Afrika urbanizációja

Miért beszélhetünk urbanizációs válságról Afrikában?

Napjaink leggyorsabban urbanizálódó kontinense Afrika, ahol a városi népesség száma több mint tizenháromszorosára nőtt 1950 és 2014 között: 33 millióról 455,3 millió főre. 2050-re ez az érték előreláthatóan eléri az 1,3 milliárd főt. Ez a gyors növekedés jelentős negatív következményekkel jár, ugyanis az infrastruktúra – lakásállomány, közlekedési infrastruktúra – fejlődése nem tud lépést tartani a lakosságszám növekedésével. Ugyanez mondható el a közszolgáltatásokról, valamint a munkaerőpiacról is, ahol a formális munkapiac nem képes felszívni a városokba áramló tömeges munkaerőt .

A dél-afrikai Johannesburg nyomornegyede

Vagyis míg az ókortól a XX. század első feléig az urbanizáció a fejlettség fokmérője volt, az 1960-70-es évektől a városodás súlypontja a gyarmati sorból felszabaduló országokba helyeződött át , ahol a gazdasági fejlettség és az urbanizáció fokozatosan szétválik.

Bár Afrika a városi népesség százalékos arányának tekintetében a fejlett országok történelmi tendenciái szerint növekszik, az abszolút számok tekintetében a növekedés példa nélküli . Ez az oka annak, hogy bár az ipari forradalommal ugrásszerűen növekedésnek induló európai városok – például London, Párizs – esetében is voltak problémák, napjainkban Afrikában ennél sokkal súlyosabb helyzetről, urbanizációs válságról beszélhetünk. Az urbanizációs válság egy komplex jelenség, amely tartalmazza a városi túlzsúfoltságból adódó gazdasági, társadalmi hatékonyságveszteségeket és környezeti problémákat is, melyek rövid és hosszú távon egyaránt, valamint mind mikro-, mind makroszinten súlyos következményekkel járnak a tágan értelmezett fejlődés tekintetében” 

Miben tér el (vagy miben hasonlít) Afrika és a fejlett világ urbanizációja?

Európa esetében a modern urbanizáció az ipari forradalom kibontakozása révén a XVIII. században kezdődött, Afrikában ez csak a gyarmati sorból való felszabadulás után következhetett be. Európában az ipari forradalom hatására demográfiai robbanás és foglalkozási átrétegződés zajlott le, ennek nyomán pedig jelentősen módosult a térhasználat, megkezdődött a modern urbanizáció. Ezzel szemben Afrikában ezek a folyamatok nem egy belső fejlődés eredményeként, egymás következtében alakultak ki, hanem az egykori gyarmattartók „örökségeként”, egy időben jelentkeztek. Így tehát a függetlenné váló afrikai országok iparosodása és urbanizációja egy időben zajlott a népességrobbanással. Ennek következtében bár megvalósultak a modern urbanizáció feltételei – vagyis a nagy népességkoncentrációk kialakulása, migráció, demográfiai robbanás, technikai fejlődés –, de a gazdasági fejlettség hiányában nincs meg az a potenciál, amely biztosítaná a kialakult nagyméretű városok megfelelő működését. A városi problémák alacsonyabb fejlettségi szint mellett területileg jobban koncentrálódnak és nagyobb tömegeket érintenek Afrika esetében, mint például a viktoriánus Londonban.

A viktoriánus Londonban a folyókba ömlő szennyvíz számos betegségnek kitűnő táptalajt biztosított

Az urbanizációs válság legszembetűnőbb jelenségei a nyomornegyedek. Napjainkban a Földön élő több mint 800 millió slum-lakó a világ urbánus populációjának közel negyedét teszi ki. Szubszaharai Afrikában a helyzet ennél súlyosabb, ugyanis városi lakosságának több mint fele, 62 (!) százaléka él nyomornegyedekben.

A régi és új betegségek kettős terhe

A nyomornegyedekben uralkodó életkörülményeket jól jellemzik a következő adatok: évente legalább egymillió gyermek és csecsemő hal meg olyan betegségekben, amelyek közvetlenül a víz- és higiéniai ellátottság rossz minőségével függnek össze, valamint minden tizedik gyermek ötödik születésnapja előtt meghal a szegény országok városaiban.

Az ugandai Kampala nyomornegyedében készült fényképen szereplő gyermek egy nyitott csatorna mellett üldögél

A fejlődő világ nyomornegyedeinek lakói napjainkban egyrészt hasonló kórokkal küszködnek, mint a viktoriánus London: tífusz, kolera, tuberkulózis. Ezeken kívül a helyzetet még súlyosabbá teszik az úgynevezett „modern” betegségek: asztma, szívbetegség, rák, stb. Így ezek az emberek a régi és „modern” betegségek kettős terhétkénytelenek viselni.

Nairobi nyomornegyede: Kibera

Afrika legnagyobb nyomornegyede, a Nairobiban található Kibera, mely a főváros központi üzleti negyedétől hét kilométerre délnyugatra fekszik. Az ellentmondásos becslések szerint a 2,5 km2-es területen 170 ezer – egymillió fő él. Kibera lakói általában egy 9,4 m2-es szobán osztoznak öt másik emberrel. A viskók sárral összetapasztott vesszőfonatból készült, bádoggal fedett építmények. Így a lakók ki vannak szolgáltatva a természeti elemeknek, ugyanis a sárkunyhókat a monszuneső könnyen elmoshatja. Nincsenek rendes utcák, csak kunyhók közötti sikátorok, melynek következtében nincs biztosítva az átszellőzés, ráadásul a higiénés viszonyok közel sem kielégítőek.

Viskók Kiberában

Az embertelen körülmények láttán jogosan vetődik fel a kérdés, hogy miért költöznek nyomornegyedekbe az emberek. Az afrikai városok növekedésének forrása a természetes szaporodás mellett a migráció, melynek fő mozgatórugója a rurális térségekben uralkodó szegénység. A vidéki területek ugyanis rendkívül túlnépesedtek, így a földbirtokrendszer elaprózódott, és nem csak a munkalehetőség hiányzik, hanem sok esetben az élelmezés sem biztosított. Ráadásul a lakás- és kommunális ellátás sem sokkal jobb, mint a nyomornegyedekben. További taszító tényezők a gyakori katonai konfliktusok, melyekkel szemben a városok védelmet nyújtanak. Az urbánus térségek sok lehetőséget kínálnak az itt élőknek: a Kiberába érkező migránsok úgy gondolják, hogy a fővárosi slum csak az első lépés, ahonnan idővel feltornázhatják magukat a társadalmi ranglétrán. Ám a szomorú valóság az, hogy a felemelkedés csak keveseknek sikerül.

PAGEO Afrika kutatóintézet, junior elemző

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük