You are here: Home » interjúk » Interjú dr. Guedada Kamillával, a Magyar Afrika Társaság XI. orvosi missziójának tagjával Ugandáról

Interjú dr. Guedada Kamillával, a Magyar Afrika Társaság XI. orvosi missziójának tagjával Ugandáról

Az afrikablog.hu új interjúsorozattal szeretné olvasóihoz közelebb hozni ezt a rejtélyes földrészt. Afrikában élő vagy jelentős tapasztalatot szerzett magyarokat szólaltatunk meg. Meséljenek nekünk az ország kultúrájáról, gazdaságáról, társadalmáról és afrikai mindennapjaikról!

Interjúalanyunk ezúttal dr. Guedada Kamilla, aki önkéntes orvosként tagja volt a Magyar Afrika Társaság (AHU) XI. orvosi missziójának Ugandában. Az AHU 2009 óta küld orvosi missziókat különböző afrikai országokba, mint például Guineába, Maliba, Kongóba, Madagaszkárra és Ugandába. Az eddigi missziók során összesen 26 magyar orvos mintegy 26000 betegnek nyújott segítséget. A XI. misszióra 2015 nyarán került sor, melyről a misszió tagjai blogot is vezettek.
A következő sorokban dr. Guedada Kamilla mesél nekünk az Ugandában szerzett nem mindennapi tapasztalatairól és élményeiről.

2015 nyarán egy hónapot töltöttél Ugandában az Afrikai Magyar Társaság XI. orvosi misszió tagjaként. Hol teljesítettél pontosan szolgálatot? Milyen feladataid voltak? Mi motivált erre a küldetésre?

Mindig is szerettem volna Afrikában dolgozni, megismerni a kontinenst, az ott élő embereket. Főként, hogyha az ember egy olyan pályát választott, mint az orvoslás, akkor célja, hogy minél több emberen tudjon segíteni. Az egyik ismerősöm részt vett egy korábbi orvosi misszióban, ugyanígy Ugandában, tőle kaptam a hírt, hogy megüresedett egy hely, amire jelentkeztem. Főként Mbale város (Kelet-Uganda) környékén voltunk, négy héten át, egy hetet pedig abban a térségben, ahol az Afrikai Magyar Társaság (AHU) farmja működik, ill. ahol az AHU közreműködésével hamarosan kórház fog épülni.
Mbale városában három naponta váltottunk egészségügyi központot, mindig különböző embereken segítettünk a város különböző szegény pontjain, de ugyanúgy voltunk például rendőrségen vagy börtönben is, ezek érdekes élmények voltak.

Mbaleról mit kell tudni? Ha jól tudom, Mbale Ugandában a negyedik legnagyobb város. Hány ember él ott?

Körülbelül százezer ember él ott. A várost úgy kell elképzelni mint egy kisebb magyar vidéki várost, kisebb városközponttal, amely körül kunyhókban, kis házikókban élnek az emberek. A lakosság többsége vályogházakban él, a kőházakat inkább a jómódú középosztály tagjai engedhetik meg maguknak. 40-50 négyzetméteres házakban pedig már csak az igazán tehetősek élnek. És nagyon kevesen, mondhatni csak a miniszterek élnek többszintes, nagyobb házakban.
Sok plakát hirdeti, hogyha megvan rá az anyagi keret akkor az emberek inkább téglaházakat építsenek, mintsem vályogházakat, ill. külön felhívják a figyelmüket arra, hogy fürdőszobát is építsenek a házakba.

Mesélj nekünk! Hogy nézett ki egy napotok?

Általában olyan fél 8 körül keltünk. Volt egy nagyon aranyos házvezetőnőnk, aki elkészítette nekünk a reggelit és a vacsorát. Mivel kint nagyon egyoldalúan étkeznek az emberek, ezért négy héten keresztül ugyanazt ettük: reggelire pl. ananászt vagy zabkását. A zabkása Ugandában egy klasszikus étel. A reggeli után pedig 9-re értünk az egészségügyi központba, ahol mindennap megállás nélkül, este 7 óráig dolgoztunk csapatokban. Naponta olyan 60 embert láttunk el 2 fős csapatokban, tolmács segítségével. Az első hetekben nem volt időnk még megebédelni sem, igaz, ebédünk se volt, mert a régióban ahol dolgoztunk még rendes bolt sem volt. Ebből kifolyólag az első hetünk elég nehéz volt, de azután már hozzászoktunk- akárcsak a nagy betegáradathoz, meg ahhoz is, hogy nincs mit enni, vagy ha van is, akkor az egy banán.

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG! A KÉPEKET DR. GUEDADA KAMILLA BOCSÁTOTTA RENDELKEZÉSÜNKRE.

