Leprás betegek Kamerunban

A lepra terjedése, tünetei és stigmatizáló hatása

A lepra a Mycobacterium leprae által okozott krónikus fertőző betegség, létezéséről több mint 3000 éve tudunk. Hosszú, néhány évtől húsz évig terjedő inkubációs ideje van, bár a szakirodalom szerint a fertőzés pillanatától az első tünetek megjelenéséig akár negyven év is eltelhet. A hosszú lappangási idő miatt nehéz, néha lehetetlen meghatározni, kideríteni a fertőzés forrását és idejét. Két formája ismeretes, a kevésbé agresszív, lassúbb lefolyású tuberkuloid lepra, és a súlyos deformitásokkal, végtagcsonkulással és rokkantsággal járó lepromatózus forma; a kettő nem különíthető élesen el egymástól. A leprás betegre jellemző oroszlánarc kialakulásában szerepe van az orrsövény pusztulásának; a beteg orrváladékában nagyszámú kórokozó található, emiatt gyanítható, hogy a fertőzés jórészt az orrváladékkal terjed, az is feltételezhető, hogy a beteggel való szoros kontaktusnak is része lehet a fertőzés továbbításában, viszont pontos, bizonyított terjedési módról az Egészségügyi Világszervezet szerint nem tud a szakirodalom.

A durva külső elváltozások, deformitások, részleges vagy teljes végtagvesztés, az arcvonások torzulása súlyosan stigmatizálóak, a betegségben szenvedőket családjuk gyakran kiközösíti, a társadalom perifériájára sodródnak. A betegség korai stádiumban kezelhető, a durva elváltozások megelőzhetőek. Bár a kezelt, baktériummentes beteg nem fertőz, a kialakult súlyos deformitások gyakran teszik lehetetlenné a közösségbe, családba való visszailleszkedést. A kezelés ideje, a betegség súlyosságától függően néhány hónaptól több (három) évig terjedhet, és akkor tekintett befejezettnek, ha nem mutatható ki kórokozó a beteg szervezetében.

A Mbingo Baptista Kórház otthont ad a leprás betegeknek

Kamerunban a leprás beteg ellátása és kezelése elvileg ingyenes. A Bamendától (Északnyugat Kamerun) északra eső, Mbingo Baptista Kórház 1952-ben létesült, hogy a kiközösített, boszorkánysággal sújtott, súlyos deformitással rendelkező leprás betegeknek otthont és ellátást biztosítson. Később, a hatvanas években újabb épületekkel és szakokkal bővült. Ma az egyik legfontosabb leprás betegeket ellátó központ, ahol elkülönített kórtermek állnak a betegek rendelkezésére, a kezelés és kórházi ellátás számukra költségmentes, és ha a gyógyult, azaz már nem fertőző páciensek nem kívánnak, vagy nem tudnak közösségükbe visszatérni, akkor számukra lakást és munkahelyet biztosítanak.

Mr. John harminc éve él feleségével a kórház melletti kis telepen, a kórház könyvtárosaként dolgozik, innen fog nyugdíjba menni. Fiatalon, diákkorában vették észre a hátán levő bőrelváltozásokat, amiket leprás bőrelváltozásoknak diagnosztizáltak. A javallott gyógyszeres kezelést elhanyagolta, meséli, ellenőrzésre sem járt évekig, a betegség súlyosbodott, és amikor ismét orvoshoz fordult, akkor már késő volt: jobb keze csaknem összes ujjpercét és jobb lábfejét elveszítette, a deformitások maradandóak. Feleségét gyógyulása után ismerte meg, és miután összeházasodtak, úgy döntöttek, hogy a kórház melletti kis telepen maradnak. Négy gyermekük van, három nagy iskolás, a legkisebb még velük él a kórház által biztosított konyha-szobás házban, és a közeli elemi iskolába jár. Az iskola az első leprás betegeknek épült tulajdonképpen, meséli Mr. John, hogy hosszú kezelési idejük alatt írni és olvasni tanulhassanak. Az iskolában süketnéma gyerekeket is oktatnak.

A kórháznak megközelítőleg 600 alkalmazottja van, területén a különböző szakok kórtermein kívül tágas templomot és kápolnát, közel 6000 kötetes könyvtárat működtet. Azoknak a leprás betegeknek, akik különböző okok miatt nem akarnak hazatérni, elveszítették otthonukat, vagy kiközösösítették őket, a kórház biztosít munkahelyet: kertészként, takarítóként dolgoznak, mosodában, könyvtárban, templomban, stb. tevékenykednek, munkájukért megfelelő javadalmazást kapnak. Mr. John úgy tervezi, hogy nyugdíjas éveiben visszaköltözik majd a szülőhelyére; a költözködésben szintén a kórház segít majd nekik. Ezen a telepen csak gyógyult betegek élnek, magyarázza, akik bármikor elhagyhatják a helyet, kívánságuk szerint. A lakásért, amiben élnek, nem kell bért fizetniük, viszont az épület időnkénti javítási munkálatainak költsége őket terheli, és az elfogyasztott villanyáramért szintén fizetniük kell. Ez nem jelent nagy összeget, mert a házak kicsik, falaik kőből épültek, bádogtető fedi őket. A környezet kellemes, a közeli hegyek és dombok kiváló klímát biztosítanak.

