You are here: Home » countrystudies » Kameruni asszonysorsok

Kameruni asszonysorsok

Ez a bejegyzés elsőként a PR Heraldon jelent meg. A szerző, Turóczi Ildikó szíves beleegyezésével közli újra az afrikablog.hu.

A bantengi asszonyokról

„12 éves voltam, amikor a férjem házába kerültem harmadik feleségnek. A férjem fiatal lányt keresett, dolgosat és egészségest, a szüleimnek pedig pénzre volt szükségük. Éppen befejeztem az elemit, aztán tovább nem jártam iskolába…

A másik két feleség elmondta nekem, hogy mi a férjem szokása, mit szeret enni, velük jártam megművelni a földet, begyűjteni a termést. A pénzt, amit ebből kaptunk odaadtuk a férjemnek, ő döntötte el, hogy mire költhetünk és mire nem. 16 éves voltam, amikor a férjem megbetegedett, kórházba került, utána sokáig nem tudott mozogni, ágyba került. Akkor már csak ketten voltunk feleségek, az első meghalt. Nemsokára meghalt a második is, és itt maradtam a sok gyermekkel és a beteg férjjel. Ez az időszak volt a legnehezebb. Sokat dolgoztam itthon is, a farmon is, a gyermekeket iskoláztatni kellett, a férjemet is el kellett látnom…

A szexuális életünk? Még nagyon éretlen voltam. Az első két évben nem történt semmi, aztán egyszer csak bejött a szobámba… nagyon megijedtem, kiabáltam, nem akartam. Hátrafeszítette a karom… 15 éves voltam, amikor az első gyerekem szültem, aztán a többit. Megszökni? Nem, nem gondoltam ilyesmire. Ott volt a sok gyermek, a beteg férjem, dolgozni kellett, el kellett tartani őket, aztán idővel megszerettem… Igen, idővel megszerettem a férjem. Most már öreg, hetvennél is több lehet, nehezen mozog, rám szorul.

A legkisebb gyerekem hat éves, most kezdi az iskolát…. Nem, nem ő legkisebb a családban, hanem a lányom gyereke. A lányom is 15 évesen szült.. Nem, ő nem járt iskolába, csak két évig, mert gyenge az esze, nem bírta meg az iskolát. Nem tudja, ki a gyermek apja. Felnevelem ezt is a többi után. A nagyok már elmentek, ritkán járnak haza, nem sokat segítenek. Majd segítenek, ha szükség lesz rá, most még nincs, most még jól bírom a munkát.”

A történet nem egyedi és nem is lep meg senkit Bantengben, a kameruni Svájcnak nevezett Wabane altartomány (Délnyugat régió), 1700 méter tengerszinti magasságon fekvő településén, ahol szokatlanul magas az özvegyasszonyok száma, ahol a menyasszonypénz miatt a lánygyermek értékesebb, mint a fiú, ahol még nagyon erős a poligám életforma férfihatalmú hagyománya, ahol a föld megművelése, a termés begyűjtése és értékesítése az asszonyok/feleségek és gyermekeik feladata. Ezen a hagyomány diktálta életformán változtatni, még ha igény, úgy tűnik, hogy lenne is rá, nagyon lassan lehet.

Egy kérdőíves megkérdezés szerint a bantengi gimnázium 55 végzős diákja közül 43 szeretne monogám házasságban élni, és 40 tartja helyesnek a menyasszonypénzt. A monogám házasság mellett olyan érveket sorakoztatnak fel, mint: nem akarok a férjemen másokkal osztozni, ha a férjem meghal, akkor ne legyenek örökösödési gondok és viták, ne legyen a gyermekek között különbség (ugyanis, ha a férfi egyik vagy másik feleségét mellőzi, nem kedveli, akkor annak a gyermekeit is elhanyagolja), mert a Bibliában is ez áll, mert egy férj-egy feleség esetén harmonikus a házasság, és mert a monogám házasságban lehetségessé válik a családtervezés. A poligám életformát kedvelő 7 diák az ország lakosságának számát növelné, valamint a nagy családokon belüli erős kapcsolatokat tartja fontosnak, ugyanakkor „ha több lány születik, akkor ez nagyobb jövedelmet jelent a családnak”.

