Az afrikablog.hu új interjúsorozattal szeretné olvasóihoz közelebb hozni ezt a rejtélyes földrészt. Afrikában élő vagy jelentős tapasztalatot szerzett magyarokat szólaltatunk meg. Meséljenek nekünk az ország kultúrájáról, gazdaságáról, társadalmáról és afrikai mindennapjaikról!
Harmadik interjúalanyunk Gebauer György, aki évek óta Szenegálban dolgozik.
Szenegál Nyugat-Afrikában található, Gambiával, Mauritániával, Malival, Guineával és Bissau-Guineával határos
Hogy kerültél Szenegálba és mivel foglalkozol ott?
Egy osztrák cég szenegáli leányvállalatának vagyok az igazgatója. A cégcsoport egyik tulajdonosa kért fel, amikor állandósítani kívánták a jelenlétet Szenegálban. Fő profilunk a megújuló energia, a térségben leginkább napelemes mini erőműveket telepítünk, mellyel a hálózattól távol eső falvak komplett villamosítását oldjuk meg.
Villanyszerelő munkások a nemzeti ételt (hal rizzsel) fogyasztják ebédre. Szokás szerint egy tálból, sok helyen még kézzel. Faoye, Nyugat-Szenegál (Fotó: Gebauer György)
Milyen az országban az infrastruktúra? Mennyi idő alatt lehet a mintegy két Magyarországnyi terület egyik végéből a másikba eljutni?
Az infrastruktúra kifejezetten rossz, afrikai viszonylatban, úgy gondolom, elfogadható. Hatalmas különbség van Dakar, a nagyvárosok és a vidéki területek között. A fővárosban az ivóvízrendszer teljesen kiépített, számos kerületben a szennyvíz hálózati elvezetése is megoldott. Áramszolgáltatás szintén mindenütt van, a minősége ellenben hagy kívánnivalót maga után, rendszeresek a több órás áramkimaradások, néhány esetben akár napokig sincs áram. A nagyvárosi úthálózat egy része aszfaltozott, a kisebb utcák tulnyomó többsége azonban még föld-(homok)út.
Hiába a jó út, a borzalmas műszaki állapotú járművek és a fegyelmezetlen sofőrök miatt így is rengeteg a baleset. Gossas-Kaolack szakasz. Nyugat-Szenegál (Fotó: Gebauer György)
A vidéki területek ennél jóval elmaradottabbak, a falusi települések kétharmadában egyáltalán nincs elektromos áram, ahova pedig a hálózat elér, a szolgáltatás gyakran akadozik. Az ívóvíz kérdése országszerte szinte teljesen megoldott, köszönhetően számos nemzetközi együttműködésnek, támogatásoknak, és a kormányprogramnak. Néhány települést leszámítva a lakosság mindehol hozzájut ívóvízhez, igaz, ezt a legtöbb esetben a falu főterén elhelyezett néhány csappal, a nagyon apró tanyák esetében pedig a szomszéd faluból lovaskocsis szállítással oldják meg. A nagyvárosok közötti úthálózat lassú tempóban, de folyamatosan fejlődik, becsléseim szerint ennek mintegy fele elfogadható minőségű. A régen épült utaknál azonban nem ritka, hogy akár 100km-en keresztül biztonságosan mintegy 20-30km/h átlagsebességgel lehet haladni. Az ország egyik feléből a másikba való eljutás akár 10-12 órát is igénybe vehet.
A hivatalos adatok szerint a főbb népcsoportok a wolof, serere, pulaar, jola, mandinka és soninke. Milyen viszonyban vannak ezek a népcsoportok egymással? Van-e valamennyire egységes nemzettudat ?
Van egységes nemzettudat. A szenegáliak, függetlenül az etnikai hovatartozásuktól, nagyon büszkék a vendégszeretetükre (teranga), és a földrészen ritkaságnak számító, több mint fél évszázada tartó békéjükre. Ennek megfelelően a népcsoportok között semmilyen feszültég sincs, teljes békességben élnek együtt. A vidéki lakosság területenként etnikailag még eléggé homogén, a városokban azonban teljes keveredés figyelhető meg. Családalapításkor, a munkában, a barátok kiválasztásában stb. az etnikai hovatartozás teljesen lényegtelen.
Tipikus pulaar fülbevaló viselet, a halántékon lévő gyerekkorban kapott két törzsi, rituális vágással. Fourdou, jelentős méretű falu, Észak-Szenegál (Fotó: Gebauer György)
Az egyes népcsoportok szokásai mennyire eltérőek? Milyen a nők szerepe? Hogyan viszonyulnak az idősekhez? Fontosnak tartják-e, hogy a gyerekek járjanak iskolába?
A népcsoportok szokásai gyökereiben eltérőek (viselet, törzsi szokások, rituálék, ünnepek, esetleg kasztok), amelyek mára a több száz éves iszlám (helyenként keresztény) kultúra és értékrend , az egységes nemzettudat, az oktatás és a keveredés miatt a mindennapi életben elhalványultak (öltözet alapján például nem lehet megmondani a törzsi hovatartozást). A szokások azonban a nem mindennapi események tekintetében megmaradtak (ünnepek, rendezvények). A pulaar-oknál például falun a mai napig a szülők döntése alapján házasítják ki a lánygyermeket, amely akár 13 éves kora előtt is megtörténhet úgy, hogy a döntés akár már kisgyermek-korában megszületett.
Annak ellenére, hogy a teljes egészében francia jogra épülő, ám az iszlám kultúra által helyenként felülírt (pl: örökléskor a lánygyermek fele hagyatékra jogosult, mint fiútestvére), demokratikus berendezkedés teljes szabadságot ad a nőknek (aktív-passzív szavazati jog, fiatalkorúak védelme, 18 év alatti partnerrel elkövetett szexuális kapcsolatot létesítők súlyos büntetése stb), a gyakorlatban (leginkább az elmaradottabb térségekben) a jog képtelen vagy csak nagyon lassan képes a diszkriminatív gyakorlatot kiszorítani.
Fatou és a barátnői egy zenélő barbiebabával játszanak. Mar Fafaco, Iles du Saloum, Nyugat-Szenegál (Fotó: Gebauer György)
Falun rendszeresen látok 14-16 év közötti állapotos kislányokat, ugyanilyen korú feleségeket. A nők szerepe vidéken egyértelműen másodlagos: kiszolgálják urukat, nevelik a gyerekeket, mosnak-főznek, rendben tartják az udvart és a háziállatokat. Ha szükséges, hordják a vizet. Dakarban és a fejlettebb területeken sem a teljes partneri viszony a jellemző, viszont már jobban hasonlít egy szabad párkapcsolatra.
Alapvetően az idősekhez való viszony a tiszteleten alapul, talán a serere-ek egy kicsit liberálisabb és individuálisabb beállítottságúak ebben. Jellemzően nagyon fontos az idősek (szülők, nagyszülők, falu bölcseinek) véleménye, a fiatalok sokszor vetik alá magukat az idősek övékével ellentétes akaratának. Ez a fejlettebb területeken a modernizációval egyre inkább eltűnőben van, kezd hasonlítani arra, ami a fejlett világban van.
Miből él az ország, melyek a fő exporttermékei?
A földimogyoró, a kukorica és a köles a legkedveltebb termesztett növény, leginkább az utóbbi kettőnek javarésze belső fogyasztásra kerül. Fontos szegmens a halászat, bár az ipari része kvótákon keresztük ki van adva külföldi nagyvállalatoknak (így fontos exportcikknek nevezhető), a kisipari halászat sok tízezer embernek ad munkát.
Nem csak a halászat, de a fuvarozás is fontos bevételi forrás. Yoff, Dakar (Fotó Gebauer György)
A nemzeti étel a rizses hal. Kormányzati célkitűzés, hogy 2017 végére önellátóak legyenek rizsből, aminek ösztönzéséhez az állam támogatásokat ad az újonnan létesült rizstermelőknek (ellenőrzött magok, növényvédőszerek, traktorok és (buvár)szivattyúk támogatása stb). Ezen felül fontos exportcikk a foszfát.
Népszerű-e Szenegál a turisták körében (ha igen, mely ország állampolgárai látogatnak ide leginkább) és a helyiek hogyan viszonyulnak a külföldiekhez?
Szenegál, a politikai stabilitás és a függetlenség óta fennálló béke miatt ajánlott és kedvelt célország az első afrikai látogatásukat tervező turisták körében. A turizmus nagyon sok kisvállalatnak jelenti az első számú bevételi forrást, ami összességében nemzetgazdasági szinten is jelentős mértékű. A turisták közel fele francia, kevesebb, mint tizedennyien jönnek Belgiumból, Spanyolországból és Olaszországból együttesen. Az Afrikán belüli turizmus is számottevő, ennek mértékét nem tudom megbecsülni.
Felújításrért könyörgő, reményvesztett útszakasz. Dakar külvárosa. Gyakran az út mellett lehet jobban haladni. (Fotó: Gebauer György)
A helyiek kedvesek és vendégszeretőek a turistákkal, ugyanakkor a legtöbben haszonlesők, a fehér ember számukra egy gazdag nagybácsi, akit megpróbálnak túlszámlázni (jellemzően a piacokon), vagy akármilyen módon, de hasznot húzni a jelenlétéből. Az erőszak egyáltalán nem jellemző, az óvatlan turista azonban bizonyos kerületekben könnyen a zsebtolvajlás áldozatává válhat. Sok idős férfi és nő látogat Szenegálba a szerelem reményében, ahol gyakran huszonéves helyi lányokkal/fiúkkal alakítanak ki kapcsolatot.
Milyen nyelven folyik a hétköznapi élet ? A kis falvakban beszélik-e a franciát?
Szenegálban a lingua franca (közvetítő nyelv) a wolof, ami az etnikai csoportok között a legnagyobb arányú népcsoportnak a nyelve. A lakosság jó része beszéli a franciát, a hivatalokban és az állami intézményekben franciául folyik a hivatalos kommunikáció, ami kollegák között, valamint az intézményen belül legtöbbször wolofra vált. Az írott nyelv, a híradó, a hivatalos beszéd stb. jellemzően francia.
A ház előtti chat-szoba. A törött lábú székeket nem dobják ki, ha nem ugyanaz a lába hiányzik, egymásra téve még szuper ülőhely. Parcelles, Dakar (Fotó: Gebauer György)
A mindennapi életben a kevert etnikumú városokban wolof nyelven, a valamennyire homogén összetételű városokban, valamint a falvakban a területnek megfelelő népcsoport nyelvén folyik a kommunikáció. A kis falvakban az iskolareformoknak köszönhetően a lakosság nagyobbik része a minennapi élethez szükséges szinten beszéli a franciát, leginkább az idősebbek között viszont sokan vannak, akik egyáltalán nem.
Milyen a politikai kultúra?
Afrikai. Szeretik túltárgyalni a témát, nehezen fókuszálnak a lényegre, követelőzően és dühösen támadják az ellenoldalt (nem feltétlen csak a parlamentben).A választott képviselők között az analfabétizmus két számjegyű, közel ötven százalék a franciául egyáltalán nem beszélők aránya. A parlamentben egy francia nyelven elmondott felszólalást elismételnek woloful is, hogy mindenki megértse.
Elégedettek-e az emberek az életükkel?
Valahol a természetükből adódóan alapvetően elfogadóak. Úgy látom, hogy többé-kevésbé elégedettek az életükkel. Mindenkinek van mit enni, akinek esetleg nem lenne, azzal megosztja az, akinek van elég (a szolidaritás a vallásból és a kultúrából adódóan is nagyon erős). Az idő mindig jó, nyugalom és béke van.
Autoszerelők keresik a problémát. Fimela, Nyugat-Szenegál (Fotó: Gebauer György)
Amikor fehér emberrel találkoznak, eszükbe jut, hogy milyen jó lenne eljutni a fejlettebb világba, amiről viszont egyáltalán nem tudnak semmit azon felűl, hogy azt hiszik, aranyból van a kerítés.
Problémát jelent-e a vezetésnek a demográfiai robbanás es ha igen, hogyan igyekeznek korlátozni? Szerinted hány generációnak kell eltelnie, amíg a családtervezés általánossá válik?
A demográfiai robbanásnak nagyon nagy előnyei vannak. Az országban a szociális háló gyakorlatilag a magas gyerekszámra épül. Az elenyésző számú bejelentett alkalmazottakon kívül a visszavonultak semmilyen ellátást nem kapnak. Így a sokgyerekes családok (átlagosan egy nőre 5,9 gyerek jut) az éppen kereső gyerekektől elég juttatást kapnak idős korukra.
A halászok érkezését váró Serere halárusok. Palmarin, Nyugat-Szenegál. A bal oldalon látszó „hegy” kidobott kagylóhéj. (Fotó: Gebauer György)
Dakarban a családtervezés kezd általánosabbá válni, nagyvárosokban kevésbé, vidéken pedig hozzá sem lehet jutni azokhoz az eszközökhöz, ami ehhez szükséges. Óriásplakátos hirdetéseken, reklámokban, a legnészerűbb tévéshow aljában elhelyezett utalással próbálják népszerűsíteni a családtervezést, de nehéz elmagyarázni egy faluban, hogy miért korlátozza a gyerekek számát, amikor ott az az igazán nagy érték. (A lakosság 42%-a 14 évnél fiatalabb) Egy 10 éves gyerek az állatartásban, vagy a növénytermesztésben majdnem minden feladatot el tud látni. Legalább három generáció kell ahhoz, hogy ez megváltozzon, de csak akkor, ha sikerül a vidék fejlettségét megfelelő mértékűre emelni.
Inkább városban élnek a szenegáliak vagy inkább vidéken? Mekkora a különbseg a vidéki és városi életszínvonal között?
A lakosság több mint fele vidéken, falvakban, majdnem ¼-e a fővárosban lakik! A városlakók aránya 42% százalék körül van. Dakar és a vidék között a különbség ég és föld.
Az elnyűhetetlen favágó munkás. A képen nem látszik, de fejszével dolgozik. Kaffrine, megyeszékhely, Közép-Szenegál (Fotó: Gebauer György)
A főváros kiemelkedően fejlett, az életszínvonal az ország átlagának sokszorosa. A falvakban ezzel ellentétben szinte semmi sincs, néhány esetben az egyetlen boltban csak a legalapvetőbb élelmiszereket lehet beszerezni, helyenként kenyér sincs.
Milyen a közbiztonság? Pl. utazgathat-e egy fehér ember önállóan az országban vagy szüksége van-e helyi segítőre?
A közbiztonság jó, az emberek alapvetően békések, nem jellemző az atrocitás. Bárki nyugodtan utazgathat kedvére helyi segítő nélkül. A helyi segítő azonban a kommunikáció, a helyismeret és a kulturális különbségek okozta kellemetlenségek miatt előnyös lehet. (Egy megbízható kísérő segít elkerülni vagy feloldani a félreértéseket, tudni fogja mit hol érdemes megvenni, mi érte a reális ár stb, illetve az ember kevésbé lesz célpontja a kellemetlenkedő árusoknak, koldusoknak, haszonlesőknek.)
Piroghoz (hosszúkás motoros csónak) igyekvő anya gyermekével. Népszerű turistafalu egy szigeten Mar Lodj, Iles du Saloum, Nyugat-Szenegál (Fotó: Gebauer György)
Milyen munkavállaló a szenegáli?
Az átlagos munkavállaló (ha lehet ilyen fogalmat használni) az európai normákhoz mérve kényelmes, fegyelmezetlen és rendkívül figyelmetlen. Minden szakterületen gyakori a nem megengedhető hiba (pl: könyvelésben számítási hiba). A szakmunkák kivitelezése igénytelen, megfelelő anyaghasználat, normák betartásának hiánya a jellemző (nem egyforma magasságú lépcsőfokok, nyílászárók pontatlan behelyezése, egyenetlen burkolat).
Egy modern épület fürdőszobájában a “falban futó” vízvezeték, Dakar (Fotó: Gebauer György)
Ez következménye annak is, hogy szakmunkás-képzés helyett (bár vannak jó iskolák) még mindig inkább céhmesterségre hasonlító oktatásban tanulnak, a deák évekig figyeli a „mestert”, úgy, hogy semmilyen előképzettsége sincsen (adott esetben még általános iskola sem!), olyan szakmákban, mint autószerelő, villanyszerelő, asztalos, kőműves stb. Egy felmérés szerint a Dakarban lévő épületek 95%-át úgy építették, hogy azt nem látta (végzettséggel rendelkező) építész!
Asztalos műhely Dakarban: csak kézi szerszámaik vannak (Fotó: Gebauer György)
Nagyobb cégeknél a fontosabb pozíciókat mind fehérek, vagy arabok töltik be annak ellenére, hogy ez utóbbiak fizetése akár 4-10-szerese is lehet a helyiekének.
Mennyire tapasztaltad a külföldi befektetők jelenlétét Szenegálban? Mely országok, vállalatok vannak leginkább jelen?
A viszonylagos jogbiztonság és a béke miatt Szenegál a nemzetközi vállalatok kedvelt országa. Az Afrikára nyitott globális vállalatok legtöbbje jelen van (Nestlé, Coca-Cola, Samsung etc), a bankszektorban leányvállalatok formájában vannak jelen (BNP Paribas, Société Générale leányvállalatai, arab bankok: Group Attijariwafa). A nagykereskedelem (a három legfontosabb élelmiszer-importőr vállalat mind helyi arab kézben van) és az ipar jelentős része is külföldi tulajdon és irányítás alatt áll: kábelgyár, bevásárlóközpontok (a francia Casino), benzinkutak (Shell, Total) stb. Nem elhanyagolható a kínai jelenlét, amely leginkább a nagy projektek kivitelezésében (utak, hidak, épületek) érhető tetten.
Milyen az egészségügy-oktatás helyzete? Fizetni kell-e érte, vannak-e jó iskolák, jó kórházak?
A bejelentett alkalmazottaknak (300-400 ezres nagyságrendű lehet a mintegy tizennégy millió lakosú országban) van egészség-, és nyugdíjbiztosítása, bár az igénybe vett szolgáltatások színvonala jelentősen elmarad a nálunk megszokottól. A fő probléma az informális gazdaság, a vállalkozók és a munkavállalók jelentős része nincs bejelentve, sokszor azért, mert nem is érti, hogy az mire jó. Hasonlóan az ÁFA intézményével is, számtalan esetben a kereskedő nem tud ÁFA-s számlát adni, esetleg nem is tudja, hogy mi az.
Helyi kézművesmunka. Fonott hajú pulaar lány ébenfából. Kézművesfalu, Dakar. (Fotó: Gebauer György)
Egy új kormányzati intézkedésnek megfelelően az idősek és az 5 év alatti gyeremekek, illetve az egészségbiztosítást fizetők számára az egészségügyi ellátás ingyenes. Aki nem tartozik ezen csoportokba, azoknak fizetős. A dakari ellátás színvonala fényévekre van egy-egy vidéki városétól, bár nagy az erőfeszítés, hogy ezen mindenhol javítsanak.
Az oktatás az iskolareformoknak köszönhetően mindenki számára elérhető, bár az írástudatlanság még mindig nagyon magas. Minden település közelében lennie kell egy iskolának, amely a helyben lakó gyerekeknek könnyen elérhető. Az iskolázatlanság kérdése itt is inkább a kultúrából és hagyományokból fakadó problémákba ütközik, egy 14 éves kislány már feleség, nem jár iskolába, ahogy a 10 éves fiúgyereket is inkább fogják be munkára, minthogy iskolában töltse az idejét, főleg, hogy a szülei, akik szintén nem jártak iskolába, nem is értik annak a pozitív hozományát (Lsd Fatou Diome, Franciaországban élő, mostmár nemzetközi hírű irónő, aki egy kis serere faluból származik, és akit tanára könyörgésére engedett csak nagy nehezen a nevelő nagymamája iskolába járni).
Vélemény, hozzászólás?