Mr. John tanult ember, könyvtáros lévén sokat olvas, betegségéről is sokat tud. Szabadidejében felvilágosító munkát végez, a lepra terjedéséről, a betegséget érintő stigmáról, a társadalmi tévhitekről beszél. Sok helyen ugyanis az említett deformitások miatt, akárcsak a régmúlt középkorban, boszorkányság okozta kórnak tekintik a betegséget, hordozóját pedig átok által sújtottnak, emiatt megbélyegzik és kiközösítik a leprásokat. Beszél a korai tünetekről, arról, hogy mennyire fontos a betegség korai felismerése és kezelése, amivel megelőzhetőek a maradandó csonkulások és deformitások, az ezzel járó rokkantság és munkaképtelenség, a társadalmi stigmák.

A telep legfiatalabb tagja 12 éves, ő már gyógyultnak számít, de még innen jár iskolába; fertőzése idejét, módját, forrását, akárcsak Mr. John esetében, nem sikerült kideríteni.

 New Hope Village

A rendkívül szívélyes és kellemes beszélgetés után a másik, szintén a kórház által működtetett, Új Remény Falunak (New Hope Village) nevezett, gyógyult leprás betegeket ellátó telep felé vettük utunkat. Itt tizenheten élnek, külön udvarrészben a nők és külön udvarrészben a férfiak, olyanok, akik deformitásuk miatt munkára és önellátásra képtelenek, vagy akiket családjuk kitagadott, kitaszított és rokkantságuk miatt csak kéregetésből tudnának megélni. Négyszemélyes hálókban laknak, saját konyhájuk van, ahol főzhetnek, de működik a kórházi konyha is a teljesen nincsteleneknek, és hetente egyszer orvos is látogatja, vizsgálja őket. Az itt élők ellátása teljesen ingyenes, költségeit a kórház adományokból fedezi. Az adományokat az erre a célra létesített kórházi számlára lehet utalni, de bármilyen más formában is lehet segíteni. A New Hope Központ ugyancsak kellemes és jó klímájú helyen fekszik, naponta háromszori étkezést, állandó folyóvízellátást és áramszolgáltatást biztosít.

AZ ALÁBBI KÉPRE KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK MEG TURÓCZI ILDIKÓ KÉPEIBŐL.

A Mbingo Baptista Kórház nem utasít vissza leprás beteget, ellátásukat, kezelésüket gyógyulásig biztosítja, gyógyulásuk után szükség szerint ellátja őket tolószékkel, mankóval, járóbottal. A társított gyógyszeres kezelés (PCT – Poli Chemo Therapy) lényegesen növelte a gyógyulás esélyét, csökkentette a betegség előfordulását, a betegség korai felismerése, diagnosztizálása, a fertőzöttek megfelelő központba való irányítása viszont nehézkes, néha érthetetlenül hanyag és tétlen.

A betegség korai felismerése problémás, mert nem specifikusak a tünetek

A korai, még végleges elváltozásokkal nem járó stádiumban a tünetek nem specifikusak, a végtagok zsibbadása, az izomgyengeség, a fáradékonyság és rossz közérzet sok betegségre jellemző, ezért nem is tulajdonít senki túl nagy jelentőséget neki. A betegek ritkán számolnak be érzékkiesésről, és ha mégis, akkor alig van orvos, aki leprát gyanít mögötte. A bőrelváltozások, leprára jellemző foltok, göbök, stb., amelyek nagy felkiáltójeleket kellene jelentsenek, a beteg fizikális vizsgálata hiányában feltáratlanul maradnak (a csaknem egyéves önkéntes munkám ideje alatt szinte minden esetben meglepetést, ha éppen nem megrökönyödést okozott a fizikális vizsgálat igénye és szükségessége, ugyanis a vizsgálat szokás szerint a beteg elmondásaira, tüneteinek ismertetésére, legjobb esetben ruhán keresztüli vizsgálatra korlátozódik). Az ízületi elváltozásokat, begörbült ujjakat, bemerevedett ízületeket reumás elváltozásnak tekintik, sok esetben még a késői stádiumban kialakult deformitások, végtagcsonkok (lásd a fotón levő asszonyt) sem figyelemfelkeltőek.

A labordiagnosztika, a betegség konfirmálása nem tartozik a rutintesztek közé, ennek elvégzésére a leprával gyanúsított pácienst megfelelő központba kell irányítani, az utazás pedig aránylag magas költséggel jár, ami, akárcsak az alternatív gyógyítási kísérletek, megfelelő tájékoztatás hiányában szintén késleltetheti a kórismét.

Bár úgy tűnik, hogy a fertőzés az esetenként hosszú, többéves lappangási, inkubációs időszakban már továbbadható, ennek ténye Kamerunban mégsem kap kellő járványtani figyelmet, mint ahogy az sem, hogy a Douala utcáin kéregető, hajléktalan vagy családban élő leprás megbetegedés miatt rokkantak gyógyultak-e vagy sem, azaz fertőznek-e vagy nem. Az ugyan biztató, hogy a Mycobacterium leprae ellen jó immunitással rendelkezünk, hogy a fertőzöttek között is aránylag nagy a spontán regresszió, azaz a fertőzésből nem lesz betegség, viszont a következményes deformitások, a rokkantság, munkaképtelenség és társadalmi stigma, a fertőzés terjedésének határokat nem tisztelő jellege miatt a kameruni alapellátásban több figyelmet és törődést kellene fordítani erre a betegségre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük