Interjú Gerle Zoltánnal, aki katonai szaktanácsadóként dolgozott Kelet-Kongóban

Az afrikablog.hu új interjúsorozattal szeretné olvasóihoz közelebb hozni ezt a rejtélyes földrészt. Afrikában élő vagy jelentős tapasztalatot szerzett magyarokat szólaltatunk meg. Meséljenek nekünk az ország kultúrájáról, gazdaságáról, társadalmáról és afrikai mindennapjaikról!

Hatodik interjúalanyunk a sorozatban Gerle Zoltán nyugállományú mérnök alezredes, aki az EUSEC misszió tagjaként, katonai szaktanácsadóként dolgozott Kongóban 2007-2008-ban. Megdöbbentő dolgokat osztott meg velünk a kongói ENSZ-misszióról és a kongói korrupció mértékéről.

1. Hogy kerültél Kongóba? Pontosan mi volt a feladatod, milyen beosztásban és milyen időtávon?

Nagyon szerettem volna külszolgálatra menni, de nem sikerült. Sokszor úgy éreztem, hogy nem az érdemeim alapján döntöttek. Amikor 2007-ben jött egy felkérés, hogy szükség lenne egy angolul, franciául jól beszélő tisztre Kongóban, a főnökeim tisztában voltak a nyelvtudásommal, képességeimmel és ambícióimmal, ezért felajánlották nekem a pozíciót. Persze nem akartam menni.

2. Miért nem?

Mert ismertem Kongót, és tudtam, hogy nem a legbékésebb és legnyugodtabb hely, ráadásul trópusi ország rengeteg betegséggel. Már két évvel korábban hallottam erről az EUSEC-misszióról. Emlékszem, akkor azt gondoltam: milyen őrültek azok, akik kimennek oda. Aztán két év múlva én is mentem.

3. Magyarok dolgoztak már korábban is ebben a misszióban?

Igen. 2005-ben létesítették az EUSEC-missziót, amelyben 2007-től én is részt vettem. Az EUSEC egyébként az Európai Uniónak egy olyan 40-50 fős katonai tanácsadó missziója, amely a kongói fegyveres erők reformját segíti elő.

4. És milyen forrásból működik? Teljes egészében az EU finanszírozta?

Az EU. A misszó vezetői általában franciák, belgák, portugálok. EU pénzekből működik a teljes misszió, és a kongói haderő reformját mozdítja elő tanácsokkal, kiképzéssel. A munkánk rendkívül sokrétű volt: előfordult, hogy laptopok használatára tanítottuk be a katonákat, ugyanakkor részt vettünk, tanácsot és segítséget nyújtottunk a leszerelésben, többek közt a gyerekkatonák leszerelésében, átképzésében is. Amikor 2007. szeptember 1-jén elkezdtem a kongói szolgálatomat, először két hónapra Kinshasába, a fővárosba vezényeltek. Az első héten már indult is az ottani kiképzés, eligazítás a helyi ismeretekről. Illetve pont akkor készítették a Fehér Könyvet a haderőreformról. Kollégáimmal részt vettünk a kerekasztal-tárgyalásokon mint szakértők, és figyelembe is vették a véleményünket, tanácsainkat. A Fehér Könyvük kb. 50-60%-hoz felhasználták a mi anyagainkat is. A kerekasztal-tárgyaláson a kongói fél felhívta a figyelmet többek között a katonai akadémiák áldatlan állapotaira. A franciák és a belgák ott rögtön adtak is konkrét segítséget a katonai iskolák rekonstrukciójához. A két kongói háború folyamán ugyanis az épületek mind tönkrementek, nem használták, bezárták őket. 2007-ben elkezdődött a törzstiszti akadémia rekonstrukciója, és egy évvel később el is indították a képzést.

5. Miért fontos a helyszíni képzés? Ha jól tudom, korábban Brüsszelben is képeztek kongói katonákat.

Igen, valamelyik évben 310 kongóit Brüsszelbe vittek képzésre, de ebből kétszáz rögtön lelépett, nem akart hazamenni. Ezért rájöttek, hogy a képzést jobb lesz a helyszínen tartani. Tehát francia, belga meg egyéb kiképző tisztek Kongóban helyi katonai iskolákban végzik napjainkban is ezt a munkát, mert ha a kongóiak eljönnek Brüsszelbe vagy Párizsba, nem biztos, hogy hazamennek.

6. És milyenek ezek a kongói rendfenntartó erők? Milyennek képzeljük őket, szedett-vedettek egy EU-s, vagy Amerikában kiképzett katonához képest?

Igen, szedett-vedettek, meg a felszerelésük is az. A legtöbb felszerelésük a belgáktól származik, le is toltuk őket néhányszor, mert az esőkabáton meg rohamsisakon gyakran rajtahagyták a belga felségjelzéseket. Tehát szinte mindent úgy kapnak másoktól, mert kevés anyagi forrásuk van. A kiképzésük elég gyenge, a két kongói háború miatt főleg dzsungelharcban meg útonállásban jók.

7. És az mennyire érezhető, ha valakit egy lázadó csoportból integráltak a hadseregbe?

Teljesen. 15 úgynvezett integrált brigád volt. Az integrált dandárokat szándékosan úgy szervezték, hogy különféle törzsekből és csapatokból származó katonák kerüljenek egy csoportba. Katonai szakkiképzésen, egy kis „agymosáson“ estek át, és összeszoktatták őket. A kiképzés ellenőrzése és a segítése is a feladatunk volt. Amikor azt mondtam, hogy szedett-vedettek voltak a kongói csapatok, ezekre a vegyes dandárokra is gondoltam, mert általában egy megbízható parancsnokot tettek a dandár élére, de katonái akár nyolc különböző törzsből is származhattak. Szinte minden katona előélete más volt, egyesek csak gerillaharcosok voltak, mások tényleg szolgáltak korábban a kongói haderőben, olyan öregebb tisztek is voltak, akik még igazi belga kiképzést kaptak 20-30 évvel ezelőtt. Ők például nagyon jól beszéltek franciául és szakmai tudásuk is kiemelkedő volt.

8. Ezt úgy képzeljem el, hogy az embereket random összeválogatták, de csak egy hónapos kiképzésre? Utána amikor visszatértek a hadseregbe, folytatódott a klikkesedés? Akik lázadó csoportból jöttek, azok továbbra is korábbi lázadó csapattársaikkal tartottak össze?

Nem, nem. Az ingetrált dandárt egy helyőrségbe küldték el keletre vagy nyugatra, és az egység egyben is maradt. Általában a katonák elvesztették a kapcsolatot a korábbi harcostársaikkal és az integrált dandáron belül kellett új kapcsolatokat építeniük.

9. Szerinted lehetséges akkor az, hogy ennyire különböző hátterű lázadó csoportokat integráljanak egy egységes kongói állami hadseregbe nemzetközi segítséggel?

Ez reális, igen. Csinálták is, például Mai-Mai lázadókat és egyéb szakadár csapatokat valóban integráltak, amennyiben ők ezt önként vállalták. Természetesen nem mindegyik csoport vállalta, hogy belép a kongói haderőbe. Aki igen, annak végig kellett csinálnia a kiképzést, integrálták egy dandárba és elvezényelték valahova, ahol a dandár állomásozott. Aki nem vállalta, azokat igyekeztek leszerelni. Volt olyan „átképzés“ is, amikor egy táborban felkészítették a delikvenseket a civil életre, kaptak anyagi segítséget – néhány száz dollárt, vagy mondjuk egy biciklit, ami ott nagy érték (ha van kerékpárja, lehet bringataxis például, ami Kongóban nagy divat).

10. Ezek hányas évek, amikor általános volt az integrálás és a civil életre átképzés?

Én 2007. szeptember 1-től 2008. december 20-ig voltam ott. A másik fő feladatunk az volt, hogy mivel sokat csaltak, biometrikus kártyákkal, személyi igazolványokkal lássuk el őket. Ezzel közel egy éven keresztül foglalkoztunk.

   11. Hogyan csaltak?

Úgy, hogy a dandárparancsnok például jelentette: 3000 katonája van. Tehát 3000 katona után vette fel a fizetést. Ha ez csak 50 dollár, és valójában 2000 katonája van, akkor is 50 000 dollárt tett zsebre illegálisan havonta, az azért nem olyan rossz pénz. Ezt akartuk megakadályozni. Nem voltunk népszerűek, amiért igyekeztünk ellátni az egész kongói integrált haderőt biometrikus katonai igazolvánnyal. A biometrikus igazolványokban van chip, hologram, ujjlenyomat és fénykép, már sokkal nehezebb vagy lehetetlen csalni. A tisztek a kártyát fizetésnapon csak lehúzták, így csak olyan katonák fizetését adták ki nekik, akik valóban léteztek. 

12. Te mennyire láttál rá például az ENSZ haderőre, a MONUC-ra, amely a legkiterjedtebb ENSZ haderő (több mint 20.000 fős) és ugyanakkor az egyik legsikertelenebb? Szerinted mennyire igaz ez a sokat hangoztatott negatív értékelés, és mi az oka a sikertelenségnek?

Teljesen igaz. A sikertelenségnek az az oka, hogy véleményem szerint a nagyhatalmak nem is akarnak rendet tenni, jobban lehet halászni a zavarosban. Kongó keleti részén, gyakorlatilag egész Kongóban rengeteg bánya van, mindenféle ásványkincsek rejtőznek a föld alatt (többek között arany, gyémánt meg koltán). Olvastam egy ENSZ-jelentésben, hogy egy nemzeti parkban 32 illegális gyémántbányát fedeztek fel. Kongó annyira gazdag természeti kincsekben, hogy ha a felszínen elkezd valaki csákányozni, előfordulhat, hogy már egy méter mélyen talál gyémántot. A park őreit nyilván megvesztegették és így tudták ezt csinálni. Visszatérve az érdekekre, amikor én ott voltam, annyit tudtam meg, hogy háborúban pl. a koltánt (a mobiltelefonok egyik nélkülözhetetlen alapanyaga) 3 dollárért kapják meg kilónként, békében meg 9-110 dollárért. Tehát érdemes fenntartani a fegyveres konfliktust, mert ilyenkor a csempészektől olcsóbban tudják megvenni az ásványokat. Talán ez az egyik oka, de nyilván van számtalan másik.

13. Az, hogy a MONUC nem képes hatékonyan ellátni a feladatát, csak feltételezés a részedről?

Nem, az a bizonyítékom, hogy egyszer kineveztek egy spanyol tábornokot a MONUC katonai parancsnokának. Ő rögtönt kért pénzt, paripát, fegyvert a NATO-tól (felderítőgépeket, csapásmérő bombázókat, műholdfelvételeket). Ezt megtagadták, ebből például nyilvánvaló volt (és nem csak számomra), hogy nem akarják igazán a békét, a rendteremtést. Ez a spanyol tábornok komolyan rendet akart tenni, képes is lett volna rá, ha kap hozzá eszközöket. De nem kapott és nemsokára családi okokra hivatkozva hazament, mert látta, hogy komolytalan az egész ENSZ-haderő. Ha egy katona rendet akar tenni, a politikai vezetés pedig nem engedélyezi, nem teszi lehetővé, akkor az egész mandátum komolytalanná válik. Ráadásul az indiai meg pakisztáni MONUC-katonák gyakorlatilag a saját pecsenyéjüket sütögették: aranyat vásároltak, fegyvert és lőszert adtak el. Csempésztek, mert az indiaiaknak volt helikopterszázaduk is. A pakisztániak kuplerájt tartottak fönn, ahol nemcsak lányok voltak, hanem kiskorú fiúk is. Tehát ezzel foglalkoztak ahelyett, hogy rendet tettek volna. Véleményem szerint katonai szempontból is nagyon megkérdőjelezhető az indiaiak és pakisztániak hozzáértése. Olyan parancsokat kaptak a feletteseiktől, hogy nem mehetnek ki éjszaka vagy esőben a laktanyából, nem járőrőzhetnek. Ez is komolytalan, mert nyilvánvaló, hogy a zendülők éjszaka fosztják ki a falvakat, erőszakolják meg a nőket.

14. Visszatérve az EUSEC-re, ez tehát egy segítő, tanácsadó misszió volt, hogy a kongóiak átalakítsák, megreformálják a haderejüket, és integrálják a lázadókat?

Mi kéksapkásak voltunk fegyver nélkül. Katonai tanácsadók voltunk különféle szinteken, egyik kollégám a helyi Honvédelmi Minisztériumban volt tanácsadó. Én egy katonai körzet parancsnokának voltam a tanácsadója, tehát egy kongói tábornoknak, akihez tartozott még 3-4 dandár. Először Kinshasában voltam két hónapot, megkaptam a kiképzést, illetve részt vettem a már említett kerekasztal- tárgyalásokon. Utána elküldtek Kisanganiba, ami nagyjából az ország közepén van a Kongó folyó mellett. Ott egy tábornoknak voltam a katonai tanácsadója. Onnan meg átküldtek a megbízatásom vége felé Bukavuba, ahol hasonló feladatot láttam el újabb kilenc hónapig. Ezt élveztem a legjobban, mert Bukavuban jó a klíma. A Kivu-tó partján van 1600 méter magasságban, nincs annyira meleg és nincsenek maláriás szúnyogok sem.

15. Hogy képzeljük ezt el, hallgatták rád azok a parancsnokok, akiknek tanácsot adtál?

Teljesen változó, emberfüggő volt. Voltak értelmes tisztek, akik hallgattak ránk. Főleg a régivágásúak, akiket még a belgák képeztek ki és értettek a szakmához. Aki nem értett hozzá, annak meg szinte mindegy volt, hogy mit mond az ember. Még a tábornokok sem voltak egyformák, mert Kisanganiban nagyon normális volt a tábornokom: Kifwua vezérőrnagy, aki unokabátyja a jelenlegi elnöknek, Joseph Kabilának. Amikor üldözték őket, Portugáliába menekültek a családdal és Portugáliában katonai képzést kapott, ott végezte a főiskolát és az akadémiát. Tehát ő európai műveltségű tábornok, vele nagyon könnyű volt együttműködni. A másik tábornokom Bukavuban bozótharcos századosból lett tábornok két év alatt és félig analfabéta volt. Még franciául sem tudott rendesen, ami azt jelenti Kongóban, hogy nem végezte el a nyolc általánost sem. Ott az iskolában a francia a kötelező nyelv, így aki hat vagy nyolc osztályt elvégzett, általában jól beszél franciául.

16. És akkor hogyan kommunikáltál vele?

Valamennyire értett franciául, csak műveletlen volt, lehetett érezni, hogy maximum 4-5 elemit végezhetett. Mivel bozótharcosként „jó“ törzsből származott, tábornokot csináltak belőle.

17. Hogy érted, hogy jó törzsből származott?

Van ott törzsi összefogás: ha a felső vezetés épp ugyanabból a törzsből származik, mint te, akkor karriert csinálhatsz. Ha olyan törzsből származol, amelyet nem szeretnek, akkor elnyomnak.

18. Milyen népcsoportok élnek Kongóban?

Annyit tudok, hogy mintegy 400 törzs van és 400 nyelv is, ezért lett a francia kötelező nyelv, hogy megértsék egymást. Az iskolákban, és a minisztériumokban is a francia a kötelező. Van két nagy nyelvjárás: a szuahéli keleten és a lingala nyugaton. A lingala kicsit hasonlít a franciára.

19. Mennyire értetted meg a helyi nyelvet?

A lingalát néha egy kicsit értettem, mert franciául számoltak, és sok francia szót átvettek. A szuahélit egyáltalán nem értettem, de megtanultam azért egy-két szót.

20. Az ásványcsempészetnek láttad-e nyomát?

Igen, Kelet-Kongóban volt egy olyan rész, ahol a biometrikus összeíráshoz hívtuk össze a kongóaiakat. Volt egy szép aszfaltos útszakasz a környéken, ahol egy délután 16 repülőgép szállt le és szállt fel csempész-ásványokkal töltve, úgyhogy a teljes katonaság, rendőrség és a helyi önkormányzat benne volt a bizniszben. Ők szervezték meg, ők zárták le azt a területet. A csempészek szépen leszálltak és megpakolták koltánnal a gépeket.

A KÉPRE KATTINTVA 40 KÉPBŐL ÁLLÓ GALÉRIA NYÍLIK MEG! A KÉPEKET GERLE ZOLTÁN BOCSÁTOTTA RENDELKEZÉSÜNKRE.

21. De lehet tudni, hogy hova vitték vagy kinek? Kinek a megbízásából?

Pontosan sajnos nem, de szerintem a nyugat-európaiak meg amerikaiak megbízásából érkeztek, és a szomszédos országokba vitték az anyagokat. Ezek kis, kétszemélyes, maximum egy tonna árut szállító repülők voltak, tehát csak a szomszédos országokba vihették az ásványokat, messzebbre nem.

22. És az nem lehet, hogy az önkormányzat megkapta a pénzt és a helyi lakosok életkörülményeinek javítására fordította?

Nem, nem, biztosan nem. Kongóban hatalmas a korrupció. Amikor már jóban voltam kongóiakkal, söröztünk együtt és őszintébbek lettek, ők maguk mondták, hogy Kongó Afrika szemétládája. Tehát a legrosszabb ország. A legkorruptabb, legszegényebb, ott a legtöbb a nemi erőszak, állandó a fegyveres konfliktus, útonállás.

23. Mi lehet az oka ennek szerinted? Tényleg az a baj, hogy ennyire sok nyersanyaguk van és ezzel mindenki visszaél?

Szerintem ez is, de a Mobutu-rendszer is. Korábban Kongó belga gyarmat volt, és nagyon sokáig durván elnyomták a helyi népet (II. Lipót rémuralma idején például millióknak vágták le a kezét, amiért elmulasztották beszolgáltatni a kötelező kvótákat bizonyos mezőgazdasági terményekből). Később jött a felszabadulás és Mobutu uralma. Mobutu szemet hunyt a rendőrök és katonák túlkapásai felett („ott van nálatok a kalasnyikov, szerezzetek magatoknak, ha kevés a fizetés“). És abban az időszakban (1965-től 1997-ig) hozzászoktak, hogy katona, rendőr útonállva fosztogathatja a falut, megerőszakolhatja a nőket, és nem lesz következménye. A mai napig ezt csinálják. Ezeket a harminc év alatt rögzült beidegződéseket nagyon nehéz rövid távon megváltoztatni. Egy velejéig korrupt rendszer a kongói, és ebben nagy szerepe van Mobutu egykori hozzáállásának.

24. És Joseph Kabila, a jelenlegi elnök, őt milyennek látod?

Elég furcsának találom, hogy 2006-ban „demokratikusan“ megválasztották az előző diktátor fiát. Joseph Kabila 26 évesen már tábornok volt és 29 évesen (apja meggyilkolása után) már megválasztották elnöknek. A kongóiak nem szeretik, állítólag ő is korrupt, és igyekszik minnél jobban teletömi a zsebét.

25.Valóban tragikus a közbiztonság? Fehér ember egyedül nem mehet az országba?

Elég tragikus. Mehetnek fehér emberek, csak többen és lehetőleg nappal. Egyedül és éjszaka nincs biztonságban a fehér ember, a fehér asszony meg még kevésbé. Azt megcsinálták nem egyszer (kapcsolatban voltunk az NGO-kal is meg az ENSZ-szel is, ezért tudok róla), hogy egy NGO tagjai négyen-öten vidékre utaztak és az útonállók kifosztották őket, az összes készpénzt, mobilt, fényképezőgépet elvették tőlük. Örülhettek, hogy legalább nem erőszakolták meg a nőket. Hát ennyire „nagy“ a közbiztonság. 2008-ban N’Kunda tábornok lázadó katonái megszállták a kelet-kongói Goma városát, és amikor a várost felszabadították a kormánycsapatok, a rendőrök és katonák csak úgy „véletlenül“ magukkal vittek ezt-azt, pl. gépkocsikat is. Szó szerint kifosztották a várost a zendülők távozása után.

26. Mennyire vannak jelen a ruandaiak Kelet-Kongóban? Ők ezt tagadják, bár nemzetközi jelentések szerint aktívan támogatnak egyes kelet-kongói felkelőket és az ásványkincs-csempészetben is benne vannak.

Igen, elég jól ott vannak. Ruandának szándékában áll (mert Kongó hatalmas, Ruanda meg pici és nem elég a mezőgazdasági meg legeltetésre alkalmas terület), hogy területeket szerezzen Kongótól, és erre még bátorítást is kapott az amerikaiaktól. Ha jól tudom, Clinton elnök egyszer elszólta magát, hogy Kongó túl nagy. Tehát szeretnének megszerezni egy részt Kongóból. Amikor én ott voltam, jellemző volt, hogy nemcsak ruandai katonák törtek be Kongóba, meg jöttek be fosztogatni, hanem ruandai civilek is. A ruandai pásztorok marháikat áthajtják kongói területekre legelni hónapokra, évekre. Ruanda tényleg elég kicsi, minden talpalatnyi földet megművelnek. Amíg Kongóban dolgoztam, többször is volt alkalmam Ruandában körülnézni, és azt tapasztaltam, hogy nagyon jól szervezett és tiszta ország. (Például elnöki rendelettel betiltották a nejlonzacskók használatát, így tisztaság van. Nem úgy mint Kinshasában, ahol bokáig ér a szemét meg a zacskó.) Gyakran Ruandán keresztül mentünk Burundi felé, mert Ruandában sokkal jobb az úthálózat.

27. Mit gondolsz, ha Kongó ennyire korrupt és rosszul szervezett, akkor valahol meg lehet érteni azokat is, akik ásványokat csempésznek? Minek bízzák a hivatalos szervekre, amikor úgysem jut el a bevételből az emberekhez semmi?

Így van sajnos. Vannak extrém példák is a korrupcióra. Például ott volt a hírhedt 86. dandár. Ez a dandár önállóan működött, és szerették volna integrálni. A dandár állományának negyede koltánbányákban dolgozott. A parancsnok teletömte a zsebét és emiatt egyszerűen nem volt hajlandó integrálódni. Nem állt érdekében. Amikor el akarták vezényelni az egységét átképzésre egy másik országrészbe, hogy ők is integrált dandár legyenek, akkor megtagadta. A rossz nyelvek szerint kb. 70 ezer dollárért megvesztegette a minisztériumban az illetékeseket, és maradhatott a helyén tovább bányászni, csempészni. Szerintem neki a havi keresete nagyjából 70 ezer dollár, szóval vastagon megéri neki, ha ott marad. Ő egyébként egy fiatal muszlim alezredes, jártam a minden luxussal felszerelt villájában és el is beszélgettem vele.

28. És hogy élik meg ezt az emberek, akik ott laknak?

Nehezen, nagyon nehezen. Nem annyira mobilak, nem szívesen költöznek, oda születtek és ebben nőttek fel, szerintem természetesnek tartják a korrupciót, a csempészetet. Igazából ez inkább keleten jellemző, de nyugaton sem élnek sokkal jobban. A közbiztonság jobb, nincs ennyi fosztogatás meg útonálló banda, de ott is szegények az emberek, tehát nagy különbség nincsen. Kinshasában is láttam, hogy rengeteg az utcagyerek, a nyomornegyed.

29. Ha pl. el akarnának költözni Kongóból, akkor milyen lehetőségek vannak? Mert én láttam Ruandában zárt menekülttáborokat, ahol már 20 éve éltek kongóiak, és ki sem tehették onnan a lábukat. Persze ha vissza akartak volna menni Kongóba, azt megengedték volna nekik.

Így van. Én is láttam ilyet, több ezer kongói menekült el annak idején a második kongói háború alatt. Nem léphetnek ki a menekülttábor területéről. Láttam ilyet Barakában, amikor a Tanganyika-tavon keresztül hajóval érkeztek 10-15 év után haza. Tovább nem nagyon jutnak. Nekik az az álmuk általában, hogy Belgiumba jussanak, mert az régi gyarmattartó, és valamennyire ismerik: Még esetleg szóba jöhet Franciaország. Brüsszelben van egy Matonge nevű negyed, ahol kb. 50 ezer kongói él, de most már nem mehetnek oda olyan egyszerűen. Régebben volt családegyesítés és sokkal könnyebben meg lehetett szerezni a belga állampolgárságot. Most már nem könnyű kijutni Európába.

30. Ha valaki mondjuk szeretne kiemelkedni, van-e lehetősége iskolába járni vagy valami jobb állást szerzni? Milyen kilátásai vannak az embereknek? Milyen munkát tudnak végezni?

Vanak lehetőségek, de azok többnyire csak a tehetősebbek gyerekei, meg azok közül is csak a tehetségesebb gyerekek számára elérhetőek. Vannak külföldi ösztöndíjak. Ott is előfordul, hogy valakit felkarol az egyház vagy külföldi szervezetek, de hát ez a nép 0‚1%-a vagy még annál is kevesebb…Biztos ismered France Mutombo-t, az Afrikáért Alapítvány elnökét, ő is kiemelkedett. Mesélte nekem a sztoriját: ő is mindig Amerikába, Belgiumba vagy Franciaországba akart menni ösztöndíjjal, de azt a protekciósok meg a gazdagok gyerekei kapták meg az egyháztól. Végül egyházi ösztöndíjjal jött ide, neki maradt Budapest. Amikor megismerte a mostani feleségét, akkor abbahagyta az egyházi tanulmányait. Hát ő így emelkedett ki. Kevés embernek adatik meg, hogy külföldre megy ösztöndíjjal. És hajlamosak is ott maradni, mert nem szívesen mennek vissza abba a szegény Kongóba.

31. Szerinted ha normális lehetőségek lennének az országban, akkor visszamennének?

Biztos igen. Hiszen van is olyan, aki visszamegy. Ha van egy kis tőkéje meg nyugati tapasztalata, esetleg több nyelvet tud, mint az átlag, akkor van esélye színvonalasabb életet élni a hazájában. Inkább azok mennek vissza, akiknek van esélyük, hogy csináljanak valami értelmeset (orvosok, mérnökök). Segédmunkásnak nem érdemes visszamenni, mert akkor már jobb Európában segédmunkásnak lenni, mint Kongóban.

32. Sok gyerek van egy családban?

Igen, abszolút nincs társadalombiztosítás, nincs nyugdíj, és az emberek arra számítanak, hogy majd a gyerekeik közül egyik-másik, aki esetleg jobban „befut“, el fogja tartani. És ez nagyjából így is van, Kongóban hihetetlen a szolidaritás. Láttam olyat, amikor az árván maradt gyereket azonnal magához vette a nagynéni, vagy a nagymama és nevelte tovább. Olyat is láttam, hogy az anyuka hosszabb időre elutazott egy másik városba, és akkor a nagymamánál vagy a nagynéninél maradt a gyerek, ők nevelték tovább. Sőt olyan is van, hogy ha valakinek egy kicsit jobban megy, akkor ő az unokatestvéreket, meg a gyerekeket meg a szomszédokat is meghívja enni meg ad nekik ezt-azt. Megjegyzem, hogy a nagy szegénység ellenére Afrikában elég optimisták és vidámak az emberek.

33. Te milyennek láttad ezt az országot? Visszamennél? Szépnek találtad?

Hívtak már, de nem. Bőven elég volt az a 18 hónap. Igaz, nagyon szép a természet és kedvesek az emberek. De kétszer voltam tényleges életveszélyben. Bukavuban ki kellett mennünk valaki elé a repülőtérre úttalan utakon (kötelező volt minimum ketten utazni biztonsági okokból) és pont akkor történt egy malőr: egy pakisztáni katona nem bebiztosított géppisztollyal leugrott a teherautóról és a fegyvere véletlenül elsült. Pont főbe lőtt egy kongói gyereket, akinek az apja ott dolgozott a repülőtéren. A közeli falu lakossága azonnal összegyűlt, ahogy ez Afrikában lenni szokott, és hatalmas kövekkel meg akartak dobálni minden ENSZ-est. Nekünk az volt a pechünk, hogy a mi autónk is fehér volt. Igaz, hatalmas betűkkel volt rajta, hogy ,,EU‘‘, de hát olvasni nem igazán akartak. Minket is elkezdtek megkövezni. Mondtuk, hogy mi EU-sok vagyunk, szerencsére volt közöttük egy normálisabb falubeli, aki leállította őket. Az ENSZ kocsija behorpadt, de szerencsére nem halt meg senki. Volt olyan eset, hogy meg is halt egy ENSZ-es Kisanganiban. Az egyetemistákat valamelyik egyetmi tanár fellázította az ENSZ ellen, erre kimentek az utcára és az első ENSZ autónak, ami szembejött, bedobták a szélvédőjét egy téglával. Az telibe találta az ENSZ- tisztet, aki vezete az autót, és ott a helyszínen meghalt.

34. Mennyire kellett beöltöznötök? Volt-e védőruházat, golyóálló mellény rajtatok?

Nem, nem volt kötelező. Egyáltalán nem bírtuk volna ki abban a melegben. Mondjuk külön kell választani az ENSZ-t meg az EU-t. Mi EU katonai szaktanácsadók voltunk, kéksapkások fegyver nélkül, így nem is volt sem rohamsisakunk, sem mellényünk. A lakosság Kongóban azért viszonylag békés és befogadó. Nem fenyegetett az a veszély, hogy ok nélkül ránk lőnek. Lehet, hogy nem szeretnek, meg hogy irigyek is, de ha megtudják, hogy nem belga vagy, akkor már sokkal jobb a hozzáállás. A volt gyarmatosítókat, a belgákat és a franciákat utálják.

35. És miért utálják őket?

Mert nagyon elnyomták őket, a végén már nyilván fejlesztették az infrastruktúrát, és iskolákat, postákat, stb. hoztak létre. De azért ők arra emlékeznek, amiket a nagyszüleik meg a dédnagyszüleik elmesélnek: annak idején a belga időkben megcsonkították, láncra fűzték, elvitték Brüsszelbe és állatkertben mutogatták őket.

36. És mi volt a másik életveszélyes helyzet?

Az összeírásnál történt Kelet-Kongóban. Egy teremben dolgoztunk: ha valaki bejött, azonosítottuk, felvettük az adatait, lefényképeztük, ujjlenyomatot vettünk tőle. Az illető pedig megmondta, hogy milyen fokozatban szolgál. Ott azért sokan előléptették magukat önkényesen…Jött egy fiatal tiszt, aki azt mondta, hogy ő őrnagy. A személyügyi tiszt azonban tudta, hogy a srác százados. Ráadásul Mai-Mai felkelő volt korábban, akik a legvadabbak. A fiatal férfi elrohant, de fél óra múlva visszajött egy kibiztosított kézigránáttal a terembe. Szerencsére volt egy kongói kolléga aki velünk dolgozott és nagy lélekjelenléttel odament hozzá és szépen lebeszélte a tervéről, és kivezette a teremből.

37. Lehet, hogy ez a korábbi Mai-Mai harcos gyerekkatonaként teljesen elvesztette a realitásérzékét? Európában nem hiszem, hogy valaki öngyilkos merényletet követne el azért, mert nem fogadják el a rendfokozatát (amit ráadásul maga hamisított).

Nem-nem, azért mondom, hogy Mai-Mai volt. Rájuk inkább volt jellemző ez az extrém viselkedés, mint bármely más felkelő csoportra. Több hasonló eset is előfordult, amikor valaki magasabbnak próbálta beállítani a rendfokozatát. De általában bevallották, hogy csalni próbáltak, és akkor el volt intézve. Előfordult, hogy bocsánatot kértek. Ezen a tiszten látszott, hogy fanatikus és tudtuk, hogy bozótharcon edződött. Ugyanúgy, mint a nindzsáknál, egy piros szalagot kötött a homlokára, amikor jött a kézigránátjával és rögtön láttuk rajta, hogy valami nem stimmel. 

38. És szerinted turistaként meg lehet nézni Kongót vagy nem ajánlanád? Mondjuk ha a családtagod szeretne odautazni, elengednéd?

Én hívtam a feleségemet, hogy jöjjön ki Kongóba, de nem volt hajlandó. Az utódom Török Laci is hívta a feleségét meg a két lányát, ők egy békésebb szomszédos országba költöztek. Kongó nem feltétlenül ajánlatos turistáknak. Vannak nagyon szép részek, de abszolút fejletlen az infrastruktúra, a földi közlekedés szinte lehetetlen, mert hatalmas távolságok vannak és járhatatlanok az utak. Kongó ötször akkora, mint Franciaország, a legnagyobb ország Afrikában!

39. És hogyhogy járhatatlanok az utak? Nem lehet eljutni A-ból B-be?

De el lehet jutni, csak elakadhatsz, esős évszakban meg főleg. Akkor a legjobb terepjárók is elsüllyednek. Száraz évszakban járhatóbbak az utak, nagy terepjárokkal meg nagy teherautókkal, de személyautókkal akkor sem. Mi nagy távolságokra a rossz utak miatt csak ENSZ-helikopterekkel meg ENSZ-repülőkkel utaztunk. Ha el kellett menni egyik városból a másikba, előfordult, hogy az 2000 km-re volt. Kocsival elképzelhetetlen. Kisebb távolságokat megtettünk: amikor Bukavuban voltam, a Toyotákat hordtuk át Burundi fővárosába, Bujumburába, mert ott volt megbízható szervíz. Kongóban még az sincs. Viszont a ruandai határ 3 km-re volt a villánktól, Ruandában nagyon jók az utak, tehát általában Ruandán keresztül mentünk Bujumburába. Az két óra aszfaltozott úton. Ha volt velünk egy francia, (őket akkor még mindig nem igazán engedték be Ruandába), akkor a hegyeken keresztül kellett menni kongói területen és öt óra utazás volt, mire eljutottunk Bujumburába.

40. Egy ilyan nagy országban miért pont a keleti részekre koncentrálódnak a harci cselekmények?

Szerintem Kelet-Kongó talán az ásványkincsek és Ruanda közelsége miatt lehet „frekventált“ ilyen szempontból.

41. És szerinted ha Ruanda nem lenne, akkor nem is lenne Kelet-Kongóban probléma?

De, szerintem akkor is lenne, mert zendülő, lázadó fegyveresek, rablócsapatok és hadurak Ruanda nélkül is lennének. Sőt voltak is, még a ruandai események előtt is. Biztos, hogy ugyanúgy lennének akkor is problémák, ha Ruanda nem ártaná bele magát a kelet-kongói ügyekbe.

42. Szerinted hogy lehetne ott rendet csinálni?

Ahogy mondtam: ha az a spanyol tábornok kapott volna pénzt, paripát, fegyvert a NATO-tól és az USA-tól, akkor rendet lehetett volna ott tenni. Vicces volt, amikor Laurent N‘Kunda néhány ezer fős csapatát a reguláris hadsereg 100 ezer fővel nem tudta leszerelni vagy elfogni. Ez hihetetlennek tűnik, de voltak információink az ENSZ-től, hogy azonos törzsből származó katonák információkat szivárogtattak ki a lázadóknak, meg fegyvert és lőszert adtak át. Így persze, hogy nem lehet elfogni őket, ha árulók vannak. Ezért kellett volna hatékonyan beavatkoznia a NATO- és az ENSZ-csapatoknak, és nem a helyi reguláris csapatokra bizni a dolgot. Ha az ENSZ-csapatok kapnak segítséget a légierőtől és felderítési-hírszerzési információkat a NATO-tól, akkor nagyon hamar el lehetett volna intézni. 

43. Ez a katonai része, de tegyük fel, hogy valaki rendet csinál. Annak alapján, amit meséltél, két másodperc alatt új lázadó csoportok jelennének meg, vagy a reguláris katonaság és rendőrség kezdene fosztogatásba. Megszokták, hogy az útonállásnak, fosztogatásnak nincsenek következményei. Amíg nem fogynak ki az ásványkincsek, szerintem kevés esély van a rendteremtésre, hiszen eladok egy kis aranyat, koltánt, és holnap megint van mit enni, ismét ki tudom fizetni a lázadóimat.

Biztos így van. Végleges rendet tenni nagyon nehéz lenne, mert az nem érdeke a nagyhatalmaknak, továbbá hatalmas az ország, és ellenőrizhetetlen. Igazad van. Sajnos.