A menyasszonypénzre (bride price) többségben szavazók jogosnak és természetesnek tartják azt, hogy a lányért fizetni kell, és minél tanultabb, annál többet, mert, mint írják, ezzel kárpótolja a férj azt a szülőt, aki a lányát taníttatta, iskolába járatta (!). Az ellene szavazók szerint viszont a szegény családból származó férfinek így esélye sem lehet tanult feleségre, mondják a fiúk, a lányok viszont inkább a „megvásárolt” státustól tartanak, és attól, hogy a férj ez által rabszolgájaként bánhat a feleségével.

A valóság viszont sok esetben ridegebb a megvágyott álmoknál és óhajoknál. Gyakran megtörténik, hogy a tízen-, huszonéves diáklány állapotos marad, ami bonyolítja a helyzetet, ugyanis, ha férjhez megy, akkor a férfi (aki legtöbb esetben még szintén diák) dolga lesz felesége további tanulmányi költségeit fizetni, amire még nem volt példa, ugyanis ilyenkor mindkét család félreáll, azaz nem segít be a fiatal család ilyen irányú költségeibe, emiatt a lány kimarad az iskolából, majd ő válik családfenntartóvá. Egy kétgyermekes fiatalember például egyetemi tanulmányainak támogatását kérte tőlünk, és amikor rákérdeztem, hogy tanulmányi évei alatt ki fogja a családot eltartani, az ő költségeit (albérlet, élelem, stb.) fedezni, akkor egyértelmű és természetes módon a feleségét nevezte meg.

Ha a lány a továbbtanulás mellett dönt, akkor gyereke nevelését átvállalja a saját családja, a gyerek apjával, annak családjával viszont minden kapcsolatot meg kell szakítania, többet nem találkozhatnak, és ezt a feltételt, elvárást nagyon szigorúan be is tartják.

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG. A FOTÓKAT A SZERZŐ, TURÓCZI ILDIKÓ BOCSÁTOTTA RENDELKEZÉSÜNKRE.

Özvegyek és öreg férjek

A bantengi közösségben, amint az egyik diák megjegyzi, azt tartják erős férfinek, aki minél több gyereket nemz, azaz minél tovább marad nemzőképes, amit újabb és újabb feleségekkel és ezek gyerekeivel bizonyít. A feleségek közötti korkülönbség sok esetben meghaladja a huszonöt-harminc évet, a férj-feleség közötti pedig ennél is többet. Életkorról elég laza határok között szokás beszélni, legtöbbször csak a személyivel válaszolnak a kérdésre, a személyibe pedig nagyon sokszor (születési igazolás hiányában) szintén fiktív adatok kerülnek.

Ha a férj meghal, akkor marad a sok feleség és a még több gyermek, akiket az asszonyok fognak felnevelni, iskoláztatni, költségeiket fizetni. Jó esetben (és ez a megszokott) valamelyik tehetősebb családtag besegít, magához vesz egy-két gyereket, átvállalja a nevelését; kevésbé jó esetben egy vagy több (gyengébb képességűnek mutatkozó) gyerek írástudatlan marad, rossz esetben pedig a lánygyermeket „kiárusítják”, menyasszonypénz ellenében férjhez kényszerítik.

Nagyon idős férj nagyon fiatal felesége gyakran szül életerős gyereket, akkor is, ha a férj már gyakorlatilag mozgásképtelen, magatehetetlen. Ilyen esetben a gyereknemzésben besegít egy, a férj által ismert, elfogadott, némely esetben felkért fiatalabb férfi, akinek azonossága viszont a közösség előtt titokban marad, az újabb és újabb gyerekek születése viszont legitimálja a férj férfiasságát. A vér szerinti apának semmi felelőssége nincs a továbbiakban, annál is inkább, mert kiléte titokban mindvégig marad.

Az írástudatlan és a kényszerházasságra kényszerített lányok a közösségben maradnak, ők azok, akik folytatják a hagyományt és reménykednek a következő generációban.

Az özvegyasszonyok csoportokba tömörülnek, egymást próbálják segíteni, mert újabb házasságban, a sok gyerek miatt, aligha reménykedhetnek. Ezek a csoportok, ha jó és életképes projekteket fogalmaznak meg, akkor állítólag földjeik megművelésére állami kedvezményt kérhetnek és kaphatnak, a gond viszont az, hogy több mint kilencven százalékuk írástudatlan (a hat éves elemi elvégzése nem jelenti az írás/olvasás elsajátított képességét is, tulajdonképpen alig jelent mást, mint a saját név aláírását).

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.