Bevezetés
Az utóbbi hónapokban a médiában többször is hallani lehetett arról, hogy Afrika egyik modellértékűnek tartott országában, Etiópiában – ahol az elmúlt években nem volt ritka az évi 10 % fölötti GDP-növekedés – halálos áldozatokkal járó zavargások, tiltakozások zajlanak, amelyek már-már az állam stabilitását veszélyeztetik. A szélesebb világ erről akkor szerezhetett tudomást, amikor a riói olimpián a maratoni távon ezüstérmet elnyerő etióp futó, Feyisa Lilesa keresztbe tett karral fejezte ki szolidaritását az oromók tiltakozó-mozgalmával kapcsolatban. Pár hónappal később pedig odáig fajult a helyzet, hogy a miniszterelnök, Hailémariam Desalegn kihirdette a rendkívüli állapotot, amelynek kapcsán korlátozták az internet használatát és megtiltották a külföldi diplomatáknak, hogy elhagyják a fővárost és annak 40 kilométeres körzetét.
Az oromók szerepe az etióp társadalomban
Az etióp események megértéséhez két dolgot fontos hangsúlyoznunk. Az első az oromó népcsoport szerepe az etióp politikában és társadalomban. A kusita népcsoport még a hivatalos statisztikák alapján is a Felföld legnagyobb etnikuma: az összlakosság mintegy 40 %-át képviselik. Ugyanakkor történelmi okokból mindig is marginalizált szerepet játszottak az ország irányításában, szemben a két domináns csoporttal, az amharákkal, akik aránya nagyjából 27 % körüli, és a tigrinyákkal, akiké 6 %. Az Etiópia feletti uralomért utóbbi két népcsoport vetélkedett az elmúlt évszázadokban, ők adták az ország királyait, császárait, diktátorait és államfőit. Jelenleg a hatalom az EPRDF (Ethiopian People’s Revolutionary Democratic Front) elnevezésű pártszövetség kezében van, amely 1991-ben megdöntötte a véreskezű diktátor, Mengisztu Hailémariam uralmát. A négy nagy politikai csoport szövetségéből létrejött EPRDF elméletben kényesen ügyelt arra, hogy az ,,etnikai föderalizmus” – a Felföld 80 kisebb-nagyobb népcsoportjának szövetsége – megfelelően működjön, és minden etnikum hallathassa benne a hangját. A valóságban azonban Mengisztu amhara-dominálta vezetését 1991-ben a tigrinya elit váltotta le, amely a hadsereg és a biztonsági apparátus feletti kontrollnak köszönhetően az állam zömét ellenőrzése alatt tartja. Az elmúlt 25 évben az EPRDF komoly erőfeszítéseket tett az etnikai föderalizmus erősítésére – ezt jól mutatja, hogy a jelenlegi miniszterelnök, Hailémaraim Desalegn is a déli népek omói ágához tartozó volajta etnikum tagja –, ez azonban nem járt együtt elfogadottságuk növelésével.
Centralizált gazdaságpolitika, növekvő korrupció
Ennek okát a tiltakozások második nagy mozgatórugójában kell keresnünk, az erősen centralizált gazdaságpolitikában és kormányzatban. Etiópia rengeteget fejlődött az elmúlt negyed évszázad alatt, és azt is megállapíthatjuk, hogy az EPRDF gazdaságpolitikája eleddig meglehetős sikerrel működött. Ennek lényege, hogy a kormányzat – védendő a gyenge etióp ipart – csak komoly kontroll mellett tette lehetővé a külföldi vállalatok, termékek térnyerését az országban. Ugyanakkor napjainkra egyre inkább megjelennek ennek a hátulütői is. A külföldi vállalatok sokszor csak komoly kedvezmények mellett hajlandóak befektetni az országba, amely például földkisajátítások formájában mutatkozik meg.
A korrupció szintje emelkedőben van, a régi elit sorai pedig meglehetősen zártak. A fiatalabb nemzedék – szemben az idősebbekkel – nem emlékszik már a ’80-as évek éhínségeire és a polgárháború káoszára. Ők nagyobb szabadságra, jólétre, mobilitásra vágynak, és a telekommunikációs forradalomnak köszönhetően tisztában vannak vele, mi az az életmód, amit el szeretnének érni. Egyre többen gondolják úgy, hogy ennek legfőbb akadálya a jelenlegi politikai vezetés. A szerző 2016-ban beszélgetett egy etióp elemzővel, aki elmondta: ,,Az EPRDF vezetése fáradt. 25 éve vannak hatalmon, és mára belefáradtak ebbe. Nincsenek új ötletek, kezdeményezések. Márpedig ezekre égető szükség lenne.”
Kormányellenes megmozdulások
A 2015 őszén kezdődő megmozdulások hátterében az állt, hogy az EPRDF egy ipari park számára próbált földterületet kisajátítani az Addisz-Abebát övező oromó területekből. A biztonsági erők és a demonstrálók közötti összecsapásoknak már ekkor is több tucat halálos áldozata lett. Bár a kormányzat idővel elállt a tervtől, a szellem kiszabadult a palackból, és a tiltakozások tovább terjedtek. Az igazi fordulatot az jelentette, amikor Orómia szövetségi állam mellett az amhara csoportok egy része is kiállt a tiltakozók mellett, túllépve azon a hagyományos történelmi kereten, mely szerint az oromókat nem vonják be a hatalomért folyó küzdelembe. 2016 októberére már legalább 500 ember halt meg az összecsapásokban, és a demonstrálók megkezdték a külföldi üzemek, gyárak, farmok elleni támadásokat is, amelyeknek halálos áldozatai is lettek. Ennek hátterében az a düh állt, amelyet az EPRDF-et támogató külföldi kormányzatokkal szemben éreztek a tiltakozók. Többen az Egyesült Államok, az EU és Németország szemére vetették – ne feledjük, Angela Merkel kancellár épp októberben tett látogatást Etiópiában –, hogy míg más esetekben számon kérik a demokratikus értékeket az egyes politikai vezetőkön, az EPRDF-fel szemben bűnös cinkosságot tanúsítanak, hogy gazdasági érdekeiket védjék.
A jelenlegi etióp rendszert valóban nehéz lenne mintademokráciának tartani. A 2015-ös választásokkor az EPRDF mind az 547 parlamenti helyet megszerezte, ami legalábbis elgondolkodtató. Ugyanakkor Etiópia összeomlása senkinek sem érdeke. Még az egyiptomi kormányzat is – amely a Nílus vízfelhasználása körüli viták kapcsán nem ápol épp rózsás kapcsolatot Addisszal – amellett érvel, hogy az ország stabilitásának fenntartása a regionális biztonság szempontjából kulcskérdés. A Felföld napjainkra mintegy 100 millió ember lakhelye, és az etióp hadsereg fontos szerepet játszik a dél-szudáni és szomáliai békeműveletekben, így az állam működésképtelensége beláthatatlan következményekkel járna.
A legtöbb szakértő amellett érvel, hogy az EPRDF pozíciója kellően szilárd ahhoz, hogy úrrá legyen a jelenlegi válságon. Mi itt, Közép-Európában a migrációs válságot figyelve csak bízhatunk abban, hogy ezek az előrejelzések igaznak bizonyulnak, és az etióp kormány a demokrácia felé történő elkötelezettebb nyitással, a gazdasági eredmények szélesebb körű ,,lecsepegtetésével” valóban képes kezelni a krízist, és a fejlődés, nem pedig a mélyebb válság felé mozdítja el az eseményeket.
Vélemény, hozzászólás?