértés, hogy azokban az országokban, ahol nincs kialakult intézményrendszere a politikusok elszámoltatásának, növekedjen a korrupció. (Ezen a rossz gyakorlaton kíván változtatni például a “Publish What You Pay” nevű kezdeményezés, amely számos afrikai országban azért lobbizik, hogy a kormánynak fizetett tételeket kötelező legyen nyilvánosságra hozni).

A Transparency International Corruption Perceptions Index-térképén a világos színnel jelölt országok kevésbé korruptak: Afrikában a legjobb helyeztést Botswana érte el

A korrupt kormányok nemcsak a jelen, hanem a jövő generációknak és politikai vezetéseknek is hatalmas károkat tudnak okozni: a nyersanyagban gazdag harmadik világbeli országokban például nagy “divat” a future ügyletek kötése a kitermelésre. Ez azt jelenti, hogy például egy állami tulajdonban lévő olajvállalat gyakorlatilag előre eladhatja az olajkitermelést, azaz pénzt kaphat (ma) cserébe a jövőbeni olajszállításokért. Ez valójában nem más, mint a jövőbeni termelésre felvett hitel, és ez azt is jelenti, hogy a jövő kormányait a jelenleg hatalmon lévő kormány megfosztja bevételeitől. Ráadásul a megnövekedett adósságszolgálat (államadósság utáni tőketörlesztési és a kamatfizetési kötelezettségek teljesítése) a jövőben is nehezítheti a gazdasági növekedést, főleg amikor a nyersanyagárak alacsonyan “szállnak”.

Hogy az afrikai korrupció mértékéről legyen némi fogalmunk: a francia CCFD/Terre solidaire elnevezésű civil szervezet annak igyekezett utánajárni, hogy a fejlődő országok korrupt vezetői mennyi pénzt tartottak/tartanak külföldön: Mobutu (1997-ben meghalt), aki a Kongói Demokratikus Köztársaság diktátora volt évtizedeken keresztül, külföldi számlákon az ország akkori éves GDP-jénak megfelelő mintegy 5-6 milliárd dollárt tartott. Franciaországban eljárás indult Omar Bongo Ondimba (azóta meghalt) korábbi gaboni elnök, Denis Sassou Nguesso kongói elnök és Teodoro Obiang Nguema Mbasogo egyenlítői guineai elnök és családtagjaik ellen, a vád, hogy állami pénzekből vásároltak maguknak luxus-ingatlanokat. Nguesso-nak állítólag 24 luxus-ingatlana és 112 bankszámlája volt Franciaországban, Bongo és rokonai pedig mintegy 30 luxus-ingatlant tulajdonoltak a francia riviérán és Párizs felkapott negyedeiben. Franciaország egyébként mindig is hírhedt volt arról, hogy afrikai diktátorok az országban “tárolták” illegálisan szerzett vagyonuk nagy részét. Az eljárások eredményeképp egyelőre sikerült bizonyos luxuscikkeket és ingatlanokat árverésre bocsátani, de kérdéses, hogy az összegyűjtött pénz valóban eljuttatható-e a célországok rászorulóinak, illetve milyen formában. Vajon melyik vádlott fog megjelenni valaha is francia bíróságok előtt? Meddig tart majd a francia bírók és ügyészek korrupcióellenes lelkesedése? William Bourdon, aki a Transparency International francia tagszervezetének nevében bíróság elé vitte ezeket az ügyeket, napi szinten életveszélyes fenyegetéseket kap… Közben pedig Afrika még napjainkban is évente legalább kétszer annyit veszít illegális vagyonmenekítés formájában, mint amennyi segélyhez hozzájut.

Botswana többek között annak is köszönheti, hogy a legkevésbé korrupt ország Afrikában, hogy a Tswana kultúra fontos eleme a konszenzuskeresés, így a demokratikus berendezkedés alapelvei nem voltak idegenek az országban. A Parlament döntéseiről a Főnökök Házának véleményét is kikérik (amelynek tagjai Botswana legfontosabb törzsfőnökei), így nem születhet a törzseket érintő döntés a törzsfőnökök előzetes tudta nélkül. Ez a széles néprétegekkel történő folyamatos egyeztetési kultúra (valamint az ötévenként esedékes választások) tette lehetővé, hogy Botswana vezetői elszámoltathatóak és tevékenységük világosan átlátható legyen.

 Összegzés

Botswana tehát előrelátó gazdaságpolitikai döntéseivel, a vidéki lakosság életszínvonalát is növelni igyekvő, hosszú távra tervező fejlesztő koncepciójával sikeresen elkerülte az Afrikában oly gyakori nyersanyag-átkot. Nem Botswana az egyetlen afrikai ország, amely igyekezett előrelátóan rendelkezni a nyersanyagokból származó bevételek sorsáról, de hogy miért csak Botswana törekvései jártak sikerrel, komplex kérdés. Valószínűleg nagy szerepet játszik ebben a Tswana kultúra már említett konszenzuskereső jellege, a kormányzó párt függetlenség óta eltelt évtizedekben töretlen támogatottsága, az elit vidéki érdekeltségei miatt a vidéki lakosság igényeinek maximális figyelembe vétele, és a külföldi befektetőkkel kialakított évtizedekre visszanyúló kedvező kapcsolatok. Mindenesetre a botswanai stratégiát érdemes tanulmányozni, hiszen bizonyos elemei tanulságul szolgálhatnak a korrupcióval, a nyersanyagárak világpiaci árának ingadozásával és a helyi valuta felértékelődésével küzdő afrikai gazdaságok számára.

 

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének (MTA KRTK VGI) tudományos munkatársa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanulmányok Tanszékének adjunktusa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük