Afrikai tavasz?

Burundiból indul az Afrikai Tavasz?

Burundiban hónapok óta szinte folyamatos a tiltakozás az ellen, hogy Pierre Nkurunziza elnök harmadszor is jelöltetni kívánja magát az elnöki posztra.  Amikor Godefroid Niyombare 2015. május 13-án bejelentette, hogy Nkurunziza távollétében a hadsereg néhány magas rangú vezetőjével együtt megdöntötte az elnök uralmát, ünneplő tömegek lepték el az utcákat, jelezve, hogy nem értenek egyet az elnök hivatali idejének ismételt meghosszabbításával. Bár a puccs néhány nap alatt megbukott, a Nkurunziza elleni tiltakozás nem enyhül, sőt a politikai légkör sokat romlott mióta május 24-én ismeretlen tettesek meggyilkolták Zedi Feruzi-t, egy kis ellenzéki párt (Union pour la paix et le développement) vezetőjét.

Burundiban állandóak az utcai harcok, mióta Nkurunziza bejelentette, hogy harmadszor is indul

Amióta április végén Nkurunziza bejelentette, hogy harmadszor is indul az elnöki posztért, már több mint húsz civil meghalt a tiltakozó megmozdulásokon, és már több mint ötvenezren elmenekültek az országból a helyzet fokozódásától tartva. Mivel szubszaharai Afrika lakossága rendkívül fiatal (a U.S. Census Bureau huszonkét szubszaharai afrikai országra kiterjedő vizsgálata azt mutatta, hogy tizenhatban a lakosság több mint 40 százaléka 15 év alatti), a nemsokára a munkaerőpiacra lépőknek legalább 450 millió új munkahelyet kellene teremteni az elkövetkező húsz évben a Nemzetközi Valutaalap szakértői szerint. A Bujumburában, Burundi fővárosában élő 15-25 évesek körében háromszor akkora  a munkanélküliség, mint általában a munkaképes korú lakosság körében az országban.

Az afrikai vezetők nehezen engedik ki a kezükből a hatalmat?

A fentiekben körvonalazott probléma azonban nemcsak Burundi sajátja, hanem számos más országot is érint a Szaharától délre.  Ahogy az internet használata egyre elterjedtebb a dinamikusan fejlődő kontinensen, a Facebook és Twitter segítségével az aktivisták könnyebben mobilizálják a tiltakozókat a hivatalban lévő elnökök ellen: ez történt Burkina Faso-ban Blaise Compaoré-val, aki 2014 októberében kénytelen volt távozni az elnöki posztról, miután 27 éves hatalmának általános tiltakozások vetettek véget. Joseph Kabila, a Kongói Demokratikus Köztársaság vezetője 2015 januárjában szintén az utcára vonuló tiltakozók miatt volt kénytelen visszavonni egy törvényjavaslatot, amely lehetőséget adott volna a közelgő választások elhalasztására (és így Kabila, aki 2001-ben vette át uralmat meggyilkolt apjától, Laurent-Désiré Kabilától, tovább maradhatott volna hatalmon).

Blaise Compaoré, aki 27 éven át volt Burkina Faso elnöke

Talán az arab tavasz mintájára egy új, “afrikai tavasz” van kibontakozóban? Yolande Bouka, a johannesburgi székhelyű Institute for Security Studies kutatója szerint “az emberek azt gondolják, ha az utcára vonulnak, meghallják őket.” Az afrikai vezetők pedig napjainkban sokkal kevésbé nyúlnak erőszakhoz a tiltakozók elnémítása érdekében, “hiszen a nemzetközi közösség figyel.” Mivel a hosszú ideje hivatalban lévő vezetők gyakran nem reagálnak a társadalmi problémákra, az emberek az utcára vonulnak. Clive Gabay, a londoni Queen Mary Egyetem Afrika-szakértője a gazdasági nehézségeket tartja a problémák gyökerének. Mivel számos afrikai országban nem veszélytelen részt venni egy kormányellenes utcai megmozduláson, nyilvánvalóan azért teszik meg mégis az emberek, mert helyzetük a növekvő élelmiszerárak, lassuló növekedés, egyre nagyobb mértékű munkanélküliség miatt kétségbeejtő.

Kelet-Afrika: több országban is választások a közeljövőben

Nyilvánvaló, hogy a helyzet minden országban más és más, de a Burundiban zajló események akár precedens-értékűek is lehetnek, hiszen a szintén kelet-afrikai Ruandában és Ugandában is választások közelegnek.

Ruandában kétmillió ember írta alá azt a petíciót, amely kéri, változtassák meg az alkotmányt, hogy Paul Kagame elnök harmadszorra is indulhasson az elnöki posztért. Kagame maga ambivalensen nyilatkozott a kérdésben, esetleges maradását az ország “érdekeitől és jövőjétől” tette függővé. A ruandai parlament a petíció hatására elkezdte megvitatni az alkotmánymódosítást, amelyről a következő két hónapban várható döntés. (a következő választás 2017-ben lenne esedékes) Az ország vezetői állítják, hogy csak a nép nyomására tűzték napirendre a kérdést. Ayesha Kajee emberjogi aktivista szerint mivel az ellenzék igen korlátozott mozgástérrel rendelkezik, és az ellenzéki hangokat elnémítják, nem várható tiltakozás Kagame újraindulása ellen. Többek közt azért sem, mert Ruanda dinamikus gazdasági teljesítménye egyelőre nem ad erre semmilyen alapot.

Az Ugandában elnöklő Yoweri Museveni szintén jelezte, hogy a közelgő választásokon ismét indulna. 2005-ben a törvényhozók eltörölték az elnöki hivatali idő maximalizálásáról szóló törvényt, lehetővé téve a jelölteknek, hogy 75 éves korukig korlátlan alkalommal indulhassanak a választásokon. Az idén 75 éves Museveni az 1996 óta tartott mind a négy választást megnyerte, jövőre lép kormányzása harmincadik (!) évébe.

Mit tett a nemzetközi közösség a túlzott hatalmat biztosító prezidencialista rendszerek ellen?

A múlt hónapban Togoban Faure Gnassingbe-t és Szudánban Omar al-Bashirt is újraválasztották, habár támogatottságuk korántsem egyértelmű: Togoban utcai tiltakozások övezték Gnassingbe harmadszori indulását, al-Bashir (akit az ICC a darfúri események kapcsán népirtással vádol) pedig ellenzéki bojkott mellett tudott nyerni (már 1989 óta hatalmon van).

Robert Mugabe zimbabwei elnök 91. születésnapján 2015 februárjában állítólag oroszlán-, elefánt- és bölényhúst is felszolgáltak a vendégeknek

Habár az Afrikai Unió és az ENSZ arra biztatja tagállamait, hogy tartsák tiszteletben országuk alkotmányát és elítélik a puccskísérleteket, nem sokat tettek eddig a Burundiban kialakult válság orvoslása érdekében, és nem igazán emelték fel szavukat Togo és Szudán esetében sem. Nem beszélve Zimbabwe, Angola és Egyenlítői Guinea vezetőiról, akik mindannyian több mint harminc éve vannak hivatalban.