You are here: Home » countrystudies » Mi lehet az oka annak, hogy Namíbiában a feldolgozóipar csekély jelentőséggel bír? 2.rész

Mi lehet az oka annak, hogy Namíbiában a feldolgozóipar csekély jelentőséggel bír? 2.rész

Az előző posztban már tárgyaltuk, hogy Namíbiában az ország gazdaságát a kitermelőipar túlsúlya jellemzi. Mivel szubszaharai Afrikában általános probléma a feldolgozóipari kapacitások hiánya (kivéve Mauritiust és Dél-Afrikát), különös tekintettel a nyersanyagban gazdag országokra, ezért folytatjuk a kutatást az okok után. Miért alakult ez így Namíbiában?

Azt már tudjuk, hogy nem a namíb dollár felértékelődése, és a kitermelőipar munkaerő- és tőkeelszívó jellege az oka a feldolgozóipar gyengélkedésének.

A Dél-Afrikai Vámunió akadályozza az iparosodást

A feldolgozóipar kialakulásának fontos akadályát jelenti a több mint százéves Dél-Afrika, illetve Botswana, Lesotho, Namíbia, és Szváziföld (BLNS) között működő vámunió, a SACU (South African Customs Union) furcsa jövedelem-elosztási rendszere.

A SACU rendszerének lényege, hogy a tagállamok közös bevételalapot képeznek, hogy a vám- és jövedéki adóbevételeket megosszák egymás között. A megosztás három különböző formula szerint zajlik:

  • az importvámok elosztása olyan arányban történik, amilyen arányban a SACU-n belüli importból részesülnek az egyes tagországok
  • a jövedéki adóból származó bevételek GDP-arányosan kerülnek elosztásra
  • a jövedéki adókból számolnak egy fejlesztési komponenst, amelyet egy főre jutó GDP-arányosan osztanak el

A problémát a vámbevételek elosztása jelenti. Annak ellenére, hogy a vámbevételek nagy része a Dél-Afrikába irányuló termékek kapcsán keletkezik, a vámbevételek túlnyomó része nem Dél-Afrikát gazdagítja, hanem szomszédait. A fenti formula alapján ugyanis a vámunión belüli import arányában részesülnek a tagországok a vámbevételekből. A BLNS-országok Dél-Afrikába irányuló exportja eltörpül az onnan származó import mellett. 2014-ben Dél-Afrika összesen 132 milliárd rand értékben exportált a másik négy tagország területére, míg ezen országokból csak 28 milliárd rand értékben importált. Ez a fentiekben leírt formulának köszönhetően a gyakorlatban azt jelenti, hogy Dél-Afrika mindössze a vámbevételek 17%-át kapta a 2013-2014-es évben.

Namíbiában óriási vagyoni különbségek vannak: a tehetősebbek szögesdróttal védik értékeiket (Forrás: saját fotó, Windhoek, 2016. február)

Namíbiában óriási vagyoni különbségek vannak: a tehetősebbek szögesdróttal védik értékeiket (Forrás: saját fotó, Windhoek, 2016. február)

A másik oldalról nézve a kérdést, Dél-Afrika szomszédos országaiban súlyos SACU vámbevétel-függőség alakult ki, amely akadályozza a feldolgozóipari termelés fejlődését is . Namíbia például 2014-ben bevételeinek 35%-át a SACU vámuniónak köszönhette. Azonban sokkal súlyosabb például Szváziföld esete, ahol egyes években az összbevétel 70%-át is elérte a vámunióból származó összeg. Ugyanakkor ahogy a rand mélyrepülése is mutatja, a dél-afrikai gazdaság helyzete romlóban van, tehát kérdéses, hogy a dél-afrikai adófizetők a továbbiakban hajlandóak-e finanszírozni a BLNS-országoknak nyújtott támogatást. A Pricewaterhouse Coopers becslése szerint Dél-Afrikának évi mintegy 30 milliárd randjába kerül a jelenlegi formula, és ez messze meghaladja a BLNS-országokba exportált termékekből származó hasznot. A dél-afrikai import generálta vámbevételekből a SACU tehát a BLNS-országokat támogatja anyagilag.

A SACU titkos záradéka

Ha a feldolgozóipari kapacitások fejlesztése szempontjából tekintjük át a Dél-Afrikai Vámunió bevétel-elosztási formuláját, akkor érdekes gazdaságtörténeti adalékra bukkanhatunk. A vámunió 1969-es újratárgyalásakor (ekkor Dél-Afrika még megszállás alatt tartotta Délnyugat-Afrikát, amely Namíbia néven csak 1990-ben nyerte vissza függetlenségét) egyeztek meg a tagok abban, hogy bármely tagország kérhette, hogy fiatal, kialakulóban lévő iparágát a vámtarifák esetleges módosításával védjék a vámunió egész területén. Az egyezménynek volt egy titkos része is, amelyet csak az apartheid-rezsim végén, az 1990-es években hoztak nyilvánosságra. Bármely születő iparág csak akkor igényelheti a SACU „védelmét”, ha képes arra, hogy a vámunió egész területén a gyártott termék iránt felmerülő igények legalább hatvan százalékát ki tudja elégíteni . A Dél-Afrikához képest elhanyagolható gazdasági potenciállal rendelkező SACU-tagországok számára ez a feltétel nyilvánvalóan nem teljesíthető. Tehát ez a titkos jegyzőkönyv rendkívüli módon megnehezítette bármilyen új ipari kapacitás kialakulását a SACU-ban Dél-Afrikán kívül. Roman Grynberg, a University of Namibia professzorának szavaival élve: „az apartheid-rezsimmel kötött fausti alku lényege: ha elegendő bevételt juttattok nekünk, mi vállaljuk, hogy nem fejlesztünk a dél-afrikaiakkal versenyképes iparágakat” (Interjú Prof. Roman Grynberggel Windhoekben, 2016. február 14.).

...néha pedig elektromos kerítéssel

…néha pedig elektromos kerítéssel (Forrás: saját foró, 2016. február, Windhoek)

 

Habár Namíbia ekkor nem független államként, hanem Dél-Afrika megszállt területeként volt a vámunió tagja, az ipari kapacitások kiépítését Dél-Afrika itt is ugyanúgy nehezítette és sokak szerint nehezíti mind a mai napig (Interjú Graham Hopwood-dal, az Institute for Public Policy igazgatójával Windhoekben, 2016. február 11.).

Miért nem változott a SACU jövedelem-elosztási formulája az elmúlt évtizedekben?

Bizonyára sokakban felmerül:mi lehet az oka annak, hogy a Dél-Afrikai Vámunió gyakorlatilag változatlan feltételekkel a mai napig ugyanígy működik (változás annyiban történt, hogy Namíbia független államként 2002-ben csatlakozott)? Az apartheid-rezsim vége óta többször is újratárgyalták a vámunió alapját képező egyezményeket, de nem következett be érdemi változás Pretoria és a BLNS-országok viszonyában. Sőt, a vámbevételektől való függőség tovább fokozódott.

Eközben a városi (és vidéki) szegények száma nem csökken, a képen Katutura, Windhoek bádogvárosának egy részlete látható (Forrás: saját fotó: Katutura, 2016. február)

Eközben a városi (és vidéki) szegények száma nem csökken, a képen Katutura, Windhoek bádogvárosának egy részlete látható (Forrás: saját fotó: Katutura, 2016. február)

A SACU keletkezésekor, illetve a hatvanas években még nem egyenlő felekként ültek tárgyalóasztalhoz az országok képviselői. Dél-Afrikának az apartheid miatti korlátozások következtében „szüksége volt barátokra és biztos felvevőpiacot vásárolt magának a szomszédos országoknak nyújtott támogatáson keresztül” (Interjú Prof. Roman Grynberggel Windhoekben, 2016. február 14.). A szomszédos országok váltak a dél-afrikai feldolgozott termékek kulcspiacaivá , és különösen fontos szerepet játszottak a nyolcvanas években, amikor a szankciók miatt Dél-Afrika nemzetközi mozgástere igencsak korlátozott volt. Ugyanakkor mivel az 1969-es egyezmény nyilvánvalóan a BLS-országoknak kedvezett, „cserébe” a vámtarifákat gyakorlatilag száz százalékban Dél-Afrika igényei szerint határozták meg.

2002-ben elvileg már egyenlő felekként tárgyaltak egymással a szuverén országok, azonban Dél-Afrika vámtarifa-meghatározási monopóliumát a BLNS-országok továbbra sem kérdőjelezték meg, attól tartva, hogy ha Dél-Afrika ezt a SACU-ból fakadó előnyét is elveszti, az a vámunió végét jelentheti. Tehát a vámokat továbbra is egyoldalúan Dél-Afrika határozza meg, és ez kedvezőtlen helyzetet teremt a BLNS-országok születő iparágai számára. Azonban “jutalmul” jelentős anyagi támogatást kapnak Dél-Afrikától az apartheid-érát idéző jövedelemelosztási formulának köszönhetően.

Dél-Afrika exportálja a munkanélküliséget a szomszédos országokba

Számos dél-afrikai munkahely tehát azért létezik, mert a BLNS-országok nem maguk termelnek, hanem a dél-afrikai termékek felvevőpiacaiként működnek (Interjú Leon Kufa gazdasági elemzővel, 2016. február 13., Windhoek). A BLNS-országoknak fizetett támogatás munkanélküliséget okoz a Dél-Afrikával szomszédos tagországokban.  Többek között ez az oka a régió-szerte rendkívül magas munkanélküliségnek. Namíbiában 28,1 % a munkanélküliségi ráta, amely városokban alacsonyabb (26,2%), mint vidéken (30,2%). Ugyanakkor a fiatalkori munkanélküliség ennél sokkal aggasztóbb, 39,2%-os értéket mutat.

Egy bádogház belülről: a legtöbb házba nem vezetik be a vizet, és nem a tulajdonos él benne, hanem bérlők (Forrás: saját fotó: Katutura, 2016. február)

Egy bádogház belülről: a legtöbb házba nem vezetik be a vizet, és nem a tulajdonos él benne, hanem bérlők (Forrás: saját fotó: Katutura, 2016. február)

A Dél-Afrikai Vámunió jövedelem-elosztási formuláján keresztül Dél-Afrika kis túlzással azért fizeti a kisebb tagországokat, hogy ne fejlesszék saját iparukat, ne létesítsenek új munkahelyeket. Ezen országok  mindenkori költségvetési egyensúlya (és közvetve a választópolgárok életszínvonala is) nagymértékben függ a Dél-Afrikai Vámunióból származó bevételektől és éppen ezért a Dél-Afrikával szomszédos országok politikusai attól tartva, hogy a költségvetési hiányt nem tudnák más forrásból pótolni, a végsőkig védelmezik a jövedelem-elosztás idejétmúlt formuláját.

A bádogház konyhája. A zimbabwei bérlő arról mesélt nekünk, hogy egy jobban felszerelt bádogház havi bérleti díja elérheti a húszezer forintnak megfelelő namíbiai dollárt is. Éppen ezért a vízzel, villannyal ellátott házakból a bérlő sok esetben kénytelen kiköltözni, mert nem tudja fizetni a drágább bérleti díjat és számlákat. (Forrás: saját fotó, Katutura,  2016 február)

A bádogház konyhája. A zimbabwei bérlő szerint egy vízzel-villannyal felszerelt bádogház havi bérleti díja elérheti a húszezer forintnak megfelelő namíbiai dollárt is. Éppen ezért a vízzel, villannyal ellátott házakból a bérlő sok esetben kénytelen egyszerűbb, villany és víz nélküli házba költözni, mert nem tudja fizetni a drágább bérleti díjat és számlákat. (Forrás: saját fotó, Katutura, 2016 február)

 

Ez nemcsak a tagországok, hanem a környező országok fejlődésére is negatívan hat. A Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség[1] (SADC) például 2011-ben vámunióvá alakult volna, a tárgyalások azonban megfeneklettek a BLNS-országok ellenállása miatt. Hiszen Botswana, Lesotho, Namíbia és Szváziföld nemcsak a Dél-Afrikai Vámuniónak, hanem a SADC-nek is tagja. Ha a vámunió kibővült volna, a bevételeket több részre kellett volna osztani (a SADC-nek 15 tagországa van). A SADC alapját képző elosztási formula nemcsak az iparosítást, a munkahelyteremtést akadályozza, hanem a további integrációt is, amely megoldhatná a kisebb gazdaságú/felvevőpiacú országok nagyobb egységekbe történő integrációját, vonzóbb befektetői célországgá tételét.

[1] Tagjai Angola, Botswana, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Lesotho, Madagaszkár, Malawi, Mauritius, Mozambik, Namíbia, Seychelles-szigetek, Dél-Afrika, Szváziföld, Tanzánia, Zambia, Zimbabwe

A bejegyzés a szerző Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány által finanszírozott botswanai és namíbiai terepkutatásának eredménye.

 

 

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének (MTA KRTK VGI) tudományos munkatársa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanulmányok Tanszékének adjunktusa

http://afrikablog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.