You are here: Home » vendégposztok » Kamerun – a béke szigete Közép-Afrikában

Kamerun – a béke szigete Közép-Afrikában

Látogatás Kamerun fővárosában, Yaoundéban

2013 őszén, egy konferencia keretében volt szerencsém ellátogatni a nyugat-afrikai Kamerunba – jobban mondva annak fővárosába, Yaoundéba. Az országot általában ,,mini-Afrika”-ként szokták emlegetni, mert kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően minden megtalálható területén, amire az átlagemberek asszociálni szoktak a fekete kontinens kapcsán: szavannák és sűrű dzsungelek, vízesések és nagy nyílt térségek – valamint mintegy száz különféle népcsoport és rengeteg, rengeteg különféle állat- és növényfaj (aki esetleg Gerald Durell életművének nagy rajongója, mindenképp olvassa el A bafuti kopók című könyvét is, amelynek Kamerun a helyszíne). Mindez kedvez a turizmusnak, ami azonban még csak lassan ébredezik csipkerózsika álmából. Az ország infrastruktúrája ugyanis meglehetősen elmaradott, az országba való bejutás módja pedig nem épp turistabarát: a vízum megszerzése – a meglehetősen korlátozott kameruni külképviseleti rendszernek köszönhetően – felér egy kisebbfajta afrikai expedíció bonyodalmaival – és költségeivel. Bár nekünk hivatalosan minisztériumi engedélyünk volt a belépésre, a határőrtiszteket erről az elénk kiküldött népes fogadóbizottság sem nagyon tudta meggyőzni hajnali fél három környékén. Én álmos közönnyel viseltem a procedúrát, amint elkísértek egy hátsó kis helyiségbe, és csak akkor kezdtem aggódni, amikor a szorgos minisztériumi alkalmazott homlokán egyszer csak kiütköztek az izzadságcseppek az erőlködéstől, hogy a reptérről ne egy fülledt cellába, hanem a légkondicionált szállodai szobába vigyenek tovább. Egy órai alkudozás után ezt végül sikerült elérni, így továbbengedtek minket. A kameruni vendégszeretetnek mindenesetre ékes jele volt, hogy az öt nappal későbbi indulásnál is marasztalni akartak: ugyanis itt a reptéren kifelé menet, az országot elhagyva is fizetni kell 25 dollárt. Pénzváltás, visszaadás persze nincs, így csak egyiptomi kolléganőim mentettek meg attól, hogy elmenőben 100 dollárossal fizetve 75 USD-vel támogassam a kameruni költségvetést. A papírjaim senkit sem érdekeltek ugyan, de a gépig eljutva legalább négy különféle hivatalnok ellenőrizte, hogy a 25 dollárról való pecsét benne van-e az útlevelemben.

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG! A KÉPEKET MARSAI VIKTOR BOCSÁTOTTA RENDELKEZÉSÜNKRE.

De azért nagyon igazságtalan lennék, ha erre szűkíteném kameruni élményeimet, és az olvasóban azt a képzetet kelteném, hogy messze kerülje el Yaundét. Kamerun ugyanis alapvetően barátságos ország. Nagyon más, mint például Kenya, a modernizáció sokkal kevésbé érintette meg. Az emberek – a reptéri tisztektől eltekintve – segítőkészek és barátságosak, és nem próbálják meg minden elképzelhető helyzetben lenyúzni a fehér ember bőrét. Jól jelzik ezt az út szélén álló banánfák: a banánhoz való jog olyan, mint a régi rómaiaknál a víz. Szabadon ehet belőle mindenki, ez a szegények eledele és túlélésének kulcsa.