Mit tudnál elmondani az ugandai egészségügyi infrastruktúráról? Milyen szintű az egészségügyi ellátás? Kell fizetni a vizsgálatokért, kezelésért?

Tekintve, hogy Ugandában nem létezik adó és társadalombiztosítás, ezért az emberek többsége nem kap sehol sem ingyenes egészségügyi ellátást. Vannak kórházak régiónként (megyénként mint ahogy Magyarországon) a nagyobb városokban, ahova az emberek csak úgy juthatnak be, ha fizetnek. Tekintve hogy Ugandában egy jól kereső ember kb. 20 ezer forintot keres egy hónapban és egy vizsgálat hozzávetőlegesen 1000 forintba kerül és abból a 20 ezer forintból mondjuk még eltart egy családot is, így az egészségügyi ellátásra már általában nincs pénzük. Sajnos, általában véve az egészségügyi ellátás minősége elég gyenge, sem tudásban, sem felszereltségben nem hasonlítható a magyarországi színvonalhoz.

Ha nem tévedek az országban óriási a maláriaveszély. 2009-es adatok szerint az országban 9,7 millió fő szenvedett maláriában (összesen kb. 34,5 millió fő). Ezenkívül nagy számú a HIV/AIDS fertőzött él az országban. Neked mi volt a tapasztalatod? Melyek a leggyakoribb betegségek, amikkel találkoztál? Mik az emberek fő panaszai?

Kint legalább minden második páciens maláriás volt. Nagyon sok gyereket is vizsgáltunk, közülük is nagyon sokan hol éppen lázas, hol lázmentes periódusban érkeztek hozzánk maláriával fertőzötten. 2 fő malária teszt állt rendelkezésünkre: vér gyorsteszt és mikroszkópos vizsgálat. De volt hogy sem tesztünk, sem áramunk nem volt, a generátor nem működött, ilyen esetben empirikusan, tapasztalati alapon indítottuk el a kezelést. Amikor pedig visszajött az áram, be is igazolódott a diagnózis. Ezeket a betegségeket az ember 1-2 hét után már elég könnyen ki tudja szűrni. Viszont nagyon sok kisgyerek hal meg még mindig maláriában. A lázcsillapításról semmilyen információjuk sincsen. Volt, hogy sok kisgyereket télikabátban hozott az anyuka, és fel sem merült benne, hogy esetleg hűteni kéne a 39,8 fokos lázát. Persze lázmérőjük sincs, és csak azt látják, hogy a gyerek gyenge. Az is újdonság volt számukra, hogy hol kell megtapintani a gyermeket hogy objektíve meg tudjuk határozni a testhőmérsékletét. Ez azt jelenti, hogy hűteni kell és nem télikabátba betenni.
Volt olyan eset is, amikor egy páciens megijedt a lázmérőtől (amikor meg szerettük volna mérni lázát, és nem akarta hagyni).
Az AIDS-szel és a HIV vírussal kapcsolatban: ott is kb. minden második vagy harmadik betegünk AIDS-es vagy hepatitises volt. A börtönben pedig tényleg szinte kivétel nélkül mindenki. Az emberek kb. 80%-a tudott róla, hogy AIDS fertőzött, de maguktól általában nem említették. Ott olyan természetes, hogy valaki TBC-s, AIDS-es vagy hepatitises, mint az hogy most éppen van egy seb a lábamon, tekintve hogy majdnem minden második ember fertőzött.
Többször láttam gyógyíthatatlan vagy az országban nem gyógyítható betegségben szenvedő embereket. Ha egy emberről kiderül például, hogy rákos, sem a sugárkezelés sem a műtét lehetősége nem elérhető számára, mert nem tudja megfizetni. Vasárnapi miséken sokszor betegen, gyerekfejnyi nagyságú tumorokkal táncolnak az embernek, sorsukba beletörődve. A halál olyan természetes számukra, mint az, hogy esik az eső.

Véleményed szerint mekkora a különbség a vidéki, ill. a városi lakosság életszínvonala között? Pl. az egészségügyi ellátás szempontjából.

Elég nagy. A városokban mindenképpen jobb egészségügyi ellátáshoz juthatnak az emberek, amennyiben persze jó munkájuk és meg tudják fizetni. A városokban általában több munkalehetőség is van. Ellenben, a lakosság nagy része írástudatlan, ebből kiindulva nagyon csekély az a réteg, aki olyan minőségű munkát tud szerezni, hogy egyről kettőre jusson. Az emberek többségének az már jó életszínvonalat jelent, hogyha elő tudja teremteni mondjuk a mindennapi élelmet.

