Sokat hallottunk és hallunk arról, hogy az afrikai társadalomban milyen pusztítást végzett a rabszolgakereskedelem. Vajon a különböző gyarmatosító nemzetek mekkora és milyen jellegű szerepet vállaltak ebben a tevékenységben? A mai blogbejegyzésben a Brit Kelet-Indiai Társaság afrikai működésének járunk utána.

A rabszolgakereskedelem kezdetei

Az első írásos emlék, amelyben a britek rabszolgakereskedelemben betöltött szerepét taglalják,  egy John Hawkins nevű vállalkozót említ, aki az első rabszolgakereskedőként az 1560-as években három különböző hajóútja során is szállított, és adott el rabszolgákat. Azonban 1660-ig még inkább a különféle termékekkel, az elefántcsonttal, arannyal, borssal, festőfával és indigóval üzletelő kereskedők szerepe volt jelentősebb Afrika viszonylatában, és kevésbé volt jellemző a rabszolgakereskedelem. Afrika nyugati partjai mentén azonban fortyogott az ellenségeskedés a portugál, holland, dán és svéd nagyhatalmak között, amelynek új terepévé vált az ültetvényes rabszolgaság közép-amerikai elterjedésével a rabszolga-kereskedelem.

Mire és hol kellettek a rabszolgák?

Az 1640-es években holland kereskedők megtanították a barbadosi ültetvényeseknek, hogyan kell cukornádat termeszteni  (az 1630-as években Portugáliától elbitorolt brazil ültetvényekről már jól ismerték a növény termesztésének módszereit). A hollandok afrikai munkásokkal töltötték fel a barbadosi ültetvényeket, bevezették a nagy területeken zajló egységes ültetvényes gazdálkodást. A végterméket, a finomított cukrot pedig eladták Hollandiában. A korábbi kis farmokat, amelyek gyapotot, dohányt és mezőgazdasági terményeket termesztettek, felváltották a nagybirtokos cukornádtermelők, akik egyre nagyobb területeket szereztek meg.

A cukornád termesztéséhez egy idő után már nem volt elég a Britanniából importált elítéltek és szerződéses alkalmazottak munkaereje. A növekvő munkaerőigények kiszolgálásába a hollandok mellett a britek is kezdtek beszállni, mégpedig Afrikából elhurcolt rabszolgák eladásával. A barbadosiak pedig az Afrikából importált rabszolgák jogait egyre inkább megkurtító törvényeket kezdtek elfogadni, például az ültetvényesek magántulajdonának ismerték el a behurcolt afrikaiakat.

A britek szerepe

1518 és 1850 között mintegy 11 millió afrikait hurcoltak el rabszolgaként a tengerentúlra és (kisebb mértékben) Európába. Britannia volt az egyik “legsikeresebb” rabszolgakereskedő, hiszen 1640 és 1807 között (ekkor törölték el a rabszolgaságot) becslések szerint 3,1 millió afrikait szállított (akik közül 2,7 millió ért csak célba) karib-tengeri, észak- és dél-amerikai gyarmataira. A rabszolgakereskedelemben részt vevő londoni, bristoli és liverpooli kikötők elképesztő mértékben meggazdagodtak.

A Brit Kelet-Indiai Társaság címere (Forrás: wikipedia.org)

A Brit Kelet-Indiai Társaság alapító kiváltságlevelét az 1600-as év utolsó napján állította ki I. Erzsébet királynő, eredetileg azzal a céllal, hogy különleges fűszereket szállítson Indiából és a Távol-Keletről Európába. Rövid idő elteltével azonban a Társaság minden árucikkel kereskedni kezdett – beleértve a rabszolgákat is.  A 18. századra pedig a Brit Kelet-indiai Társaság afrikai tevékenysége már főként a kontinens keleti és nyugati partja mentén élők elhurcolására, illetve eladására koncentrálódott.

Kibocsátó országok

 A kibocsátó országok között elsősorban Mozambik és Madagaszkár említhető, ugyanis a rabszolga-kereskedők a földrész belső területeire egészen a 19. századig nem merészkedtek. 

A rabszolgaszállítási útvonalak (Forrás: Emily Weinberg, Kaycie Wolper, Maddie Elwell, Sasha Iakimenko

Ennek legfőbb oka, hogy a földrajzi adottságok – nagy esésű folyók, vízesések, esőerdők – miatt különösen nehéz volt beljebb jutni, a különböző, európaiak számára ismeretlen betegségek pedig további kihívásokat állítottak a felfedezők, gyarmatosítók elé.

A rabszolga-kereskedelem felvirágoztatásában a helyi törzsfőnökök és királyok is hatalmas szerepet játszottak, ugyanis ők szolgáltatták az „árucikket” az európai kereskedők számára (akár ellenséges törzsek vagy politikai opponensek eladásával). A rabszolgakereskedelem közvetve még az ipari forradalomhoz is hozzájárult, hiszen karibi ültetvényesek finanszírozták a gőzgép kifejlesztését.

A vég kezdete

A brit Kelet-indiai Társaság tevékenységében nemcsak a kereskedelem, a gyarmatosítás is fontos szerepet játszott, ezen a téren is első sorban India, a Távol-Kelet és a Közel-Kelet élvezett prioritást. Afrika gyarmatosítása – a 19. század elején a Brit Birodalomhoz csatolt Dél-Afrikát leszámítva – csak a 19. század közepén indult el, és az évszázad végén teljesedett ki. Ekkor a brit Kelet-indiai Társaság már nem létezett, ugyanis az 1857-es indiai szipojlázadást ( a gyarmati hadsereg indiai katonáinak elnevezése) követően a szervezet kiváltságlevelét visszavonták, tevékenységét beszüntették, 1873-ban pedig végleg fel is oszlatták. 

Az 1800-as évek elejére a rabszolgamunka egyre kevésbé tűnt elfogadhatónak a brit elit számára. Az atlanti rabszolgakereskedelem betiltására végül 1807-ben került sor a Brit Parlamentben. Az abolicionisták élharcosa William Wilberforce volt, aki amellett érvelt, hogy a brit gazdasági sikerekhez nem szükséges a rabszolgamunka. A cukornádtermesztés fenntartható rabszolgamunka nélkül is. Wilberforce sikeréhez az is hozzájárult, hogy a brit elit félt egy haiti forradalomhoz hasonló lázadástól saját gyarmati területein. 1807. február 22-én egy történelmi szavazás során 283 igen és 16 nem szavazattal az atlanti rabszolgakereskedelmet megszüntették. A cukoripar (amely Britannia legjövedelmezőbb üzlete maradt) hanyatlása csak később, 1823 után következett.

Ez természetesen nem törölte el a rabszolgaság intézményét, csak a rabszolgakereskedelem szervezett, legálisnak tekintett formáját helyezte törvényen kívül. Egyes becslések szerint a mai napig  46 millió ember él rabszolgasorban.

A blogbejegyzés Biedermann Zsuzsánna és Szabó Réka közös munkája.