Bevezetés
Ahogy az előző posztban rámutattunk, Afrika 2000-es években beindult növekedésének nem strukturális transzformáció a forrása, hanem elsősorban új nyersanyag-felfedezéseknek, a növekvő nyersanyagáraknak és egyes országok javuló gazdasági menedzsmentjének köszönhető a felívelés. A nyersanyagok iránti igény változó: a fejlett országok részéről a kereslet a válság kezdete óta visszaesett. A kiesést eleinte pótolta egyes feltörekvő gazdaságok (különös tekintettel Kínára) nyersanyag-éhsége, de mivel ezek a gazdaságok is fokozatosan fenntarthatóbb növekedési pályára állnak és lassulnak, a nyersanyagok iránti kereslet csökkenőben van. A nyersanyagoktól való túlzott függőség azért sem szerencsés, mert a világpiaci árak gyorsan változhatnak: ha túl nagy a kínálat, és ehhez képest alacsony a kereslet, meredek zuhanásnak is indulhatnak (lásd az olaj árának mélyrepülését). Ha a kontinensről kivont ásványi anyagok, elhasznált természeti erőforrások és környezetszennyezés mértékét is figyelembe vesszük, még szembetűnőbb: Afrika elmúlt tizenöt évben tapasztalt növekedése nem fenntartható alapokra épülő, törékeny trend.
A világgazdaságba Afrika mint nyersanyagexportőr kapcsolódott be, ez azonban hosszú távon nem kifizetődő. A fenntartható fejlődéshez nélkülözhetetlen az afrikai gazdaságok strukturális megújulása, azonban a strukturális átalakulásnak még csak kezdeti jelei mutatkoznak az afrikai kontinensen. A következőkben ezen okokból villantunk fel néhányat a teljesség igénye nélkül.
Más helyszínekhez képest kedvezőtlen befektetői környezet
Fontos szempont, hogy Afrikában a közelmúltig a befektetői környezet rendkívül kedvezőtlen volt az ázsiaihoz viszonyítva. Manapság már jó néhány előnyösebb fekvésű afrikai város (Accra, Dakar, Dar-es-Salaam, stb.) megfelelő befektetési helyszín, de még ezek a városok sem tudnak versenyezni az ázsiai megfelelőiekkel, hiszen ott már klaszterekbe tömörült, sikeres exportcégek működnek.
Számos afrikai ország ázsiai mintára különleges gazdasági övezetek kijelölésével igyekszik a cégeket országába csábítani, abban reménykedve, hogy klaszterek is kialakulnak (a képen Ruanda fővárosa, Kigali övezete látható, forrás: The New Times Rwanda)
Ezen klasztereken belül a cégek megosztják egymással az infrastruktúrafejlesztés és karbantartás, a szállítás költségeit, és már kialakult vagy folyamatosan bővül a cégek speciális igényeit kiszolgáló alkalmazott-állomány. A világpiacra belépés egyik fontos akadálya, hogy a szekunder és tercier szektorokban kevés klaszter található még a befektetőbarátabb afrikai régiókban is.
A világgazdaság átalakult: be kellene kapcsolódni a globális értékláncokba
Egy másik tényező, amely akadályozza a strukturális átalakulást: Afrika nem, illetve csak kismértékben tudta kihasználni az értékláncok uralta világgazdaság kínálta lehetőségeket. A globalizáció megváltoztatta a termékek és szolgáltatások előállításának módját: az országok közötti kereskedelem helyett ma már egyetlen terméket számos országot (akár az egész Földet) behálózó termelési/előállítási láncokban állítanak elő.
A kanadai kormány honlapján található ábra jól érzékelteti, hogy a termékek kidolgozása, gyártása és az utólagos garanciális szolgáltatások mennyire szétszórtan helyezkednek el a kontinensen (Forrás: www.international.gc.ca)
Az ún. globális értékláncokba való hatékony bekapcsolódás napjainkban a felzárkózás egyetlen lehetséges módja, mert a – korábban jól bevált – utánzásra vagy a megszerzett technológia visszafejtésére már nincs idő: az alkalmazott módszerek túl gyorsan változnak és avulnak el. Ma már „csak” be kell kapcsolódni egy létező értékláncba, így elvileg olyan tőkeszegényebb és alacsony technológiai színvonalon álló országok is hozzájuthatnak a fejlett technológiához és know how-hoz, amelyeknek korábban nem lett volna módja erre az iparosodás (növekedés, tőkefelhalmozás, beszállítói hálózat kialakítása, stb.) stációinak végigjárása nélkül. A felzárkózás felgyorsult, de tartós sikerről csak akkor beszélhetünk, ha egy ország szereplői az alacsonyabb hozzáadott-értékű gazdasági tevékenységektől a magasabb hozzáadott-értékűek felé mozdulnak el és/vagy az értékláncon belül megtermelt teljes jövedelemből az ország a rá eső részt növelni tudja.
Afrika szerepe az értékláncokban marginális
A globális értékláncokban Afrika egyelőre elenyésző szerepet játszik. A legerősebb kapcsolatok Kelet-Ázsia, Európa és Észak-Amerika között vannak, ezen három központban és között zajlik a globális értéklánc hozzáadott érték- kereskedelem 85%-a. Afrika részesedése mindössze 2,2% volt 2011-ben (az 1995-ös 1,4%-hoz képest is csekély az előrelépés). Az értékláncokat az is jellemzi, hogy bizonyos tevékenységek magasabb hányadot képviselnek az értékláncon belül megtermelt jövedelemből, az összeszerelés például jellemzően kevésbé kifizetődő, mint a kutatás-fejlesztés vagy a marketingtevékenységek. Az afrikai országok az értékláncokban általában az alacsonyabb hozzáadott értékű tevékenységeket végzik és félő, hogy nem sikerül feljebb lépniük.
Munkások Etiópiában az indiai Karuturi cég 11.000 hektáros földjén dolgoznak (Forrás: The Guardian, Xan Rice)
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen végzett felmérést fejlődő országok magáncégei körében arról, hogy miért nem sikerül felfelé elmozdulniuk az értékláncokban. A cégek a tőkehiányra, a magas szállítási költségekre, a rossz minőségű infrastruktúrára és a szabályozási környezet bizonytalanságaira hivatkoztak.
Nem csak Afrikán múlik…
Az, hogy Afrika csak alacsony hozzáadott értékű tevékenységekkel és marginálisan tudott bekapcsolódni a globális értékláncokba, nem csak belső problémákra vezethető vissza. Az érvényben lévő kereskedelmi szabályozás, a preferenciális kereskedelmi egyezmények, amelyek elvileg a legkevésbé fejlett országok áruinak adnak kedvezményeket, nem sokat javítottak szubszaharai Afrika helyzetén. Ezen egyezményekből általában pont azok a termékek maradnak ki, amelyekhez a legkevésbé fejlett országoknak leginkább fűződik érdeke. Sok esetben pedig a származási szabályok olyan bonyolultak és az afrikai országok számára kedvezőtlenek (főleg azon termékek esetében, amelyek nem teljes egészében valamelyik kedvezményezett országban jöttek létre), hogy a biztosított kedvezmények tényleges felhasználása rendkívül alacsony mértékű marad. Mivel a preferenciák a legkevésbé fejlett országokra vonatkoznak, kimarad számos olyan szubszaharai ország, amely leginkább tudná hasznosítani azokat. A preferenciáknak azon országokra is vonatkozniuk kellene, amelyek közel vannak ahhoz, hogy globálisan is versenyképes klasztereket hozzanak létre (például Kenya vagy Ghána). Természetesen Dél-Szudánnak és Malawinak is nagy szüksége van a kereskedelmi preferenciális egyezményekre, csak egyelőre nincs esélyük leküzdeni a belépési akadályokat. A preferenciális egyezményeknek tehát sokkal liberálisabb származási szabályokkal és az országok és termékek szélesebb körével kellene operálniuk ahhoz, hogy a szubszaharai országok exporttevékenysége sokszínűbbé válhasson és érdemben bekapcsolódhassanak a globális értékláncokba.
Van-e esélye Afrikának a feljebb lépésre?
Összesítve tehát a globális értékláncok bizonyos értelemben egyszerűbbé tették a strukturális átalakulást, hiszen elegendő egy szűk tevékenységre specializálódva bekapcsolódni a termelési láncba, az iparosodás időigényes stációinak végigjárása nélkül. Ugyanakkor az értékláncok élén álló szereplők kiszervezési döntéseit a költséghatékonyság határozza meg, azaz akkor döntenek az Afrikába település mellett, ha az értékláncokba már integrálódott szereplők tevékenységei támadhatóvá válnak, és afrikai szereplők képesek ugyanazt olcsóbban elvégezni. Mivel az ázsiai munkaerőköltségek emelkednek, erre van esély. Afrikának képzettebb munkaerővel, következetes szabályozási környezettel és minőségibb infrastruktúrával lehet esélye a befektetőkért folyó globális versenyben. A sikerhez külső tényezőknek is változniuk kell: a kereskedelmi egyezmények származási kritériumainak egyszerűsítése és a kedvezményezett országok és termékek körének bővítése nélkül Afrika nem lesz képes kilépni az örök nyersanyagexportőr szerepéből.
Vélemény, hozzászólás?