A föld már régóta vita tárgya
Zimbabwéban (előző nevén Rodézia) a földek elosztása már a gyarmatosítás kezdete óta konfliktusokat gerjesztett az országban, az őshonos fekete lakosság különböző csoportjai, és később főként a fehér telepesek és a fekete vidéki lakosság között. 1980-ban az ország mezőgazdasági termelésre alkalmas területeinek nagy részét, több mint 15 millió hektárt hatezer nagygazdaságra osztva műveltek. Ezek a hatalmas összefüggő területek néhány kivétellel fehér farmerek kezében voltak.
A függetlenség elnyerésének ára
Az aránytalanságokon már a rodéziai bozótháborút (második Chimurengát) lezáró 1979-ben aláírt Lancaster Házi Egyezmények (LHE) is változtatni próbáltak, de csak mértékkel. Mivel a fehér kisebbség elvesztette korábbi vezető politikai szerepét, a függetlenség utáni tízéves átmeneti időszakra a LHE igyekezett garantálni a fehér farmerek tulajdonát, így a fehér nagygazdaságok érdekeit védendő előírták a „willing seller, willing buyer” elvet, amelynek értelmében a Robert Mugabe által vezetett kormány nem sajátíthatott ki földet, hacsak azt tulajdonosa saját akaratából áruba nem bocsátotta. A brit kormány által anyagilag is támogatott szerény mértékű földreformok és újratelepítési programok következtében 1999-re a nagygazdaságok összterülete 12 millió hektárra csökkent.
Az új, büszke fekete tulajdonosok
2000-től: radikális változások
A 2000-ben kezdeményezett Gyorsított Földreform Program ennél sokkal radikálisabb lépéseket foganatosított: 4500 nagygazdaságot, 7,6 millió hektárnyi földet, az ország területének 20%-át osztották fel az ország fekete farmerei között. 2008-2009-re 145.000 kisebb (A1) gazdaságot, és 16.500 A2 típusú nagyobb farmot hoztak létre. A zimbabwei mezőgazdasági rendszert már a gyarmati időszakban is kettős modell jellemezte, ezt képezte le az A1-A2 felosztás: nemcsak a szegényebb bennszülötteknek, hanem a mezőgazdasági szektorban vállalkozni kívánó gazdagabb feketéknek is lehetőséget akartak biztosítani a nagyobb területek kijelölésével.
Kisebb birtokok…
Az A1 területeket jellemzően korábban földnélküli parasztoknak juttatták, az előző rendszer fehér farmjait 40-45 alegységre osztva. Egy ekkora méretű föld nemcsak a család megélhetését biztosító 6 hektárnyi növénytermelésre volt elegendő, hanem legelőnek is jutott a szántásra használt marháknak. A farmok kijelölését a kormány emberei végezték. Az új farmerek mintegy fele jambanja földfoglaló volt ( A jambanja Zimbabwéban erőszakot vagy káoszt jelentő szleng kifejezés. A 2000-es években vált széles körben használatossá az erőszakos földfoglaló akciók elnevezéseként. Az erőszakos földfoglalások sokszor gyilkosságokkal és lincseléssel is jártak – a Zimbabwéban élő fehér földbirtokosok kárára.), mások formális vagy kevésbé formális pályázat után foglalhatták el a nekik kiutalt területet.
Az erőszakos földfoglalások felett a kormány sok esetben szemet hunyt
2003-ra az A1 területeknek már 97%-t használatba vették. Habár a kormány igyekezett támogatni ezeket a kisebb területeket birtokba vevő farmereket, azonban a termeléshez szükséges magvakat, trágyát és szerszámokat meglehetősen véletlenszerűen és kis mennyiségben osztogatták. A programhoz túl alacsony forrásokat rendeltek az állami költségvetésből, és sok esetben a földfoglalók is hiányos mezőgazdasági ismeretekkel bírtak.
és nagyobb farmok…
Az A2 modell lényege az volt, hogy a korábbi fehér nagybirtokokat 3-7 darab A2 farmra osztották. Ezekre a földterületekre a Mezőgazdasági Minisztériumnál lehetett pályázni. A minisztérium a főbb országos újságokban meghirdette a pályázatokat, és a pályázóknak teljes körű üzleti tervet is mellékelniük kellett, amelyben megjelölik jövedelmüket, vonatkozó tapasztalataikat, képzettségüket, stb. Minden sikeres pályázótól elvárták, hogy kormányzati segítség nélkül is képes legyen beindítani a gazdaságot, és az elbírálásnál előnyben részesítették a háborús veteránokat, korábbi szabadságharcosokat és nőket.
A földreform és a szárazságok együttes hatására Zimbabwe sok esetben behozatalra szorul alapvető élelmiszerekből: a képen egy fiatal nő vacsorát főz családjának Gokwe közelében
A földreform hatalmas indulatokat generált: erőszakos földfoglaló akciókkal, Mugabe politikai szövetségeseinek földdel jutalmazásával vált hírhedtté. A korrupt politikusok, akik sok esetben méltatlanul jutottak a farmokhoz, gyakran parlagon hagyták földjeiket. Gazdasági mérlege azonban meglehetősen negatív: Zimbabwe korábban éppen mezőgazdasága révén Afrika egyik éléskamrájának számított: a földreformok miatt a korábbi kereskedelmi gazdálkodást felváltotta az önellátó gazdálkodás, és a sok esetben hozzá nem értő új tulajdonosok. Az 1990-es 300.000 tonnáról 2007-re a búzatermelés 50.000 tonnára esett vissza. A dohány, amely Zimbabwe egyik legfontosabb exportcikke, 2000-ben még 600 millió dollárnyi bevételt termelt, míg 2007-ben kevesebb mint 125 milliót.
Vélemény, hozzászólás?