Pécsett negyedik alkalommal került megrendezésre a kelet-közép-európai régió immár legfontosabb, hagyományosan Afrikával foglalkozó konferenciája. A konferenciasorozat szervezője a Pécsi Tudományegyetem Afrika Kutatóközpontja és a Magyar Tudományos Akadémia Afrika Albizottsága. A konferenciát Tarrósy István, a Kutatóközpont igazgatója, Pécs polgármestere, Dr. Páva Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Dr. Bódis József, és Dr. Suha György, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa nyitották meg.
A rendezvény az African Globalities – Global Africans címet viselte, és nevéhez híven már az előadók is négy különböző kontinensről érkeztek, hogy aktuális afrikai problémákat vitassanak meg. Az alaphangulatot már a bevezető előadást tartó Robert Rotberg, a harvardi egyetem államokon belüli konfliktusokkal foglalkozó központjának korábbi igazgatójának vitára indító szavai meghatározták, hiszen felvázolta a kontinens égető problémáit. Rotberg professzor szerint szubszaharai Afrika napjainkban is zajló demográfiai robbanása nem feltétlenül veszélyforrás, hiszen az ún. demográfiai osztalék babérjait learatva, ha a mindenkori vezetőknek sikerül elegendő munkahelyet teremteni a munkaerőpiacra belépni kívánó fiatalok százmillióinak, akkor Afrika néhány éve emlegetett “újjászületése” és “felemelkedése” akár tartós is lehet. Azonban a munkahelyek teremtéséhez az afrikai kormányoknak számtalan akadályt kell leküzdeniük, ezek közül Rotberg kiemelte az infrastrukturális fejlesztéseket, többek között a városok fejlesztését. A vidéki lakosság folyamatosan áramlik az egyre növekvő afrikai megapoliszokba, amelyek közül nem egynek Magyarország lakosságának sokszorosát kell eltartania. Rotberg professzor szavaira több hozzászólás is érkezett, és parázs vita keletkezett, többek között Ian Taylor, a St. Andrews Egyetem professzorának részvételével. Ian Taylor azt vetette Rotberg professzor szemére, hogy nyugati értékrendje alapján elemzi az afrikai folyamatokat, holott sajátos afrikai fejlődési utat járt be számos sikeres szubszaharai ország (Ruanda, Botswana). Mindkét oldalról meggyőző érveket hallottunk, amelyekre jól rímelt a következő neves előadó, Goran Hyden , a Floridai Egyetem Afrika Tanulmányok Központ politológus professzorának expozéja. Hyden a fejlesztéspolitika történetét ismertetve kiemelte, hogy a donorok a hatvanas évek óta különböző ideológiai feltételekhez kötötték a fejlesztési pénzeket. Napjainkra a korábbi gyakorlattal ellentétben megerősödtek a kritikai hangok, amelyek beláttatták a donor-országokkal, hogy az oly sokat emlegetett intézményi reformok csak akkor működnek, ha helyi, alulról jövő kezdeményezés formájában indulnak. Hyden előadása tehát azt erősítette meg, hogy fejlesztéspolitikai szempontból sem szerencsés a szubszaharai országokra nyugati szemléletmódot erőltetni, hiszen így nem sok eredményre számíthatunk. Ha a nyugati országoknak valóban az a céljuk, hogy Afrika egy nap intézményrendszer és kormányzás szempontjából Dánia szintjére jusson (hiszen Dánia folyamatosan a világelsők között szerepel a vonatkozó felmérésekben), akkor módot kell találnia arra, hogy akívánt változások organikusan beépüljenek az afrikai köztudatba. (“Growing with the grain“)
A két professzor előadását minden résztvevő hallhatta, kora délután és a következő napon azonban panelekre oszlott a hallgatóság, és ki-ki szakterületének, érdeklődési körének megfelelően választhatott a párhuzamosan két különböző teremben zajló színvonalas előadások közül. A teljesség igénye nélkül az alábbiakban néhány számomra különösen érdekes vagy lebilincselő előadásról számolok be röviden, a blogbejegyzés tartalmi korlátait figyelembe véve.
Számomra mindig izgalmas olyan területekről hallani, amelyek nehezen megközelíthetőek vagy szigorú autoriter vezetésük miatt problémásan kutathatóak. Ebből a szempontból két előadást emelnék ki: Akbarali Thobhani professzor a Metropolitan State University of Denver-ről érkezett, és Pécsett a marokkói megszállás alatt tartott Nyugat-Szaharáról beszélt. A professzornak könyve is megjelent, amelyben féléves nyugat-szaharai terepkutatása tapasztalatait írja le. Előadásában kiemelte, hogy Marokkó számtalan kórházat, szállodát, iskolaépületet adott át 1975 óta, és Nyugat-Szahara úthálózatát is fejlesztette. A professzor előadása árnyalta a Marokkóról mint megszállóról kialakult negatív képet, ugyanakkor elismerte, hogy az eltűnések és koncepciós perek témájában nem folytathatott kutatást a terepen, mert a marokkói kormány nem engedélyezte. Szintén különleges volt témájában Tesfay Sába előadása, aki az ELTE Kulturális Antropológia tanszékének tanársegédje, és arról beszélt, hogy mi készteti az eritreai menekülteket lakóhelyük elhagyására már évek-évtizedek óta. Mivel Sába nemsokára interjút ad az afrikablog számára, tehát néhány héten belül részletesebben is hallhattok Eritreáról, nem bocsátkozom részletekbe az előadása kapcsán.
