Az alábbi szöveg az Akadémiai Kiadó Zrt. Szubszaharai Afrika gazdasága a 21. században c. tanulmánykötetben jelent meg először 2017-ben. A szerző és a kiadó szíves beleegyezésével közli újra az afrikablog.hu. A kötet megvásárolható az Akadémiai Kiadó honlapján, valamint digitálisan elérhető a MeRSZ online okoskönyvtárban.
Kérlek így hivatkozz a szövegre ha felhasználod:
Pásztor Szabolcs (2017): Demográfiai trendek a szubszaharai régióban, In: Biedermann Zs, Kiss J (szerk.): Szubszaharai Afrika gazdasága a 21. században, Budapest, Akadémiai Kiadó, 35-56.o.
Bevezetés
A fejlődés egyik legfontosabb célja a teljes népesség életminőségének javítása, ezért a lakónépesség nagyságát és összetételét alakító demográfiai tendenciák megértése a gazdasági növekedés egyik alapvető fontosságú kérdése.Az afrikai kontinens és ezen belül a szubszaharai térség jelenlegi és várható demográfiai trendjeinek feltárása pedig azért számít kiemelt jelentőségűnek, mert a széles körben ismert népességnövekedés és a korstruktúra változása egyszerre jelenti a gazdasági növekedés egyik fő mozgatórugóját és kihívását. Az elkövetkező évtizedekben ezen tendenciák nagy valószínűséggel néhány országban dinamikusabb fejlődést mozdíthatnak elő (Lam, 2011).Mindez azonban csak abban az esetben következhet be, ha megfelelő gazdaságpolitikai intézkedések születnek. A kedvező demográfiai trendek jó lehetőséget kínálnak a szegénység visszaszorítására, a gazdasági növekedés előmozdítására és megteremthetik a demográfiai osztalékból (demographic dividend) [1] származó előnyök kiaknázását (Bloom–Canning, 2011). Fontos tehát a szubszaharai térség jelenlegi demográfiai tendenciáinak megértése és annak bemutatása, hogy mennyiben szolgálhatják ezek a jövőbeli gazdasági növekedést.Jelen alfejezet ezekre a kérdésekre kíván választ adni, és először az afrikai kontinens és ezen belül a szubszaharai térség népességének méretét és struktúráját mutatja be egyszerű leíró statisztikai módszerekkel az UN DESA [2] és az UN Population Division adataira támaszkodva.
Az elemzés kiemeli a korstruktúra és a függőségi ráták legfontosabb kérdéseit. A demográfiai átalakulás kapcsán számba veszi a születéskor várható élettartam, a termékenység, a népesség növekedésének, idősödésének és halálozási jellemzőinek kulcsfontosságú elemeit. Központi kérdésként egyrészt tehát azt feszegeti, hogy megalapozott-e demográfiai oldalról az elkövetkező évtizedek gazdasági növekedése, másrészt pedig azt járja körül, hogy a demográfiai átalakulással fenntartható növekedési pályára tud-e állni a szubkontinens.
A szubszaharai térség népességének mérete és struktúrája a harmadik évezred elején
A szubszaharai térség országainak teljes népessége 2014-ben 974 millió fő volt, ami a Föld lakosságának 13,7%-a. Mindez azonban akkor válik igazán sokatmondó számadattá, ha a historikus változást is elemezzük. 1960-ban 228 millió fő (7,5%), 1980-ban 383 millió fő (8,6%), 2000-ben pedig 667 millió fő (10,9%) volt a népesség nagysága(1. ábra).
1. ábra: A világ régióinak népessége (1960-2000), Forrás: UN Population Division (2015)
A számadatokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a térség lakónépessége az 1960 és 2014 közötti időszakban évente átlagosan 2,34%-kal, míg a Föld népessége évente átlagosan 1,36%-kal növekedett. A népesség növekedési üteme tehát a szubszaharai térségben majdnem kétszer nagyobb volt, mint a világátlag.Az 1. ábrán a világ és a különböző földrészek népességének növekedési tendenciáját is láthatjuk egészen 2100-ig. 2100-ra várhatóan 11,2 milliárd fő lesz a Föld lakónépessége, amelyből Ázsia népessége 4,9 milliárd fő, Afrika népessége 4,4 milliárd fő, és ezen belül a szubszaharai térség lakossága 3,9 milliárd fő lesz. Tehát 2100-ban a világ népességének 35%-a már a szubszaharai régióban fog élni.A térség lakosságszáma várhatóan megegyezik majd az ázsiai kontinensével és négyszer akkora lesz, mint Észak-Amerika és Európa együttes népessége a világ népességén belül. 2014 és 2100 között a világ népességnövekedési üteme jellemzően évente átlagosan 0,5% lesz, a szubszaharai térségé és Afrikáé pedig 1,6% illetve 1,5%. Ennek pedig az ENSZ becslései szerint az lesz az eredménye, hogy a jelenleg a világ tíz legnépesebb országa között nyilvántartott Nigéria mellé 2100-ra felzárkózik a Kongói Demokratikus Köztársaság, Tanzánia és Etiópia is (UN, 2015). A 21. században tehát a Föld lakónépességének növekedéséhez döntő többségben az afrikai kontinens és ezen belül a szubszaharai térség fog hozzájárulni.
Látnunk kell azonban, hogy Afrikán belül is egészen eltérő népességnövekedési tendenciák figyelhetők meg. Az ENSZ besorolása szerint az afrikai kontinens öt régióra (Észak-Afrika, Nyugat-Afrika, Közép-Afrika, Kelet-Afrika és Dél-Afrika) osztható, amelyből csak Észak-Afrika nem tartozik a szubszaharai térségbe [3]. Jelenleg Nyugat-Afrika és Kelet-Afrika adja a szubkontinens népességének 75%-át. Dél-Afrikában a népesség kevesebb mint 10%-a, Közép-Afrikában pedig mintegy 15%-a található. 2014-ben Kelet-Afrika a legnépesebb, ugyanis itt 384 milliós a népességszám. Ezután Nyugat-Afrika (344 millió fő), Észak-Afrika (220 millió fő), majd Közép-Afrika (147 millió fő) és Dél-Afrika (62 millió fő) következik. 2100-re a sorrendiségben és a létszámarányokban is változás prognosztizálható. Kelet-Afrika és Nyugat-Afrika népessége várhatóan közel 1,6–1,6 milliárd fő lesz. Ezután valószínűleg Közép-Afrika következik mintegy 721 millió fővel, majd Észak-Afrika kb. 452 milliós és Dél-Afrika várhatóan 81 milliós népességgel. Ezen tendenciákat és a létszámaránybeli eltolódást jól szemlélteti a 2. ábra.
2. ábra: Afrikai régiók népességének alakulása (1960-2100), Forrás : UN Population Division
Az 1960 és 2014 közötti időszakban vizsgálva a népesség növekedésének éves átlagos értékét, megállapítható, hogy a legnagyobb mutatót Kelet-Afrika és Közép-Afrika produkálta 2,4%-os értékekkel. A sorban ezután Nyugat-Afrika (2,21%), majd Észak-Afrika és Dél-Afrika következett 1,9%-os, illetve 1,8%-os mutatókkal. Mindebből azt láthatjuk, hogy a jelzett időszakban a népesség növekedésének elsődleges forrása Kelet-Afrika és Közép-Afrikavolt. 2014 és 2100 között markánsan nem változik meg ez a mintázat, de a növekedési ütemek előreláthatóan drasztikusan visszaesnek. A 21. század utolsó éveiben a népesség növekedésének üteme Nyugat-Afrikában lesz a legmagasabb (0,84%), ezután Közép-Afrika (0,78%), majd Kelet-Afrika (0,67%) következik. A népesség gyarapodása rendkívül szerény lesz Észak-Afrikában (0,18%), míg Dél-Afrikában már egyenesen népességfogyás várható (–0,16%).
Érdekes, hogy a prognózisok szerint a bővülés a 2010–2015-ös időszakot követően minden régióban csökkenésnek indul, illetve a dél-afrikai régióban a csökkenés tovább folytatódik. A várakozások szerint szubszaharai Afrikában ez tehát az az évtized, amikor a lakónépesség bővülése ugyan folytatódik, de annak dinamikája látványosan gyengül.
Jelenleg az első, és talán legszembetűnőbb jellemző a népesség kapcsán az országok közötti jelentős eltérés. A legkisebb népességgel a Seychelle-szigetek (91,5 ezer fő), míg a legnagyobbal Nigéria (177,5 millió fő) rendelkezik. A lakónépesség 1960-től kezdődően minden országban látványosan növekedett. A leggyorsabb növekedést az 1960 és 2014 közötti periódusban Elefántcsontpart érte el 2,94%-os éves átlagos növekedési ütemével, míg a legalacsonyabbat Mauritius (1%). 2014 és 2100 között várhatóan a legmagasabb éves átlagos népességnövekedési ütemet Niger produkálja majd (2,8%), míg a legalacsonyabbat Mauritius (0,9%). Jellemző marad tehát országos szinten a heterogenitás, amely arra utal, hogy a térség különböző országai a demográfiai átalakulás más és más szakaszában járnak.Ennek tükrében pedig fontos lehet annak a kérdésnek a körüljárása, hogy eddig milyen jellemvonásai voltak a szubszaharai térség demográfiai átalakulásának.
Hol tart a demográfiai átalakulásban a szubszaharai térség?
A demográfiai átalakuláson (demographic transition)azt a folyamatot értjük, amikor egy országban a jellegadó demográfiai folyamatok gyökeresen megváltoznak. Ilyenkor a magas halálozási és termékenységi arányszámok drámaian visszaesnek és alacsony szinten is maradnak. Ezt az átalakulást először a 19. és 20. században, illetve a két világháború közötti években figyelték meg Észak és Nyugat-Európában. Később pedig rámutattak, hogy ezek a demográfiai változások a világ más részein is megfigyelhetőek lesznek (Willekens, 2014).A kevésbé fejlett régiók demográfiai átalakulása, így a szubszaharai régióé is, ennek a folyamatnak a része. Tekintsük át ezért a következőkben a demográfiai átalakulást meghatározó tényezőket.
A halálozási arányszám alakulása a szubszaharai térségben
Az adatok hiánya következtében nehéz rámutatni, hogy a térségben mikor kezdett el csökkeni a halálozási arányszám (mortality rate), néhány forrás (Hill, 1991; Adetunji–Bos, 2006)azonban arról ad számot, hogy a két világháború közötti években jelentős javulás következett be. Biztos azonban, hogy az ötvenes évek elejére a szubszaharai régió a demográfiai átalakulás azon szakaszába került, ahol a halálozási arányszám már egyértelműen csökkent. Ezt követően a halálozási arányszám további csökkenő tendenciája és a viszonylag stabil születési arányszámok együttesen a népesség növekedésének gyorsulásához vezettek.
1990 után azonban emelkedni kezdett a mutató, amikor az AIDS-hez kapcsolódó halandóság gyakorisága gyökeresen megváltozott. A jelenlegi trendekkel kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy afertőző betegségeket igyekeznek felszámolni, ezért az ezredfordulót követő évtizedekben a halálozási arány mutatója általánosan javulni fog. Biztos azonban, hogy a malária, az AIDS és a tuberkulózis a legtöbb országban hosszabb távon is népbetegség marad és továbbra is a mortalitás fő felelőse lesz. Jelentős javulás várható a csecsemők és az öt év alatti gyermekek mortalitási rátáinak esetében: a gyermekmortalitás várhatóan a 2013-as 92,2/1000 fős halálozásról, 75/1000 fős halálozásra esik vissza 2030-ra (UN Population Divison, 2015). Mindez a magasabb jövedelmeknek, a jobb közegészségügyi és vízhez jutási feltételeknek köszönhető. A szubszaharai régiók közül Kelet-Afrika profitál majd a leginkább a visszaeső gyerekhalálozási mutatókból. A kedvező tendenciát erősíti az is, hogy a HIV és az AIDS szerepe a mortalitás trendjének alakításában fokozatosan visszaesik (Mubila, 2012).
A teljes termékenységi arányszám alakulása a szubszaharai térségben
A demográfiai átalakulás második fázisa akkor kezdődik, amikor a teljes termékenységi arányszám (total fertility rate – TFR [4]) elkezd fokozatosan visszaesni. Mindez a szubszaharai térségben nagyjából 1980 körül következett be. Ekkor az afrikai nők átlagosan hét gyermeknek adtak életet a termékeny éveik alatt. Azóta a teljes termékenységi arányszám 25%-kal csökkent. A 2014-as adatok szerint a szubszaharai nők átlagosan 5,1 gyermeket szültek. A térségben a 2014-es adatok szerint a legmagasabb mutatójú ország Niger (7,56) volt, míg a legcsekélyebb arányszámot Mauritius (1,44) produkálta [5].
Ha a jelenlegi termékenységi trendeket vesszük figyelembe, a szubszaharai térség országait négy nagyobb csoportba oszthatjuk.Létezik Dél-Afrika néhány országának kisebb csoportja, a Dél-afrikai Köztársasággal, Zimbabwéval, Botswanával és Namíbiával. Ezek az országok viszonylag jól előrehaladtak a termékenységi átmenetben. Ebben a csoportban a teljes termékenységi arányszám 3,5 gyermek minden szülőképes korban lévő nőre vetítve.
A második csoportba Kelet-Afrika (Kenya, Madagaszkár), Közép-Afrika (Kongó, Kamerun, Közép- afrikai Köztársaság), Nyugat-Afrika (ezek között Ghána, Szenegál, Elefántcsontpart) és Észak- Kelet-Afrika (Szudán) tartozik, ahol kevésbé ugyan, de előrehaladott a termékenységi átalakulás. Ebben a csoportban a mutató 5 gyermek egy szülőképes korban lévő nőre vetítve.
Az országok harmadik csoportja – ebben található Nigéria és számos kelet-afrikai ország, pl. Mozambik, Etiópia és Eritrea – a termékenységi átmenet kezdeti fázisában van. Itt a mutatók ugyan már hat gyermek alá estek, de az arányszám még mindig nagyobb ötnél.
Végezetül van egy olyan országcsoport, ahol a termékenység visszaesése éppen, hogy csak elkezdődött. Ebben a csoportban egyrészt a Száhel-övezetbe tartozó (Mali, Burkina Faso, Niger, Csád), másrészt nyugat-afrikai (Guinea-Bissau, Sierra Leone), harmadrészt pedig közép-afrikai (a Kongói Demokratikus Köztársaság, Burundi és Uganda) országok, valamint Angola és Szomália találhatók. Ezekben az országokban a teljes termékenységi arányszám még mindig hat felett van.
A fertilitásban megjelenő különbségek legfontosabb magyarázó tényezője a korábban is említett gyermekhalandóság mértéke. Azon országoknál, ahol a mutató száz felett van, a jellegadó fertilitási ráta hat körüli értéket vesz fel, vagy akár annál is magasabbat. Ahogy a mutató 100 alá csökken, a termékenységi arányszám tendenciózusan hat alá esik. Amikor a gyermekhalandóság mutatója megközelíti az 50-et, a fertilitási ráta három körül szóródik. A fertilitási ráta csökkenésének előmozdítása pedig azért kiemelten fontos, mert szinte a teljes fejlődő világ esetében tudományosan igazolt tény, hogy a visszaeső fertilitási ráta az emberi életminőség javításának egyik lényeges hajtóereje (Notestein, 1953; Easterlin, 1975). Ennek magyarázataként rámutatnak, hogy könnyebb például két gyermeket taníttatni, mint ötöt, ezért az alacsonyabb termékenység a következő generáció(k) esetében magasabb képzettségi szinttel és kereseti lehetőségekkel jár együtt. Kevesebb eltartott gyermekkel pedig az országok generációs struktúrája javul: a munkaképes korú felnőttek a népesség aránytalanul nagy részét teszik ki. Ez pedig lehetővé teszi a demográfiai osztalék adta lehetőségek (nagyobb növekedési ütem és növekvő jövedelmek) kihasználását (Ashraf et al., 2013).
Mindebből pedig azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a csecsemő- és gyermekhalandóság csökkentését célzó erőfeszítéseket a lehető legcélzottabban kell véghezvinni, ugyanis az alacsonyabb fertilitás és a humántőkébe való nagyobb befektetés a nagyobb gazdasági növekedés elérésének fontos eszközei.
A születéskor várható élettartam
A születéskor várható élettartam a szubszaharai régióban voltaképpen a gyarmatosítástól kezdődően egészen az 1980-as évek végéig jelentősen növekedett (Ferguson, 2011).1990 után azonban a mutató visszaesett, melynek legfőbb oka az AIDS- járvány volt (UN, Population Divison, 2006). A leginkább érintett terület pedig Dél-Afrika. 1990 után Zimbabwében, Szváziföldön, Lesothóban, Zambiában, a Dél-afrikai Köztársaságban és Namíbiában a születéskor várható élettartam 10–22 évvel esett vissza (UN, Population Division, 2006). A második leginkább sújtott terület Kelet- és Közép-Afrika térsége volt: Uganda, Tanzánia, Burundi, Malawi, Kamerun, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Közép-afrikai Köztársaság. Itt a születéskor várható élettartam 4–8 évvel esett vissza az 1995 előtti csúcsértékhez képest. A térség más területeinél az AIDS-járvány nem járult hozzá a születéskor várható élettartam csökkenéséhez. Egyes becslések rámutatnak ugyanakkor arra is, hogy azokban az országokban, ahol a születéskor várható élettartam egészen korán csökkenni kezdett, már elérkezett a fordulópont: a mutató ismét növekszik(UN Population Division, 2015).
2014-ben számos olyan ország volt (Botswana, a Dél-afrikai Köztársaság, Szváziföld, Lesotho, Zimbabwe), ahol a születéskor várható élettartam még mindig 10 évvel alacsonyabb, mint az egykori maximum. Tíz további országban a mutató még mindig a csúcsérték alatt van, de a szubszaharai országok többségénél a napjainkban feljegyzett születéskor várható élettartam a bármikor mért legmagasabb szinten áll.
2010-ben a születéskor várható átlagos élettartam 57 év, amely 2030-ra várhatóan eléri a 64 évet. A legmagasabb születéskor várható élettartamot Észak és Kelet-Afrika tudhatja majd magáénak 76 és 64 évvel, amely jelentősen eltér a legalacsonyabb értéket képviselő Közép-Afrikától (56 év). 2100-ra pedig a szubszaharai térség átlagos születéskor várható élettartama 79,2 év, míg a világátlag 83,2 év lesz. A legalacsonyabb születéskor várható élettartamot Sierra Leonéban prognosztizálják (70,2 év), míg a legmagasabbat a Zöld-foki Köztársaságban (87,2 év) (UN Population Division, 2015).
A korstruktúra és a gazdasági növekedés kapcsolata a szubszaharai térségben
A vizsgált kérdéskör kapcsán a legfontosabb annak feltárása, hogy hogyan alakulnak azon ún. függőségi ráták, amelyek az egy főre eső jövedelem növekedési ütemét erőteljesen befolyásolják. Ezek között is talán az a legfontosabb, amelyik a nem munkaképes és a munkaképes korú népesség arányát képezi le. Amikor az arányszám növekszik, az egy főre eső jövedelem bővülésnek indul (Cuaresma et al., 2014).
A 3. ábrána nem munkaképes és a munkaképes korú népesség arányát láthatjuk a világ régióiban 1950 és 2100 között. Az 1960-as években a magas függőségi ráták majdnem minden fejlődő országban megfigyelhetőek voltak. A termékenységi arányszámok mindenhol magasnak bizonyultak, de a mutató csökkenése a szubszaharai térségben szerény mértékű volt. Mára atérség országainak 90%-a a függőségi ráta vonatkozásában a legfelső kvartilisbe tartozik. A világon pedig a felső kvartilisbe tartozó országok több mint 85%-a a szubszaharai térségben található.A 3. ábrábólegy másik egészen érdekes jelenség is kirajzolódik. A tendenciákat követve ugyanis azt láthatjuk, hogy az ezredfordulón drámai változások következnek/következtek be a függőségi ráták alakulásában. A korábbi folyamatok megfordulnak, bizonyos régiók esetében felerősödnek. A világ régiói (az afrikai kontinens kivételével) a népesség korstruktúrájának kedvezőtlen változásával kapcsolatba hozható növekvő függőségi rátákkal néznek szembe, amely demográfiai oldalról beszűkítheti a gazdasági potenciáljukat.
3. ábra: A nem-munkaképes és a munkaképes korú népesség aránya a világ régióiban (1950–2100), Forrás: UN Population Division (2015)
Az afrikai kontinens országaiban mért függőségi ráták kevés kivételtől eltekintve csökkennek, míg a Föld más régióiban kivétel nélkül növekednek. Mindebből és a korábbi érvelésünkből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a 21. században Afrika lesz az a kontinens, ahol a legkedvezőbb lesz a korstruktúra és pozitív irányt vesz (mintegy 55%) a függőségi ráta alakulása. Ez, a világátlagnál (kb. 70%) is jóval kedvezőbb mutató demográfiai oldalról reménykeltő lehetőségeket kínál a kontinens gazdasági potenciáljának kiaknázásához. Beszédes adat továbbá, hogy kevesebb mint három generáció múlva a világ fiataljainak 41%-a afrikai lesz (Ibrahim, 2012), 2100-ra pedig a 14 év alattiak 48%-a ezen a kontinensen fog lakni.
Abban az esetben, ha megvizsgáljuk a szubkontinens korfáit (4. ábra), akkor ugyancsak megerősítést nyer a függőségi ráta kedvező alakulása. Három időpontot (2015, 2050 és 2100) kiemelve látható, hogy a térség 2100-ra eljut a fejlett országoknál feltárható mintázatig. A gyermekkorú népesség arányaiban csökken és egyre többen lépnek munkaképes korba(Lee–Mason, 2011).(Mindemellett természetes tendenciaként kirajzolódik még a térség idősödési folyamata is.)
4. ábra: A szubszaharai térség korfái (2015, 2050, 2100), Forrás: www.populationpyramid.net
Afrika demográfiai trendjeivel kapcsolatosan tehát két meghatározó mozzanatra lehet rámutatni. Az egyik a korábban bemutatott fiatal népesség sohasem látott növekedési üteme, a másik pedig a társadalom idősödése.A térségben a társadalom idősödése 2010 és 2030 között várhatóan intenzívebb szakaszba lép, mivel egyre több és több ember éri meg a 65 éves kort (You et al., 2014).Amíg 2010-ben a népesség 3,2%-át adják az idősek, addig az előrejelzések szerint 2030-ban már 4,5%-ot tesz majd ki az idősek aránya.A 2100-ig terjedő előrejelzések szerint pedig Mauritiuson a 65 vagy annál idősebbek aránya 58% lesz, amely kiugróan magas érték a térség országai között. A „legfiatalabb” pedig Niger, ahol a hasonló mutató mindössze 13,4% lehet.
Ezt követően érdekes lehet annak feltárása, hogy regionális szinten hasonló-e a függőségi ráták alakulásának mintázata. A 5. ábratanúsága szerint 1950-től kb. 1970-ig Afrika régiói homogénnek tekinthetők. Ezt követően a régiókat két csoportba lehet osztani. Az egyikben található Észak és Dél-Afrika, ahol a függőségi ráta látványos csökkenést mutat, míg a másikban Nyugat-, Kelet- és Közép-Afrika, ahol még az ezredfordulót követően is magas marad. Várhatóan 2050 környékén Észak-Afrika és Dél-Afrika függőségi rátái újra növekedésnek indulnak, míg a többi régió esetében további csökkenés várható. A mögöttes okok között a gazdasági fejlettség eltérő fokát és a gazdasági növekedés eltérő ütemét jegyezhetjük meg, amelyeket közvetve befolyásolják a gyermekvállalási hajlandóságot.
5. ábra: Az afrikai régió függőségi rátáinak alakulása (1950–2100), Forrás: UN, Population Division (2015)
A függőségi mutatók különböző globális tendenciái és azok mérhetősége lehetővé tette, hogy megbecsüljük a gyerekkori függőségi ráta, azaz a gyermeknépesség[6] hatását a gazdasági fejlődésre (Kögel, 2005). Az eredmények a szubszaharai térség kapcsán drámaiak. Ezekből ugyanis az látható, hogy ugyan a régió a harmadik évezred elején a gyors gazdasági növekedés szakaszába lépett, de az egy főre eső jövedelem látványos és fenntartható növekedését továbbra is erőteljesen visszafogja a kiugró értékeket mutató fiatalkori függőségi ráta.Ennek oka pedig továbbra is a magas termékenység. A magas gyermekfüggőségi ráták – más tényezők mellett – magyarázatot kínálnak az egy főre eső jövedelem vontatott növekedésére.
Ha a szubszaharai térség követni szeretné azon látványos átalakuláson átesett és jelenleg kiugró gazdasági növekedésre képes kelet-ázsiai gazdaságok fejlődési pályáját, akkor feltétlenül olyan gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely javítaná a népesség egészségi állapotát. Az egészségi állapot általános javulása, karöltve az oktatás színvonalának emelkedésével – különösen a nők esetében – valószínűsíthetően gyorsabban előmozdítják a fertilitás visszaesését és ezáltal a gyermekfüggőségi ráta csökkenését. Mindez pedig demográfiai oldalról megteremtené a gazdasági felemelkedés lehetőségét.