A ,,régi’’ Afrika varázsa

Az ország még minden magán hordozza a ,,régi” Afrika ismertetőjegyeit: a négycsillagos szálloda, ahol laktam, itthon egy gyengébb vidéki panzióval sem vetekedhetett volna; az urbanizáció minőségi mutatói (csatorna, víz, villanyhálózat) Kenyával összevetve alig látszanak; nincsenek nagy felhőkarcolók, sőt Nairobival ellentétben lényegében városközpont sincs. Az elérhető árucikkek köre korlátozott – a jelentős kakaótermelés ellenére nincs igazi kameruni csoki, a kollégáim pedig, akiket kameruni kávéval leptem meg, kérték, hogy legközelebb inkább képeslapot küldjek… Itt nincsenek olyan szigetek, mint Nairobiban a nagy plázák vagy szállodák, ahol az ember azt érezheti, hogy bárhol lehet a világban: itt minden afrikai, közvetlen, robosztus és földszagú. Ez talán valakit taszíthat, de számomra inkább egyfajta romantikát kölcsönzött a dolgoknak. Elvégre mikor élheti át az ember, hogy egy főváros egyik legjobb szállodájából kilépve egy kis kocogásra egy mellékutcába (na jó: poros ösvény) lekanyarodva azonnal kotkodáló tyúkok, paraszti porták és sűrű aljnövényzet között találja magát (nem tudom, melyikünk ijedt meg jobban: a kotlós, aki egyszer csak két méterre tőlem kivágódott a sűrű bozótból, vagy én, aki azt hittem első felindulásomban, hogy minimum egy leopárd ugrott elém). A kameruniak gondolkodása is sokszor magán hordozza a régi tradíciót: fő mentorom az út alatt, a yaoundéi nunciatúra első beosztottja, Lengyel Ervin (ezúton is köszönet a segítségéért) felhívta rá a figyelmemet, miközben lelkesen meséltem neki egy közeli kolostor néprajzi gyűjteményében tett látogatásomról, hogy az ott látott maszkok, ivókupák, díszesen faragott főnöki székek legfeljebb száz évesek lehetnek. Az írásbeliség előtt ugyanis minden, ami túlnyúlt egy emberöltőnyi emlékezeten, már ,,nagyon réginek” számított, így egy 1950-es maszk a mai kameruniak számára is ,,nagyon régi” kincsként van számon tartva.

A Boko Haram terrorszervezet Kamerunban

Vannak még más előnyei is annak, hogy a kameruni társadalom szövete viszonylag érintetlen maradt. Ez a különféle vallási csoportok békés egymás mellett élése, amely meglepő fejlemény a Boko Haram felkelésétől sújtott Nigéria szomszédságában. Bár a dzsihádista szervezet már 2013-ban is hajtott végre kisebb akciókat Kamerun területén, azóta a helyzet sokat romlott, és az északi hegyvidéki körzetben gyakran bukkannak fel a Nigériából visszavonult csoportok, amelyek esetenként támadásokat is végrehajtanak az ország területén. A helyi muszlim közösségek körében azonban a szervezet nem sok támogatásra számíthat – Lengyel Ervin szerint egyrészt azért, mert a törzsi identitás, sőt még a kameruni identitás is jóval erősebb, semhogy engedjenek a zavaros ideológiáknak. Mind az iszlám, mind a kereszténység új jövevények, így nem alakultak ki számottevő történeti feszültségek a különféle csoportok között. Ráadásul a nigériai szörnyűségek mindenkit meggyőztek arról, hogy a radikalizmus veszélyes játék.

A kameruniak nemzeti büszkesége: a futball

A nemzeti összetartozás egyik fontos sarokköve a futball. Kamerunban mindenki focizik, és megdöbbentő volt látni, hogy az alkonyi enyhület beköszöntével fiatal futók ezrei özönlik el az utcákat, hogy jó kondiban legyenek a meccsekre, amelyek aztán Yaoundé szabad telkein folytak. A játékot csak az időnként lezúduló trópusi esők veszélyeztették, amelyek pillanatok alatt fél méteres patakokat szültek a város alacsonyabban fekvő részein.

A kameruni konyháról: sült halak és gyümölcsök

Érdemes még kiemelni a kameruni konyhát. Nos, szégyenszemre be kell vallanom, hogy nem vagyok nagy rajongója az afrikai ételeknek. Azok a parázson sült halak és gyümölcsök azonban, amikkel a konferencia alatt etettek minket vendéglátóink a fővárosi konferenciaközpontban, minden képzeletet felülmúlóan finomak voltak. Aki az országban jár, semmiképpen se hagyja ki ezeket.

Pihenés félméteres gekkók között

Az egyik délelőttöt a szállodától nem messze fekvő parkban töltöttem, sziklák és félméteres gekkók között. Minden békés, kiegyensúlyozott és nyugodt volt. A kameruniak korántsem gazdagok, a világ nem sokat tud róluk, ők sem a világról. Mégis alapvetően elégedettek a sorsukkal. Bízom benne, hogy ez továbbra is így marad, és Kamerun a béke szigete marad olyan problémás szomszédok ölelésében, mint Nigéria vagy a Közép-afrikai Köztársaság.

egyetemi adjunktus a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia tanszékén

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.