Ugandában a lakosság 50%-a 14-15 éves, ezzel elnyerte a világ legfiatalabb országa címet. Általában sok gyereket vállalnak az ugandaiak? Milyen a családmodell?

Az ugandaiak többsége keresztény és 15%-uk muzulmán. Átlagosan olyan 5-6-7-8 gyereket vállalnak gond nélkül. Sajnos a házasságban nem elsődleges a hűség, sok a csonka család, az árva gyermek. Sokszor előfordul, hogy az anyának egy másik férfitól van gyermeke, akit hazaküldenek a nagyszülőkhöz (akik szintén nem tudják gondozni). Ilyenkor sokszor segélyszervezetek, vagy éppen árvaotthonok, keresztény árvaházak fogadják be a gyerekeket, akik 3 éves korukig maradhatnak ott. Utána visszaküldik őket, de ha a család továbbra sem tudja, akarja ellátni őket, ezek a gyerekek sokszor az utcára kerülnek, ahol próbalnak megélni, úgy ahogy tudnak. Sajnos ami elég jelentős az országban az a homoszexuális erőszak, főleg a kisfiúk terhére, a nagyobb utcagyerekek molesztálják őket.
A kormány köztereken és iskolákban kihelyezett plakátokkal próbálja meg az emberek figyelmét felhívni, egyrészt a malária megelőzésére: az asszonyok varrjanak szúnyoghálókat, ami nem kerül sok pénzbe, másrészt a védekezésre, arra, hogy használjanak óvszert. A kormány célja az, hogy az emberek tudatába beépítsék a családtervezés fogalmát.

Említetted, hogy az ország lakosságának többsége keresztény. Hogyan láttad, mennyire játszik fontos szerepet a vallás az emberek életében? Járnak templomba?

A többség minden vasárnap eljár templomba. Olyannyira komolyan veszik a vasárnapot, hogy előtte, szombat este (azt gondolná az ember, hogy mint nálunk, akkor van a legnagyobb élet a városban- de nem) minden zárva van, mivel már vasárnapra keszülnek. A szombat este olyan, mint nálunk egy hétfő este – szórakozás szempontjából.

Milyen a közlekedés? Milyen állapotúak az utak? Jellemzően vannak-e aszfaltozott utak?

Néhány aszfaltoztott út van, a fővárosban, Kampalában viszonylag sok. A főváros nagyon jó állapotban van, az épületek is nagyon szépek. Kampalát elhagyva, kb. minden nagyobb városba vezet egy aszfaltozott út, ezeken kívül pedig földutak hálózzák be az országot. Ha az ember utazik, jobb ha négykerék meghajtású autóval teszi.
Defekt esetén az autószerelők első körben odajönnek segíteni biciklipumpával és a kis ragtapaszaikkal, ha pedig van egy komolyabb probléma akkor az ember akár egy fél-egy napot is eltölthet az út szélén várakozva. Az is elképzelhető, hogy miután megjavítják az autót, teljesen tönkremegy, hisz a szaktudás nem hasonlítható össze azzal a színvonallal, amit Európában megszoktunk.

Milyen a közbiztonság? Utazhat egy fehér ember önállóan vagy jobb, ha kísérővel közlekedik?

Egy fehér férfi önállóan bármikor bárhova mehet, viszont a nőknek nem javasolt egyes eldugottabb kis utcákon, a város szélén egyedül sétálni, főleg nem sötétben. Bár a fehéreket tisztelik és a rendőrség elég jó az országban. Más közép-afrikai országokkal összehasonlítva Ugandában biztonságosnak mondható. Ezért is kirándulhatnak nyugodtan a turisták, de azért a nők számára ajánlott az óvatosság.

Mi az ország fő exportterméke? Miből élnek az emberek?

Az ország fő exportterméke a kávé. Az emberek általában abból élnek, amit saját maguk termelnek. Sok banánföldjük van, illetve plantain (utifű avagy főzőbanán) egy banánhoz, ill. krumplihoz hasonlító gyümölcsük, amit sütve esznek. Főként cserekereskedelem zajlik.

Az ország hivatalos nyelvei az angol és a szuahéli, ezeken kívül kb. 30 különböző nyelvet, nyelvjárást beszélnek Ugandában. Milyen nyelven, nyelveken folyik a hétköznapi élet? Vidéken, a kis falvakban is beszélnek angolul? Ti milyen nyelven kommunikáltatok a páciensekkel?

Mi angolul kommunikáltunk, de sokan nem beszéltek angolul. A szegényebb réteg egy-két szón kívül, egyáltalán nem beszéli az angolt. Mindig volt egy tolmácsunk, akinek a segítségével hol jobban, hol kevésbé jól megértettük egymást a betegekkel.
A fővárosban beszélnek inkább angolul, vidéken pedig inkább a helyi nyelveken. Tényleg sok nyelvjárás létezik, sokszor a helyiek sem értettek meg egymást.

Ugandát a világ egyik legszegényebb országaként tartják számon. A lakosság fele napi kevesebb, mint 1 dollárból él. Ennek ellenére az ugandai nép barátságos, vidám, híres a vendégszeretetéről. Valóban így van? Te mit tapasztaltál? Elégedettek az emberek az életükkel?

Érdekes kérdés ez. Elégedettséget én annyira nem láttam rajtuk. Bár a kolléganőm szerint, lehetett látni az emberek szemében azt, hogy mennyivel elégedettebbek és boldogabbak. Én azt gondolom, hogy nem áll annyi információ a rendelkezésükre hogy felmérjék a helyzetüket és a tudatlanság boldoggá teszi őket. Tehát mivel nincs összehasonlítási alapjuk, hogy hogyan lehetne másképp élni, elfogadják azt, ami van és élik az életüket. Nem merül fel bennük, hogy ők boldogak-e vagy sem. Ugandában tényleg annyira más problémákkal szembesül az ember. Fontosabb dolog az, hogy az ember biztonságban éljen, legyen mit ennie. Ebben az esetben Maslow piramis jól szemlélteti azt, hogy először sok mindennek meg kell lennie ahhoz, hogy az embernek egyáltalán eszébe jusson az a kérdés, hogy boldog-e. Ha van például egy házastársi kapcsolat és a párjuk hűséges, nem csalja meg a másikat, nem veri meg, van mit enniük, tudják a gyermekeik gondját viselni, akkor szerintem már boldog emberek. De alapvetően igen, nagyon nyitottak, kedvesek az emberek.

Milyen az áram-, és ivóvízellátás? A rendelőkben, egészségügyi központokban, ahol dolgoztatok volt bevezetve víz és áram?

Vidéken a legtöbb helyen nincs áram, nincs egyáltalán bevezetett ivóvíz sem. Ezért az emberek a nappal kelnek és napnyugtával fekszenek. A kis vályogházakban, de még a téglából épült házakban, amik 10-20 négyzetméteresek és egy család él bennük, – sincs áram.
Közvilágítás a városközpontban van,és a város közvetlen környezetében, de azon kívül nincs, ezért sem javasolják az embernek, hogy csak úgy császkáljon önmagában.
Az egészségügyi központok többségébe nincs ivóvíz bevezetve. Higénikai okokból alkoholos kézfertőtlenítőkkel fertőtlenítettuk a kezünket és minden beteg után gumikesztyűt váltottunk.

Milyenek az árak a hazai árakhoz viszonyítva?

Érdekes, mert az árak körülbelül ugyanolyanok, mint itthon. A supermarketekben is, bár nincs túl sok belőlük. Általában kettő vagy egy supermarket van egy városban, amik előtt fegyveres őrök állnak. Egy átlag ember oda be se megy. Csak a felső középosztályhoz tartozók tudják megengdni maguknak, hogy ott vásároljanak. Az egyszerűbb ember csak kicseréli az áruját a piacon, nem megy el a supermarketbe.

Milyenek a magyar-ugandai kapcsolatok? A fővárostól Kampalától 130 km-re található Kapeke, ahol az AHU (Afrikai Magyar Társaság) által működtetett farm található. Mit lehet erről a farmról tudni? Az AHU támogatásával, több szintes magyar egészségügyi központ is épül az AHU farm területén, mely ha minden igaz, a jövő évben elkészül.

Igen. Kapeke egy kis falu, ahol az emberek tényleg csak vályogházakban élnek. A farmon néhány éve folynak mezőgazdasági kísérletek, ami azt jelenti hogy például különböző kukoricafajtákat ültetnek és megnézik, hogy melyik hogyan nő, milyen lesz a termése, ráadásként pedig pálinkát is készítenek. Egy magyar mezőgazdász szakember dolgozik a farmon.
Jelenleg próbálkozások, kísérletek folynak, a cél a helyi emberek bevonása lenne a munkálatokba, megtanítani őket, hogy hogyan kell például földet művelni.
A kórházat pedig reméljük hamarosan elkezdik építeni, hisz ugye az alapkő letétel már júliusban szerencsésen megtörtént.

Tervezel visszatérni Afrikába egy újabb misszió keretében?

A jövőben igen. Most szeretném elkezdeni a rezidens képzésemet és majd egy 5 év múlva szeretnék viszatérni Afrikába. Szívesebben mennék egy másik országba, hogy még több kultúrát megismerjek.

 

 

 

Az Afrikablog gyakornoka, a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.