A bejegyzés rövidesen folytatódik a migrációs tendenciák demográfiai folyamatokra gyakorolt hatásainak elemzésével! Ha érdekel a folytatás, kattints ide!
[1]A demográfiai osztalék alatt azt értjük, amikor a halálozási ráta a születési rátánál gyorsabb ütemben csökken, növelve ezáltal a munkaképes korú emberek számát (Bloom et al., 2003).
[2]United Nations Department of Economic and Social Affairs
[3]Ennek ellenére az alfejezet a jellegadó demográfiai folyamatok tanulmányozásánál többször szerepelteti ezt a régiót is, hogy ezáltal képet adjon a teljes afrikai kontinensről is.
[4]A teljes termékenységi arányszám azon egy nőre jutó gyermekek átlagos száma, akiket egy nő élete során világra hozhatna.
[5]Az afrikai kontinensen még mindig magas a fertilitás ráta, amely három okra vezethető vissza. Az egyik elmélet szerint az afrikai férfiak azért szeretnének nagyobb családot, hogy ezáltal a társadalmi státuszukat növeljék. A másik szerint a közösségi földbirtoklás révén gazdaságilag jobban járnak, ugyanis az erőforrásokat a család mérete szerint osztják fel. A harmadik szerint a fogamzásgátló szerek viszonylag alacsony elterjedtsége áll a háttérben.
[6]A gyermekkori függőségi ráta azt mutatja meg, hogy a gyermeknépesség (0-14 éves) mekkora részarányt képvisel a 15-64 éves népesség százalékában.
Felhasznált irodalmak
AfDB (2012): Annual Report – 2012. http://www.afdb.org/fileadmin/uploads/afdb/Documents/Publications/Annual_Report_2012.pdfhozzáférés: 2015. december 12.
African Economic Outlook (2012): Promoting Youth Employment. http://www.oecd.org/site/devyewa/Pocket%20Edition%20AEO2012-EN.pdfhozzáférés: 2015. december 4.
African Union (2015): The 2014 State of Africa Population Report. First Meeting of The Specialised Technical Committee on Health, Population and Drug Control, Addis Ababa, p. 41.
Ashraf, Q. – Weil, D. – Wilde, J. (2013): The Effect of Fertility Reduction on Economic Growth. Population and Development Review, 39, Issue 1. pp. 97-130.
Bloom, D.E. – Canning, D. – Sevilla, J. (2003): The demographic dividend: a new perspective on the economic consequences of population change. Rand Corporation, Santa Monica, California, 106 p.
Bloom, D.E. – Canning, D. (2011): Demographics and Development Policy, PGDA Working Paper No. 66, January, http://www.hsph.harvard.edu/pgda/working.htm, hozzáférés: 2015. október 3.
Cincotta, R. (2010): The Future of Sub-Saharan Africa’s Tentative Fertility Decline. http://www.newsecuritybeat.org/2010/08/the-future-of-sub-saharan-africas-tentative-fertility-decline/hozzáférés: 2015. december 15.
Cuaresma, J. – Lábaj, M. – Pruzinsky, P. (2014): Prospective ageing and economic growth in Europe. The Journal of the Economics of Ageing. 3(1), pp. 50-57.
Easterlin, R. A. (1975): An Economic Framework for Fertility Analysis. Studies in Family Planning. 6(3), pp. 64–63.
FAO (2011): Why has Africa become a net food importer? http://www.fao.org/docrep/015/i2497e/i2497e00.pdf. hozzáférés: 2015. december 28.
Ferguson, N. (2011): Civilizáció – A Nyugat és a többiek. Scolar Kiadó, Budapes, p. 400.
ENSZ (2015): The Millennium Development Goals Report 2015, http://www.un.org/millenniumgoals/2015_MDG_Report/pdf/MDG%202015%20rev%20%28July%201%29.pdf, hozzáférés: 2015. 11. 15.
Hill, A. (1991): Infant and Child Mortality: Levels, Trends and Data Deficiencies. In: Feachem, R.G. – Jamison, D.T. (Eds.): Disease and Mortality in Sub-Saharan Africa. New York: Oxford University Press, pp. 37-47.
Ibrahim (2012): African Youth: Fulfilling the Potential. http://static.moibrahimfoundation.org/downloads/publications/2012/2012-facts-&-figures-african-youth-fulfilling-the-potential.pdf. hozzáférés: 2015. december 25.
