Interjúalanyunk Solymári Dániel, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, aki 17-18 éves korában kezdett el önkénteskedni, 2010-től pedig főállású munkatársa a szervezetnek. A Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt években több fejlesztést is végrehajtott szubszaharai térségben. A Szeretetszolgálat Kiberában – Nairobi legnagyobb nyomornegyedében – egy szanitációs központot létesített, amely tiszta ivóvizet, fürdési, mosási lehetőséget, valamint higiénikus WC-ket biztosít a szegregált negyed lakói számára. A központ ünnepélyes átadására 2012 áprilisában került sor. A munkálatokban Solymári Dániel aktív szerepet vállalt. Ezzel kapcsolatban kérdeztük.
Miért éppen Kibera?
A választás véletlenszerűen esett Nairobi legnagyobb nyomortelepére. A Málta sokat tevékenykedik a harmadik világban, de a szubszaharai térségben a kiberai projekt előtt még nem fejlesztettünk. A Fővárosi Vízművek pedig közös programot szeretett volna indítani Máltával Kelet-Afrika egyik rászoruló vidékén. A vizsgálódásaink eredményeképpen Kibera nagy telepét választottuk, mint súlyosan terhelt városrészt.
Milyen előmunkálatokat igényelt a beruházás?
Először elkezdtünk vizsgálódni, és felmérni, hogy mi az aktuális helyzet Kelet-Afrikában politikai, társadalmi, szociális szempontból. A helyszíni vizsgálódásaink alapján világossá vált, hogy a szegregált térségbe nincs bevezetve Nairobi városának közműve. Oda a vizet illegális módon, a központi vízhálózatra kötve bevezetik (ellopják) és a telepen újraértékesítik. De ez a víz már nagymértékben fertőzött, mert a kábel, amivel vezetik, sérül út közben.A Szeretetszolgálat jó partneri hálózattal rendelkezik szerte a világban, így ennél a beruházásnál is támaszkodhattunk erre. Ugyanis főleg Afrikában, a keresztény partnerek sok esetben garanciát jelentenek arra, hogy a fejlesztések megvalósuljanak, mert sajnos rengeteg álszervezet létezik, és a korrupció is nagyfokú. Ám Kibera esetében a Szeretetszolgálat segítségére nem vallási szervezet, hanem egy helyi civil szervezet sietett, akiken keresztül fel tudtuk venni a kapcsolatot az érintett helyi szereplőkkel. Összességében az előkészületi munkálatok nagyjából fél évet vettek igénybe. Ez a telefonálásokat, levelezéseket és a személyes kiutazásokat is magában foglalta.
Mennyi ideig tartott a megvalósítás?
A megvalósításra már volt minta: az ENSZ is létesített ilyen központot korábban, így ez könnyebbség volt. Az 50-60 m2-es központ felépítése nagyjából fél évet vett igénybe.Maga a víz Kiberába már be volt vezetve. A csővezeték kiépítését egy másik szervezet végezte. (Hasonló beruházásra a Málta részéről mombasai nyomornegyedben láthatunk példát.)
HA FÉNYKÉPEKET NÉZEGETNÉL A KIBERAI SZANITÁCIÓS KÖZPONTRÓL ÉS ÁTADÁSÁRÓL, KATTINTS IDE!
Kik voltak a kivitelezők?
Helyi civil szervezetek és kivitelezők.
Lesznek-e további fejlesztések a Szeretetszolgálat részéről Kiberában?
Igen, de a megvalósulás attól függ, hogy érkezik–e rá forrás. A tervek szerint a szanitációs központot fejlesztenénk: napelemeket telepítenénk melegvíz előállítására, hőtermelő szemétégetőt hoznánk létre, illetve új központot is szeretnénk építeni.
A térségben milyen szervezetek tevékenykednek még?
Sok más szervezet is van –pl. ENSZ, különböző országok (Németország, Svédország) fejlesztési ügynökségei, valamint civil szervezetek szerte a világból.
Velük összhangban, összefogással történt/történnek a fejlesztések?
Igen, ők voltak a helyi kontakt. Az építkezés előtt velük vettük fel a kapcsolatot.
Milyen a kapcsolata a Szeretetszolgálatnak a helyi hatóságokkal?
A nyomornegyedek village-ekre tagolódnak. Kiberában közel egy tucat van belőle, de számuk állandóan változik. A village-ek élén helyiekből választott testület áll, akik az adott teleprész életét igazgatják, irányítják. A vezetők ebbéli munkájukért nem kapnak pénzt, és a helyi önkormányzat nem ismeri el őket hivatalos szervezetnek. Ám ha a nyomornegyedben valaki valamilyen beruházást, fejlesztést szeretne végrehajtani (mint a Málta részéről épített vizeskioszk), a kapcsolatot ezekkel a telepi vezetőkkel kell felvenni.
Az ő együttműködésükkel történt a beruházás?
Az engedélyek miatt először a hivatalos fővárosi önkormányzatot kellett felkeresnünk, de a munkálatok a telepi vezetőséggel egyeztetve, velük kooperálva történtek.
A helyi hatóságok hogyan látják a Kibera-problémát?
A hivatalos szervek számára Kibera és a többi nyomornegyed nem létezik. Ugyanis olyan mértékű embertömeg él ezekben a szegregált negyedekben, hogy a vezetés nem képes megoldani ezt a problémát. (Sok politikus rendelkezik ingatlannal a nyomornegyedekben, amiket bérbe adnak, így nekik nem érdekük, hogy a fennálló helyzet megváltozzon.)
Az ő részükről milyen lépések történtek a megoldás érdekében?
Semmilyen, mert ekkora kaliberű problémával nem tudnak mit kezdeni.
A hatóságok hogyan viszonyulnak a külső segítséghez?
Két lehetőség van: vagy nem érdekli őket, vagy pedig örülnek neki, mert „kitehetik a kirakatba”.
A helyiek hogyan viszonyulnak a külső segítséghez?
Örülnek neki, hiszen a saját államuk nem visel róluk gondot. Nem tartják a Szeretetszolgálatot betolakodónak, mivel normális hozzáállással (alázatosan, szeretettel) teszi a dolgát. Ezzel kapcsolatban van nálunk egy mondás: Segíteni csak jól lehet.
Hogyan értékelik a helyiek a szanitációs központot? Vigyáznak rá?
Nagyon megbecsülik, a sajátjuknak tekintik és megvédik. Erre nagy szükség is van, ugyanis illegális csoportok kisajátítanák azt, és a vizet többszörös áron értékesítenék.
Az üzemeltetés, fenntartás kinek a feladata?
A helyiek üzemeltetik.
Az átadóünnepséget leszámítva voltál-e kint a terepen?
Igen, voltam kint, mert az építkezés közben a Málta végzi a monitoringot és generálfelügyeletet, vagyis, hogy a határidőket betartják–e, rendben vannak–e a számlák stb. Ezt a folyamatot én vezettem.
Milyen problémákat tapasztaltál Kiberában?
A legfőbb bajok az ’alvilági dolgok’, ugyanis Kibera fegyver- és drogelosztó hely, valamint problémát jelentenek még a fertőző betegségek, amelyek következtében nagyon magas pl. a csecsemőhalandóság.
Szerinted hányan élnek itt?
700 000 körül, de ezzel kapcsolatban nagyon eltérő adatok vannak. A helyi hatóságok szerint 170 000-en, a szakemberek becslései szerint akár 1 millióan is élhetnek itt.
Mivel foglalkoznak?
Mindenki azzal foglalkozik, amivel tud. Sokan a városba mennek dolgozni. Itt sofőrködnek, takarítanak, mosnak, amihez értenek – általában segédmunkát végeznek. Ennek következtében például Nairobiban alig van mosógép, mert a mosást a női munkaerővel végeztetik. És vannak, akik kiállnak a telep szélére, és várják, hogy valami alkalmi munkát kapjanak.
A beruházás milyen hatással lehet a helyiek életére?
Egyrészt a lakosság számára tiszta ivóvizet biztosít, így nagyban javítja az egészségügyi viszonyokat. Másrészt a megfelelő higiénés viszonyok biztosításával a munkához jutást is elősegíti, hiszen az itt élők mosakodhatnak/moshatnak, így tisztán mehetnek dolgozni.
Milyen fejlesztésekre lenne még szükség Kiberában?
Ami eddig van: templomok (keresztény és muzulmán egyaránt), szanitációs központok, egy iskola. Szükség lenne még kórházra, orvosi rendelőre, óvodára, iskolára, közösségi helyekre. Ám a legnagyobb problémát – a forráshiány mellett – a helyhiány okozza. A telepek túlzsúfoltak, így óriási terhelést jelentenek a környezet számára. Éppen ezért a szanitációs központ rendelkezik szennyvízelvezető-csatornával.
A nyomornegyed problémára milyen megoldást látsz? Van-e megoldás?
Nincs! Hiszen gondoljunk bele, több milliós embertömegről van szó!. A helyi hatóság pedig nem akar és nem tud mit tenni. Ilyen hozzáállással pedig a külső segítség nem tud hatékony lenni, ráadásul óriási pénzösszegekre lenne szükség. De ha egy kicsit optimistábbak vagyunk, a helyzet a következő: az országban belső migráció zajlik, a falvakból a városokba, a munkalehetőség miatt. Ám míg a falvakban „tisztes szegénységről” beszélhetünk – mert itt a lakosság legalább tud élelmiszert termelni, és ezzel kereskedni is, addig a városokban teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. A megoldás tehát az lehetne, hogy visszavezetik az embereket vidékre és itt különböző mezőgazdasági termelési technikákra tanítják őket. Ugyanis Kenyának vannak olyan területei, ahol a talajadottságok olyan jók, hogy akár az évenkénti két-háromszori terménybetakarítás is lehetséges lenne. Azonban sok esetben az emberek a legalapvetőbb mezőgazdasági eljárásokat sem ismerik.
Vélemény, hozzászólás?