Folytatom előző bejegyzésemet, amelyben a kikuju népcsoport eredetéről és egyistenhitéről olvashattatok bővebben.
A fekete mágiáról
Az alábbiakban röviden összefoglalom Jomo Kenyatta feljegyzéseit a fekete mágiáról nagyapja, Kongo wa Magana meséi alapján, aki maga is a közösség vénei közé tartozott és így számos boszorkány kivégzésén vett részt.
A fekete mágia a leggyűlöltebb mágia volt a kikuju népcsoport körében. Ha bárkit ártó boszorkányságon kaptak, halállal büntették. A boszorkányok, akik az esetek zömében férfiak voltak, tehát helyesebben boszorkánymesterek, a halálos keveréket mérgező növényekből állítottak elő. Ezeket a közösség nagy része ismerte, de a készítés folyamatát csak a boszorkány, továbbá a recept titkát a boszorkányok tanácsa őrizte. A tanács tagjait félelem és titok övezte, gyakorta egymás elől is elrejtették kilétüket. Arcukat egészen befeketítették és fehér pöttyöket festettek rá. A halálos méreg előállítását ruhátlanul végezték. Csak ritkán gyűltek össze, máskülönben a boszorkány egyedül élt rejtekhelyén. Gondosan ügyelt arra, hogy senki se találhasson rá rejtekhelyére.
Bizonyos szárított növények hamuja, vagy őrlete volt maga a méreganyag. Ehhez rituális összetevőket kevertek, úgymint ember, állat és hüllő húsát. A legfontosabb emberi összetevők a férfi és női nemi szervek, mellek, a nyelv, a fülek, a kezek, a lábfejek, a vér, a szemek, és az orr. Ezen alapanyagokat az áldozat testéből szerezték be úgy, hogy a már megmérgezett és eltemetett személyt titokban, az éj leple alatt kihantolták és felhasználták szerveit. A felsorolt szervek mellett felhasználták még az állatok szívét, veséjét, gyomrát, beleit, máját, heréit és zsírját. Ezeket a testrészeket kiszárítva tárolták. A mérget rituálék során készítették. Segítségül hívták ehhez a szellemeket, és mágikus ráolvasásokat végeztek.
Mi történt a boszorkányokkal?
Ha bebizonyosodott, hogy a boszorkány valóban megölt valakit, a vén harcosok tanácsa parancsba adta, hogy hozzák elő a gyanús mágust. Kénytelenek voltak felkeresni a rejtekét, rajtakapni, amint épp előállítja a mérget, és minden felszerelésével együtt (mint apró szarvak, kicsiny tökedények, banánlevélből készített zacskók és állati csontok) a tanács elé vonszolni, akik ezt követően eldöntötték, hogy valóban gyilkos-e a boszorkány. Felszerelésében általában egyszerre voltak halálos mérgek és álcázó, jótékony gyógynövények. Míg más, a társadalom javát szolgáló gyógynövényes emberek a lakóhelyek közelében tevékenykedtek, addig a boszorkányok távol tőlük.
A boszorkányt a gyűlés tagjai arra kényszerítették, hogy kóstolja meg minden egyes edényke tartalmát. Ha a boszorkány életben maradt, ártatlannak bizonyult. Ám a boszorkánynak több választása is volt: ha megesküszik ártatlanságára és megízleli mérgét, és így hal meg, tisztátalan halálával megátkozza rokonait, és saját lelkére örök nyugtalanságot és boldogtalanságot hoz. Ha viszont nem hajlandó megízlelni ezeket, hanem bevallja bűneit csak azért, hogy rokonaira ne szabadítson átkokat, akkor saját akaratából választja a kivégzését. Abban a esetben, ha a tanács először ártatlannak találta, még további néhány hónapon át kémkedtek utána. Ha ebben az időszakban kiderült, hogy mégis vétkes, azonnal kivégezték.
Hogyan zajlott a boszorkányok kivégzése?
Kora reggel megfújták a szarvból készült szertartási kürtöt, a rokonok, szemlélők összegyűltek, a harcosok elvezették a bűnöst a kivégzés helyszínére, amely egy nyílt és a lakóhelyektől távol eső terület volt. A boszorkányt körbevették a gyűlés tagjai, átadták neki a rokonaitól származó bakkecskét, amelyet meg kellett ölnie, kifejezve saját halálát. Ezt követően felszólították, hogy kivégzését csendben tűrje, és ne átkozzon meg senkit a közösség tagjai közül. Megetették vele a kecske szívét, a vérét tehéntejjel keverték össze, amit a boszorkány fejére öntöttek, így az végigcsurgott egész testén. Ezt követően rituális éneket énekeltek, a boszorkányt körbesétálták, és megkezdődött a kivégzés. A kivégzésen résztvevők mindegyike egy száraz banánlevelet tett a bűnös elé, amelyeket hozzáadott fűvel együtt néhány rokona és önkéntesek ráerősítettek, így mutatták ki, hogy elhatárolják magukat tőle. A vének lángra lobbantották a megáldott tűzifát, a boszorkány elmondta utolsó kívánságát és az általa megölt személyek nevét. Egyik rokona meggyújtotta a bűnöst, a körben álló tömeg hátat fordított neki, mialatt mások őrködtek, hogy ki ne aludjon tűz. Ritkább esetekben a boszorkányt útkereszteződéseknél kifeszítették. Miután a boszorkány teljességgel elégett, a vének megtisztító szertartást végeztek a gyülekezeten, majd hazaindultak.
A fehér ember megjelenése
A fehér ember megjelenésével a tradíciók megváltoztak. A fehérek nem tudtak különbséget tenni, a gyógynövénnyel gyógyító csodadoktorok és az ártó boszorkányok között, mindegyiket kuruzslónak nevezték. Szerintük a látnokra, a bölcsre, a gyógyító csodadoktorra is ítéletet kell kiszabni. Jomo Kenyatta nagyapja például látnok volt, aki tudományát és tökedényeit az apjára örökítette. A mágiát a tökedényekkel próbálták bizonyítani, Jomo Kenyatta apját pedig több társával együtt bebörtönözték. Noha a tökedények nem ártottak, az eljárás során mégis a sátán eszközeinek nevezték és megsemmisítették őket. És evvel a történelmi eseménnyel fordulunk át a csodás és misztikus kultúrából a jelenbe, bő száz évvel ezelőtt: a harcokba, az erőszakos hittérítésbe, a misszionáriusok világába, ahol a helyi emberek csak megalázva, hagyományaiktól megfosztva élhettek tovább. A misszionárusok a kikujukat alapjában véve ellenséges népnek látták, ahol a higiénia hiánya miatt extrém mértékű a gyermekhalál illetve egész közösségeket kiirtó járványok ütik fel fejüket időről időre. Cagnolo atya feljegyzései szerint a kikujuk mindössze 30(!) év alatt tökéletesen felhagytak a hagyományaikkal, áttértek a kereszténységre illetve elzárkóztak a régi tradícióktól, kerek házak helyett „kényelmes”, négyszög alapúakat építettek és a bőrruhákat európai vászonra cserélték. A misszionárisok szerint a kikujuk gyakorlatilag önként hagytak fel évezredes hagyományaikkal és készségesen cserélték azokat az idegen fehér ember szokásaira. Elbeszélésük alapján nem annyira az erőszak, mint inkább a türelmes rábeszélés, a helybéliekhez való kötődés vezetett eredményre, és neheztelnek Jomo Kenyattára, aki szerint a tökéletes kulturális harmóniát a fehérek erőszakkal bontották meg. Kenyatta szerint a kikujukra kényszerítették a táncok, ceremóniák, többnejűség eltörlését, sőt azt is, hogy a többi feleségtől és azok gyermekeitől szabaduljanak meg, a lelki üdvösségük érdekében. Miután lefordították a Bibliát kikuju nyelvre, a közösségben újabb kételyek ébredtek, látva, hogy a Biblia maga megtelt olyan hagyományokkal, amelyek ellen a misszionáriusok küzdenek.
Új egyházak alakultak
Az azóta eltelt évtizedek alatt megszámlálhatatlan, ezernél is több keresztény egyház alakult, a római katolikuson kívül az újprotestáns egyházak a legjelentősebbek. A blogbejegyzés szűkös terjdelme miatt ezek részletes elemzésére nem vállalkozom.
Két különböző templom egymás mellett kikujuk lakta területen (Forrás: Horváth Beát
Pünkösdista templom Embuföldön, a Kenya-hegy lábánál, 1997 (Forrás: Horváth Beáta)
Az Isten Emberei szekta
Egyetlen jellegzetesen kikuju egyházat mutatok be röviden. Mintegy 100 évvel ezelőtt a kikujuk egy része összetűzésbe keveredett a missziós skót egyházzal, a vita tárgya nevezetesen a női körülmetélés volt.
Leány körülmetélése után
Egyre többen váltak ki a keresztény egyházból és csatlakoztak az Isten Emberei csoportosuláshoz, amelyben egyszerre tehettek eleget az Isten dicséretének és a hagyományaiknak. Vallásos és oktatási programokat szerveztek, és hitük szerint közvetlen kapcsolatban álltak Istennel. Kisebb csoportokban vándoroltak és azt hirdették, a magántulajdon bűn és ennek felszámolására ösztökélték kikuju társaikat. Szerintük minden Isten tulajdona, az ember egyetlen feladata az Isten dicsérete. Nőkből és férfiakból álló vándorló csoportjuk átmeneti szentélyeket létesített, ahol együtt ettek és egyszerre szálltak meg. Istenhez feltartott kezekkel és hangosan, de a Kenya-hegy felé fordulva imádkoztak, néha vadállatok hangjaihoz hasonló üvöltésben törtek ki, amit azzal magyaráztak, hogy a Szentlélek megszállta őket. Kézfogáskor a Szentlélek üdvözletét adták tovább, önmagukat Isten választott népének tekintették, akik Izrael elveszett törzse. Vándorlásaik során csak a természetben megtalálható ételeket fogyasztották, kifejezve, hogy Isten eltartja őket. Gyűlölték a pénzt és mindent, ami az idegenektől származott. Szerintük Isten mindent megadott a kikujuknak és semmi szükségük idegen termékekre. Erős nemzettudattal rendelkeztek és ezt saját értelmezésükben bibliai idézetekkel támasztották alá. Természetfeletti és gyógyító erővel ruházták fel magukat. Alapjában véve békések voltak, nem ártották bele magukat a politikába, kb. nyolcvan évvel ezelőtt mégis felfigyelt rájuk az akkori kormány, és hamis vádakat koholva összecsapott velük. Jomo Kenyatta annak idején 1938-ban megjelent Arccal a Kenya-hegy felé című könyvében nem jósolt nekik jövőt és a folytatásról természetesen nem tudhatott, de ez a szekta nem halt ki Kenyában, ellenkezőleg: virágzik. Különösen a kizárólag kikujuk lakta területeken rendkívül elterjedt, követői nemtől és kortól függetlenül turbánt, fejkendőt viselnek, a legtöbbre ráhímezve a K.I./K. Israel, tehát Kenya Izrael jelzés.
Az Isten Emberei szekta tagja a kikujuk lakta magasföldön, 2013 (Forrás: Horváth Beáta)
Szeretik, ha tudósnak, vagy a Könyv embereinek hívják őket. Igen gyakori hír, amikor a szekta tagjai közül valaki csak azért hal meg, mert teljességgel elutasította az orvosi ellátást, amit imádságra cserélt. Gyermekeiket nem oltatják be, mondván, Isten döntése, hogy ki él, és ki nem. Első kenyai lakhelyemen a szomszédok is ezt a vallást követték, a nőnemű családtagok hosszú fehér szoknyát és kendőt viseltek még a kapáláshoz is, a gyermekek nem jártak iskolába. Bennem csak az a látvány maradt meg, hogy a rendkívül fiatal anya körül alig megszámlálható egyformának tűnő, hallgatag kisgyermek álldogált.
Napjainkra a kikuju tradíciók nagy része eltűnt
A kikujuk mára felhagytak tradícióik nagy részével,s az a néhány tárgy, amit nem égetett el a fehér ember, múzeumba került. Anyanyelvüket viszont intenzíven és minden helyzetben használják. Tradicionális viseletüket kizárólag kulturális rendezvényeken veszik fel, de ez már nem bőr, hanem fakó rózsaszín anyagból készült. Szintén első lakhelyemen esett meg, hogy otthonom felé sétáltam, amikor legnagyobb megdöbbenésemre szembe jött velem egy élő „kövület”, egy bőrruhás öregasszony, fülében tátongó lyukakba helyezett több tucatnyi, karkötő méretű fülbevalóval. A hosszú évek során ez volt az egyetlen élményem a kikuju hagyományról természetes körülmények között.
Vélemény, hozzászólás?