Magyar László születésének és neveltetésének körülményei
Magyar László, amint Krizsán László írja, 1818, november 13-án házasságon kívül született Horváth Anna szombathelyi szolgálóleány és Magyar Imre csáktornyai uradalmi tiszttartó kapcsolatából, a nyugat-magyarországi Szombathely városában. Kisgyermekkorában, mivel anyja a szülés után röviddel elhunyt, anyai nagyanyja nevelte igen szűkös körülmények között. Utóbb apja, aki végül a nevére vette, Dunaföldváron élő szüleinél helyezte el a fiát. Itt kezdte el az elemi iskolát, majd a piarista gimnáziumba került, de a középiskolát Szabadkán fejezte be, ahol apjának birtokai voltak.
Apja gazdatisztnek szánta, egy ideig gyakornokként dolgozott mellette. De vélhetően gyermekkori olvasmányai hatására és egy korabeli felhívás nyomán, 1841-ben a fiumei tengerészeti akadémia növendéke lett. Az akadémiát elvégezve néhány éven át különféle beosztásban számos hajón (egy alkalommal még egy rabszolgaszállító vitorláson is) szolgált, és megfordult Dél-Amerikától Kelet-Ázsiáig számos akkori tengeri kikötőben. 1845-ben az Argentin Hadiflottánál vállalt katonai szolgálata azonban súlyos veszedelmet eredményezett a számára: a vesztes hadiflotta tagjaként kis híján halálra ítélték. Ekkor alakult ki azonban hajlandósága az akkor még felfedezetlen régi kultúrák feltárására. Az ősi inka romvárosok és az Andok népeinek tanulmányázására benyújtott támogatáskérését azonban a Magyar Tudományos Akadémia, ha értékelték is törekvéseit, elutasította.
Első felfeldezőutak és házasságkötés az ovimbundu hercegkisasszonnyal
Saját életvallomása szerint ezután átkerülve Afrikába Trudodati Dalaber Almanor kalabári uralkodó flottillájának egyik szkúnerén lett parancsnok. Mára világossá vált, hogy e fiktív történet mögött, amelynek valóságát teljes egészében megkérdőjelezi az, hogy ilyen uralkodó nemcsak hogy a kalabári királyságban, de az egész délnyugat-afrikai partokon nem létezett, olyan titkok rejlenek, amelyek vélhetően örökre megfejthetetlenek maradnak. Magyar mindemellett e szolgálat (?) nyomán annyi tőkére tett szert, hogy abból megvalósíthatta (cseretárgyakat vásárolva) első útját a Kongón fölfelé, feltárva a folyóparti királyságok számos mozzanatát, és megírva tapasztalatai alapján első naplókivonatát, amely hazaküldve elsőként jelent meg az 1850-es évtized elején.
Illusztráció Magyar 1859-ben megjelent kötetének végéről
Magyar ekkor különféle információkat, tanácsokat meghallgatva egy karavánnal a tengerparttól néhány száz kilométerre elhelyezkedő Bihébe igyekezett, ahol megtelepedett, és elnyerve a helyi törzsi uralkodó, mai korszerű szakmai megjelöléssel ovimbundu (Magyarnál kimbunda) király, Kaja-Kajangula szimpátiáját, feleségül vette annak egyik lányát, Ina-Kullo-Ozorot hercegkisasszonyt. Ez az ifjú hölgy, aki származása folytán bizonyos európaias műveltséggel is rendelkezett, Magyar nagyra becsült házastársává lett. Öt gyermekkel ajándékozta meg, közülük kettő maradt életben Magyar leveleinek tanúsága szerint.
Magyar felfedezőútjai
Magyar ezt követően számos felfedező utat tett meg az apósától hozományul kapott háromszáz elefántvadász kíséretében. Első útjára felesége is elkísérte, útközben született első fiát (Sah-Kilembe Gongá) Magyar a törzsi királyság előkelőségének, sőt, vezetőjének szánta. További útjai, amelyeknek számszerűségét a kutatók különféle módon ragadják meg, a négy és a tizenegy között ingadozva, földrajzi tájak, geológiai jelenségek, biológiai környezetek (növények és állatok), a talaj- és meteorológiai adottságokra (pl. vízellátás, esőzések mértéke, továbbá sajátos növénytakarók, váltakozó erdők és mezők stb.) épülő különféle mezőgazdasági kultúrák, illetve az általa meglátogatott népek társadalmi berendezkedésének megfigyelésére adtak alkalmat.
