Botswana és a De Beers vállalat
A világ legnagyobb gyémántkitermelő országa (a felszínre hozott gyémántok értékét tekintve) Botswana. Ugyanakkor az ország gazdasága elképesztő mértékben függ a gyémánttól: az exportbevételek 80%-a és a kormány adóbevételeinek mintegy 60 százaléka gyémántból származik. Ugyanakkor Botswana kifejezetten előnyös helyzetben van a többi nyersanyagkitermelő afrikai országhoz képest, hiszen a De Beers cég (a világ egyik legnagyobb gyémánttermelő vállalatcsaládja, amely jelenleg a világ nyersgyémánt-termelésének mintegy 35%-át állítja elő) gyémántjainak nagy része ebből a dél-afrikai országból származik, ráadásul a De Beers kartell gyengülő gyémántpiaci befolyása miatt növekvő mértékben függ fő kitermelő országától, Botswanától.
A világ legjelentősebb gyémántkitermelői (Forrás: Paul Zimnisky analysis)
A botswanai kormánynak már 1969 óta 15 százalékos részesedése van a De Beers cégben, és az 1970-es években létrehozott Debswana, amely kitermeli a botswanai gyémántokat, fele-fele részben a botswanai kormányé és a De Beers cégcsoporté.
A De Beers piaci szerepének visszaesése
Egészen a kilencvenes évekig a De Beers vállalatcsoport uralta a világ gyémántpiacának több mint kilencven százalékát. Az elmúlt húsz évben azonban kénytelen volt feladni monopolhelyzetét. Ennek számos oka van, az alábbiakban ezek közül villantunk fel néhányat. Először is jelentősebb gyémántkitermelés kezdődött Ausztráliában, Kanadában és Oroszországban is, ezekhez a lelőhelyekhez pedig a De Beers-nek jóval korlátozottabb hozzáférése volt, mint Afrika déli részéhez (Dél-Afrika össz-gyémántkitermelésének pl. 98%-át tartja kezében).
A De Beers piacvesztésének főbb fázisai (Forrás: Roman Grynberg (2013): Some like them rough – The future of diamond beneficiation in Botswana, 4.oldal)
Ráadásul az új piaci szereplők már nem voltak hajlandóak csak a De Beers marketingszervezetén, a CSO (Central Selling Organization)-n keresztül adni-venni a drágaköveket.Jelentős konkurencia bontakozott ki feltörekvő új cégek formájában (Alrosa, Argyle, BHP, stb.). Közben mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban szigorú trösztellenes szabályokat vezettek be, amelyek érzékenyen érintették a vállalatot. Nem tett jót a De Beers hírnevének az sem, hogy belekeveredett a „véres gyémántok” forgalmazásába az angolai polgárháború idején, a kilencvenes évek közepén.
A helyi feldolgozás eleinte elképzelhetetlennek tűnt, napjainkra már megvalósult
A De Beers piacvesztésével párhuzamosan átalakult a helyi feldolgozáshoz való hozzáállása is. Helyi feldolgozás alatt azt értjük, amikor a kitermelő országból nem viszik át más kontinensekre, feldolgozó központokba a gyémántok szortírozását, csiszolását, fényezését, hanem mindez helyben történik. Habár laikusok számára ez tűnhet a legegyszerűbb megoldásnak, a gyémántok esetében történelmileg nem így alakult a feldolgozás. Hiszen a gyémántok szállítási költsége jelentéktelen, így egyrészt olyan országokban dolgozták fel, ahol ennek hagyományai voltak (Belgium, Izrael, Amerikai Egyesült Államok), vagy ahol az olcsó munkaerő miatt (India, Kína) nagyobb profitot lehetett remélni.
Míg 2001-ben a De Beers vezérigazgató Gary Ralfe még úgy nyilatkozott, hogy „őrület lenne előírni, hogy a felszínre hozott gyémántok bizonyos százalékát helyben kell feldolgozni” (Diamond Intelligence Briefs, 2001) , addig hat évvel később Gareth Penny, akkori vezérigazgató már egészen másképp fogalmazott: „Az afrikai gyémánttermelő országok számára a (helyi) feldolgozás nem a politikai korrektség jegyében született hóbort, hanem elkerülhetetlen lépés.” (Mining Weekly, 2007) Ez a De Beers retorikájában bekövetkezett 360 fokos fordulat tükrözi azt, hogy a botswanai kormány milyen jelentős nyomást tudott gyakorolni a vállalatra. 2005-ben, mikor a De Beers kitermelési jogai lejártak, a megújítás feltétele volt, hogy a De Beers szerződésben vállalta: a csiszoló- és fényező tevékenységeinek jelentős részét áthelyezi Botswanába. 2013-ra a De Beers már a botswanai állami tulajdonban álló Okavango Diamond Company-nek adta el a kitermelt gyémántok 10-15%-át.
2011-ben pedig újabb lépéssel koronázták meg a korábbi megegyezést: a kormány és a De Beers közötti tízéves értékesítési szerződés keretében a De Beers vállalta, hogy kereskedő részlege Londonból Gaboronéba, Botswana fővárosába költözik. Ez azt jelenti, hogy a De Beers vállalat által kitermelt gyémántokat (amelyek Namíbiából, Dél-Afrikából, Kanadából és Botswanából érkeznek) Gaboronéban becsülik fel, válogatják szét és adják el az ún. Diamond Trading Centre-ben, amely világszerte a legnagyobb gyémántkezelő központ, és évi mintegy 45 millió karátnyi (a világ gyémántkínálatának cca. 40%-a), hatmilliárd dollárnyi értékű nyersgyémánt folyik át rajta . A De Beers arra is kötelezettséget vállalt, hogy nagy arányban helyi munkásokat alkalmaz, illetve kiképezi őket a gyémánt értékelésének, feldolgozásának bonyolult folyamatára.
A kérdés, hogy van-e jövője a botswanai gyémántfeldolgozásnak? Fel tudja-e venni a versenyt Botswana az olcsóbb Kínával és Indiával, vagy a nagyobb szakértelemmel bíró gyémántfeldolgozó központokkal (Izrael, Belgium)? A következő posztban erre keressük majd a választ!
A bejegyzés a szerző Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány által finanszírozott botswanai és namíbiai terepkutatásának eredménye.
Vélemény, hozzászólás?