Több európai afrikanisztika kutatóközpont is képviseltette magát a rendezvénysorozaton: Bayreuth-ből érkezett tanítványával Georg Klute, aki Észak-Afrika politikai átalakulását vette górcső alá, Tobias Broich Ph.D. hallgató a maastrichti ENSZ Egyetem (UNU-MERIT) keretében folytatott kutatásairól beszélt, illetve a St. Andrews Egyetem két neves professzora, Ian Taylor és Hazel Cameron is bővítették a repertoárt. Ian Taylor az afrikablog olvasói számára ismerős témákat tárgyalt, hiszen azt taglalta, hogy Afrika napjainkban tapasztalt dinamikus fellendülése mögött miért nem áll iparosodás, miért csak a nyersanyagokra épít. Hazel Cameron is olyan kutatásokat folytat, amelyekhez kapcsolódóan olvashattatok nálunk egy bejegyzést februárban: a zimbabwei népirtás nemzetközi diplomáciai dokumentumait tanulmányozva Cameron professzorasszony Nagy-Britannia szerepét próbálja megállapítani. Ennek érdekében közel 2500 oldalnyi levéltárakban felkutatott iratot olvasott át és elemzett. Mivel kutatása még folyamatban van, eredményekről nem számolt be, hanem sokkoló dokumentumrészleteket mutatott, amelyek alapján nyilvánvaló:a nagyhatalmak pontosan tudták, mi zajlik a színfalak mögött, mégsem léptek közbe.
A konferencián a hazai afrikanisták színe-java is jelen volt, a teljesség igánye nélkül: Czirják Ráhel, a PAGEO Alapítvány junior kutatója a kiberai nyomornegyed fejlesztési lehetőségeiről és Afrika urbanizációs válságáról beszélt az érdeklődőknek, Gyuris Kata Ph.D. hallgató a dél-afrikai irodalom változatos világának egy szeletét mutatta be, Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje ismét bizonyította, hogy nincs olyan kérdés, amelyre ne tudna válaszolni Szomáliával és a kelet-afrikai régió biztonságpolitikájával kapcsolatban. Besenyő János ezredes, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóműhely vezetője a magyar békefenntartók afrikai szerepvállalását ismertette – személyes tapasztalatok alapján. Biedermann Zsuzsánna, az MTA Világgazdasági Intézetének kutatója és az afrikablog főszerkesztője a ruandai gazdasági modell sikerességének titkait kutatta előadásában. Bagi Judit, akinek az Afrika Kutatóközpont munkatársaként nagy szerepe volt a rendezvény megszervezésében, egy hónapos ruandai terepkutatása eredményeiről számolt be. Judit a nők szerepét vizsgálja Ruandában, ennek érdekében számtalan ruandai politikusnőt és közéleti szereplőt interjúvolt meg afrikai tartózkodása idején. Tarrósy István, a rendezvény főszervezője és a pécsi Afrikai Kutatóközpont vezetője az albínókkal szemben tapasztalt elkeserítő bánásmódról és ennek kapcsán az afrikai hagyományok szerepéről beszélt Tanzániában és a kelet-afrikai régióban. Meglepődtem, amikor előadásából kiderült, hogy szubszaharai Afrikában, és különösen Tanzániában sokkal több albínó ember él, mint a világ más részein. Tarrósy előadása konklúziójában megállapította, hogy a legfontosabb “ellenszer” az albínó gyilkosságok ellen az oktatás, a felvilágosító kampányok szervezése , azonban mint minden társadalmi változáshoz, ehhez is időre lesz szükség. Szilasi Ildikó pécsi Ph.D. hallgató előadásával zárult a második nap, aki a színes-változatos brüsszeli kongói migránsvilágot, Matongét mutatta be. Ugyanakkor Ildikó gondoskodott a résztvevők szórakoztatásáról is, hiszen neki köszönhettük, hogy Abdoul Camara és szenegáli zenészei a konferencia mindkét napján az esti órákban felejthetetlen táncos-zenés élményt nyújtottak az érdeklődőknek.
Köszönjük a pécsieknek ezt a remek rendezvényt, és reméljük, két év múlva ismét találkozunk egy hasonlóan színvonalas, változatos afrikanisztika seregszemlén!
Akit részletesebben is érdekelnek a konferencián elhangzott előadások háttéranyagai, kattintson ide!
Vélemény, hozzászólás?