IMF (2015): Regional Economic Outlook – Sub-Saharan Africa – Navigating Headwinds. Washington D.C. p. 123.
Keserű Dávid (2010): Fenntartható állapotok?! – Az urbanizáció Afrikában. In: Fenntartható Afrika (Tarrósy István), Publikon Kiadó, Pécs, pp. 55-74.
Kovács Zoltán (2002): Népesség- és településföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, p. 239.
Kögel, T. (2005): Youth dependency and total factor productivity. Journal of Development Economics. 76(1), pp. 147-173.
Lam, D. (2011): How the World Survived the Population Bomb: Lessons from Fifty Years of Extraordinary Demographic History. Demography, 48(4): 1231-1262.
Lee, R. – Mason, A. (2010): Fertility, human capital, and economic growth over the demographic transition. European Journal of Population 26(2): 159–82.
Lee, Kai N. (2007): Urbanizálódó világ. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, pp. 22-44.
Meagher, K. (2013): The jobs crisis behind Nigeria’s unrest. Current History, 112(754), pp. 169-174.
Mubila, M. (2012): Briefing Notes for AfDB’s Long-Term Strategy. African Development Bank Group – Africa’s Demographic Trends. African Development Bank Group, p. 11.
Notestein, F. (1953): Economic problems of population change, In: Proceedings of the International Conference of Agricultural Economists, London: Oxford University Press, pp. 13–31.
Population Pyramids of the World (2015): http://populationpyramid.net/, hozzáférés: 2015. augusztus 30.
Ravallion, M. – Chen, S. (1996): What can new survey data tell us about recent changes in distribution and poverty?. World Bank Policy Research Working Paper, (1694).
Ratha, D. – William, S. (2007): South-South Migration and Remittances. Development Prospects Group Working Paper 102, World Bank, Washington, DC.
Ricz Judit (2007): Urbanizáció a fejlődő országokban: trendek, dimenziók és kihívások. Tér és Társadalom, 21. 3. pp.167-186.
Ricz Judit (2009): Nyomornegyedek, szegénység, bűnözés – van-e kiút? Fala Város Régió, 2009. 2. pp. 26-33.
Satterthwaite, David (2004): The Under-estimation of Urban Poverty in Low and Middle-Income Nations. In: Poverty Reduction in Urban Areas, International Institute on Environment and Development, London, pp. 1-75.
Solymári Dániel (2011): Sebek Afrika szarván – Kenyai közelkép: http://ujember.hu/sebek-afrika-szarvan/, Hozzáférés: 2016. augusztus 18.
Stephens, Carolyn – Stair, Peter (2007): A városi közegészségügy új útja. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, pp. 181-197.
You, D. – Hug, L. – Anthony, D. (2014): Generation 2030 Africa – Child demographics in Africa. Unicef, Division of Data, Research, and Policy. New York, p. 68.
UN (2015): The World Population Prospects – 2015 Revision.
http://www.un.org/en/development/desa/publications/world-population-prospects-2015-revision.html, hozzáférés: 2016. április 8.
UN – DESA (2006): World Population Prospects. www.un.org/en/development/desa/population/, hozzáférés: 2015. március 28.
UN – DESA (2015): World Population Prospects. www.un.org/en/development/desa/population/, hozzáférés: 2015. november 4.
UN-HABITAT (2003): Water and Sanitation in the World’s Cities: Local Action for Global Goals, Earthscan Publication Ltd, London, p.273.
UN-HABITAT (2013): State of the World’s Cities 2012/2013 – Prosperity of Cities. Earthscan Publication Ltd, London, p.184.
Világbank (2013): Africa’s Pulse Report, http://www.worldbank.org/content/dam/Worldbank/document/Africa/Report/Africas-Pulse-brochure_Vol7.pdf, hozzáférés: 2015. október 5.
World Development Indicators (2010): http://data.worldbank.org/indicator/BX.TRF.PWKR.CD.D, hozzáférés: 2015. november 4.
Warah, Rasna (2007): Élet Kiberában In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, pp.198-199.
Willekens, F. (2014): Demographic transitions in Europe and the world. Max Planck Institute for Demographic Research, Rostock, Germany, p. 33.
WUP 2014: World Urbanization Prospect: The 2014 Revision. United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division http://esa.un.org/unpd/wup/CD-ROM/, Hozzáférés: 2015. augusztus 3.
Vélemény, hozzászólás?