Hol is van Kibera és mit takar az elnevezés?
Nairobi lakosságának több mint fele a főváros területének alig öt százalékát lefedő nyomornegyedekben él, melyek száma meghaladja a 100-at. Ezek közül talán a leghírhedtebb Kibera, Afrika legnagyobb nyomornegyede, melynek lakosságszáma az ENSZ becslései szerint meghaladja az egymillió főt .
Elnevezése a núbiai „kibra” szóból ered, melynek jelentése „erdő”. A területre ugyanis 1914-ben Szudánból menekülő núbiaiak érkeztek, akiket a fehérek előszeretettel alkalmaztak testőrként. A II. világháború idején sok új telepes költözött az országba, így megnövekedett a testőrök iránti kereslet, amit a kormány a núbiaiak betelepülésének ösztönzésével próbált kielégíteni. A letelepedéshez a mai Kibera területét kapták meg, ahol megkezdték az erdők kiirtását, és az építkezéseket.
Kibera etnikai összetétele a függetlenedésig igen homogén volt, ám 1963 után Jomo Kenyatta elnök engedélyezte a hazaiak letelepedését, így a vidékről a fővárosba költözés jelentősen növelte a terület népességszámát, melyet tovább fokoztak a politikai célból történő földosztások is (Pajoma Trust 2006).
Kibera területe több telepre, úgynevezett village-re oszlik, melyeket vasút, utak és árkok választanak el egymástól. Számuk állandóan változik, jelenleg tizenhárom van belőlük, név szerint: Soweto East, Mashimoni, Shilanga, Lindi, Kichinjio, Makina, Kambi Muru, Gatwikira, Soweto West-Kianda, Kisumu Ndogo, Raila, Laini Saba és Kianda.
A kiberai falvak neve, forrás: Wikimedia
A village-k élén a helyiek által választott képviselőtestület áll, akik a telep életét irányítják. Őket a kormány nem ismeri el hivatalos szervnek, ám ha például egy segélyszervezet bármilyen fejlesztést szeretne végezni, szükséges a beleegyezésük (a szerzőnek Solymári Dániellel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársával készített interjúja alapján).
A lakók többsége illegális bérlő
A helyiek több mint nyolcvan százaléka rendkívül kiszolgáltatott helyzetben lévő illegális bérlő. Illegális voltuk abból adódik, hogy az általuk bérelt épületek döntő többsége vagy olyan területen épült, ami nem a főbérlő tulajdona, vagy pedig nem felel meg a hatályos építésügyi előírásoknak. Az „épületek” legtöbbször ugyanis egymás hegyén-hátán épült, bádoggal fedett sárkunyhók, amelyek kicsiny helységein sok ember osztozik – egy tíz négyzetméteres szobában átlagosan öt ember él. Az illegális bérlői státusz meggátolja a lakókat abban, hogy saját környezetüket a lehetőségeikhez mérten fejleszteni tudják, ugyanis a telepet akármikor leromboltathatja a terület jogos tulajdonosa. Ha a bérlők ennek ellenére mégis fejlesztenének, az nagy valószínűséggel a lakbér emelkedését jelentené számukra (O’Meara Sheehan, M. 2003).
Kiberában az infrastrukturális állapotok közel sem kielégítőek. Nincs például rendes WC, Helyette az úgynevezett „repülő WC” használata terjedt el, amikor az illemhelyiséget zacskóval pótolják, majd eldobják. Másik megoldás, hogy a lakók óriási gödröket ásnak, amin átlagban ötven kunyhó osztozik. Ha ezek betelnek, a fiatal fiúk „tisztsége”, hogy kiürítsék. Tartalmukat általában a folyóba hordják.
Alig néhány helyen van vezetékes víz
Bár számunkra természetes, hogy a csapot kinyitva akármikor tiszta, egészséges, és korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló vízhez jussunk, a fejlődő világ szegényei számára a legnagyobb egészségügyi veszélyt még mindig ennek hiánya okozza. Kibera területén a közelmúltig nem volt vezetékes víz, ezért azt a Nairobi-gáttól kellett hozni, ám például a WC-k kapcsán említett okból is rendkívül szennyezett, tífuszt és kolerát terjeszt . A vezetékes víz vételére leggyakrabban csak kartellekbe szerveződött illegális csoportoktól van lehetőség, akik a városi vízművek rendszeréből a víz jelentős hányadát ellopják, majd a vevőkhöz házi készítésű kábeleken juttatják el. Ám ezek a csövek töredezettek, ezért a bennük szállított víz erősen fertőző, ráadásul magasan a piaci ár felett árusítják: a víz akár 7-11-szer drágább is lehet, mint Nairobi tehetősebb negyedeiben. A víz ára egy szegény család jövedelmének több mint tíz százalékát is kiteheti. Ezt a helyzetet foglalja össze Carolyn Stephens, aki szerint „a szegények drágábban fizetik meg a kolerát”.
Kibera helye Nairobin belül,
Forrás: UNEP, 2009, 152.o.
E tekintetben mára bizonyos mértékű javulás következett be, ugyanis a Világbank és a Városi Tanács beruházásainak köszönhetően két vízvezeték is épült a nyomornegyedben, így a lakosságnak lehetősége van tiszta vizet vásárolni. A szegregált telepen ezen vezetékekhez kapcsolódva pedig több „vizes kioszk” is létesült. Az egyik ilyen beruházás a Máltai Szeretetszolgálat nevéhez fűződik: 2012 során egy szanitációs központot hozott létre. Az 50-60 m2-es központ tiszta ivóvizet, fürdési, mosási lehetőséget, valamint higiénikus WC-ket biztosít a szegregált negyed lakói számára. Ez az egészségügyi viszonyok javulásán túl a munkához jutás esélyét is növeli, hiszen az embereknek lehetősége nyílik a zuhanyzásra és mosásra is, ápoltabb külsővel pedig nagyobb eséllyel alkalmazzák őket. Az építési munkálatokhoz engedélyt a városi önkormányzattól kellett kérni, ám a részletek egyeztetése és a kivitelezés lebonyolítása a telep választott képviselőtestületével együttműködésben történt. Kibera lakói óriási becsben tartják a vizes kioszkot: az üzemeltetés, karbantartás az ő feladatuk, ezen kívül a hely védelmét is ők látják el. Ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy illegális csoportok lefoglalják, és a vizet többszörös áron értékesítik számukra.
Egészségügyi problémák, munkanélküliség és bűnözés
A vezetékes víz mellett az alapvető városi szolgáltatások közül Kibera – a többi nyomornegyedhez hasonlóan – nélkülözi többek között a hulladékszállítást, a csatornahálózatot és az elektromos áramot is. Az egészségtelen életkörülmények hatására Kiberában a járványveszély általános és kiterjedt. Egészségügyi szervezetek felmérése szerint a lakók 50 százalékánál súlyos vírusos megbetegedés, malária, tífusz vagy kolera diagnosztizálható, a gyermekek 40 százaléka pedig nem éli meg az öt éves kort. A fennálló helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Kibera területén nem működik állami kórház vagy klinika. Az egészségügyi ellátást jótékonysági szervezetek, egyházak, stb. biztosítják. Munkájukat jól végzik, ám kapacitásaik végesek a népes nyomornegyedben.
Óriási problémát jelent továbbá a magas munkanélküliség. Bár Kibera közel fekszik Nairobi ipari térségéhez, a munkaképes korúak csak kis hányadát tudják alkalmazni, mivel az alacsony képzettségi szint (UN-HABITAT 2003) miatt a foglalkoztatottak nagy része betanított munkás, belőlük pedig túlkínálat van a nairobi munkaerőpiacon. Ám a lakosság jelentős része igyekszik valamilyen tevékenységet folytatni, mellyel bevételhez juthat (Magutu, J. 1994). Az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól Solymári Dániel így számolt be: „Mindenki azzal foglalkozik, amivel tud. Sokan a városba mennek dolgozni. Itt sofőrködnek, takarítanak, mosnak, amihez értenek – általában segédmunkát végeznek. Ennek következtében például Nairobiban alig van mosógép, mert a mosást a nők végzik. És vannak, akik kiállnak a telep szélére, és várják, hogy valami alkalmi munkát kapjanak” (a szerző interjúja nyomán). Vagyis a lakók nagy része bizonyos értelemben mikrovállalkozónak tekinthető, de az alacsony képzettség miatt jövedelmi szintjük is alacsony.
A helyiek életét tovább nehezíti a bűnözés és a városi erőszak. Bár a nyomornegyedek önmagukban nem nevelnek ki bűnözőket, a rendfenntartó szervek jelenlétének hiánya elősegíti, hogy Kibera lakói áldozattá váljanak. Az informális telepek, „nyilvántartáson kívüli” jellegükből adódóan ugyanis kedvező helyszínt biztosítanak a különféle illegális tevékenységek számára. Emiatt Kibera a város egyik legnagyobb drog- és fegyverkereskedelmi központja. A közbiztonság hiányához és az illegális tevékenységekhez kapcsolódófokozódó erőszakos cselekmények növelik a halandóságot, főleg a városi fiatalság körében.
Ám ezek a nyomorúságos körülmények mégsem tántorítják el azt a rengeteg embert, akik egy jobb élet reményében érkeznek Kiberába, hogy idővel felkapaszkodhassanak a társadalmi ranglétrán.
Vélemény, hozzászólás?