Hazai műveinek megjelenése
Magyar nem csekély kalandok közepette 1857-ben hazajutott monográfiája 1859-ben jelent meg Hunfalvy János gondozásában magyar nyelven, mi több, napvilágot látott német nyelven is az akadémikus patrónus fordításában. (Hunfalvy korábban hazaküldött három naplókivonatát és néhány levelét már 1857-ben közzé tette önálló kötetben.) Magyar teljes írásos hagyatéka így a monográfia mellett hat (továbbiakkal kiegészült) naplókivonat és mintegy 60 levél (közülük több mint 20 rövidke portugál nyelvű és betegségében szomszédjaitól segítséget kérő írásos üzenet a halála utáni árvaszéki tárgyalás anyagából került elő Sebestyén Éva jóvoltából).
Magyar kalandos életének utolsó évei
Magyar sorsáról, élete utolsó éveiről (1857 és 1864 közötti időről) csak nagyon szakadozott ismereteink vannak. Apósát, akit kegyetlensége és saját rokonsága iránti mérhetetlen elfogultsága miatt már vélhetően 1852-ben lemondattak, egyes információk és Magyar szerint megöltek, más információk szerint még 1856-ban is életben volt. Mindenesetre Magyarnak saját biztonsága érdekében menekülnie kellett, így elhagyva feleségét és családját egyik fiával visszatért a tengerpartra, és megmaradt mintegy 60 (rab)szolgájával az akkoriban a nemzetközi kereskedelem által igényelt ún. festőmoha gyűjtésével próbálta fenntartani magát. Magyar, akit monográfiája alapján és főleg Hunfalvy János és Toldy Ferenc, mi több Arany János szorgalmazására 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választottak, már viszonylag korán hangot adott annak, hogy szeretne hazatérni, és kiadni könyve folytatásául a következő két kötetet. Sajnos azonban sem szabadkai barátai, sem Ferenc József, sem a magyar hivatalos szervek, sem az akadémia, sem többszöri ígéretei ellenére apja ebben nem támogatta. Így hazatérése folyamatosan meghiúsult.
Illusztráció Magyar 1859-ben megjelent kötetének végéről
Végül magára maradva 1864. november kilencedikén halt meg az angolai tengerparton elhelyezkedő Ponto do Cuio-ban nyomorultul, nagy szegénységben, minden valószínűség (magyar orvos és gyógyszerész szakértők véleménye) szerint maláriában. Hagyatékul maradt vagyonkája éppen hogy csak kielégítette hitelezőit. Fiát előbb lakatosinasnak adták, de állítólagos nevelhetetlensége folytán visszakerült anyjához. 1876-ban Anton E. Lux osztrák földrajztanár (Kismartonban!) angolai útján során találkozott a vélhetően akkor már huszonéves fiúval. Judit Listowel pedig angolai terepmunkája során (könyve 1974-es megjelenése előtti években) találkozott Magyar feltételezett leszármazottaival.
De ami fájdalmas halálát még fájdalmasabbá teszi, az az, hogy az akadémiának a portugál hatóságoknál való többszöri érdeklődése nyomán, sok évvel Magyar halála után, kiderült, a számára utolsó lakóhelyül szolgáló tengerparti faház utóbb leégett. Magyar iratai, az akadémia által számára küldött könyvek, és ami a legszomorúbb, esetleges további kéziratai, illetve az általa többször is jelzett és vélhetően létező két újabb kötete a lángokban semmivé lett.
Miért fontos számunkra Magyar László öröksége?
Összefoglalásul mégis azt kell megállapítanunk, Magyar László kétségkívül a 19. századi magyar művelődéstörténet kiemelkedő alakja. Afrika-utazó, földrajzi felfedező, néprajzi teremmunkás, autodidacta etnológus, a korabeli hagyományos afrikai társadalom éles szemű megfigyelője. Olyan területek és népeik felfedezője, ahol még európai nem járt. Livingstone Magyar utazási célpontjai közül csak érintett egyet-kettőt. Serpa Pinto portugál ezredes pedig jó húsz évvel utána járta be a Magyar meglátogatta vidékeket. Így Magyar beszámolói számos közép-afrikai területről és népről elsőként szolgáltak tudományos híradással.
Vélemény, hozzászólás?