You are here: Home » elméleti kérdések » A nyersanyag-gazdagság növekedésre gyakorolt negatív hatása: okok, 2.rész

A nyersanyag-gazdagság növekedésre gyakorolt negatív hatása: okok, 2.rész

Az előző posztban utánanéztünk, miért fordulhat elő számos nyersanyagban gazdag országban, hogy a nyersanyag exportjából, a kitermelés adóztatásából származó bevételek hatására a gazdasági növekedés lassul. Ennek egyik oka, hogy a nyersanyagvagyon véges, a másik, hogy a nyersanyagok ára volatilis. Ebben a posztban folytatjuk az okok feltárását!

3.ok:  A nyersanyagkitermelés „kiszorítja” a feldolgozóipart

Az ún. kiszorító hatás abból fakad, hogy a nyersanyag-felfedezés hatására meginduló export, vagy az exportált nyersanyag árának növekedése sokkhatást jelent a gazdaság számára, és a termelési tényezők reallokációját eredményezi.

A fellendülés hatására magasabb reáljövedelmek fogyasztásnövekedéshez vezetnek. Az exportképes és nem exportképes termékek iránt is megnő a kereslet, s ez a nem exportképes termékek árának emelkedését eredményezi, ha a kereslet meghaladja a hazai kínálatot. A reálárfolyam felértékelődése miatt az exportképes termékeket olcsóbban lehet behozni az országba és helyi gyártásuk háttérbe szorul („nem éri meg”). Ez azt is jelenti, hogy az exportképes termékek szektorában munkaerő és tőke szabadul fel (hiszen a vásárlók inkább az olcsóbb importárut veszik), és átáramlik a nem exportképes árukat előállító szektorba.

A másik hatás a kínálati oldalhoz kapcsolódik. Mivel magasabb haszonnal kecsegtet, a termelési tényezők más gazdasági tevékenységekből (mezőgazdaság, feldolgozóipar) a kitermelőiparba áramlanak. Ha a termelési tényezőkből nincs elegendő, és a gazdaság különböző szektorai versengenek a megszerzésükért, a kitermelő szektorba áramlás árfelhajtó hatású lesz, és a reálárfolyam felértékelődésével jár. Ez pedig az (nem nyersanyag-alapú) exportképes ágazatok összehúzódását eredményezi, más néven dezindusztrializáció következik be. Így végül csak erősödik a nyersanyagfüggőség.

A reálárfolyam erősödése hatására bekövetkező dezindusztrializációt és a mezőgazdaság leépülését „holland kórnak” is nevezik. A holland kór jele, hogy a feldolgozóipar és a mezőgazdaság szerepe túl korán esik vissza a nyersanyag-alapú gazdaságokban, főként ha összehasonlítjuk őket olyan nem nyersanyag-alapú gazdaságokkal, amelyek gazdasági fejlődésük hasonló szakaszában járnak. Ezen szektorok idő előtti visszaesése súlyos makrogazdasági következményekkel járhat. A hazai feldolgozóipar a holland kór miatt nemcsak rövid, hanem hosszabb időre is versenyképtelenné válik. Az ipari és szolgáltatóipari szektor leépülése miatt elmarad a „gyakorlat általi tanulás”, amely hosszú távon az egész gazdaság alacsonyabb termelékenységével és emiatt a külföldi tőkebefektetések elmaradásával járhat.

4.ok: Az állam megnövekedett szerepe

A legtöbb országban az olaj, gáz és ásványi anyagok az állam tulajdonát képezik, és így az eladásukból származó jövedelem is az államhoz folyik be. Sokkal kevesebb kézben összpontosul a döntés a jövedelem elköltéséről, mint például mezőgazdasági termékek esetében. Ez óhatatlanul jelentősebb szerephez juttatja a központi vezetést a gazdaság irányításában, a jövedelmek allokálásában. Az állam működése és a politikai rezsim jellege is nagyban függ attól, hogy a bevételek milyen forrásokból származnak, milyen megfontolások alapján és milyen csatornákon keresztül kerülnek újraelosztásra. Ha az állami jövedelmek nagy része valamely nyersanyag(ok) exportjából, és nem a társadalom termelő rétegeinek adóztatásából származik, akkor az állam nem függ állampolgáraitól, hanem az állampolgárok függnek a központi hatalomtól (akár olyan formában, hogy alkalmazza őket a közigazgatásban, akár úgy, hogy alanyi jogon pénzbeli jövedelemben részesül az államtól). Ilyenkor a regnáló rezsim általában nem tartja szükségesnek a demokratikus legitimációt. Maguk az állampolgáruk sem érzik oly mértékben szükségesnek az elszámoltatást nyersanyag-jövedelem esetén, mint ha adóbevételről lenne szó.

Az állam megnövekedett szerepe számtalan következménnyel jár. Egyrészt a washingtoni konszenzus hívei szerint „az állam rossz gazda”, azaz kevésbé hatékony működtető, mint a privát szféra. Egyes szerzők éppen az állam ezen (vitatott) tulajdonságára vezetik vissza a nyersanyag-átok jelenségét. A nyersanyagból származó bevételek ugyanis rossz kormányzati döntéseket indukálhatnak. A fokozódó társadalmi elvárások miatt a kormányok hajlamosak elhamarkodottan dönteni. Ha egyszerre túl sok pénz áramlik a hazai gazdaságba, az torzulásokhoz vezethet. A hetvenes évek olajárrobbanásait követően például az olaj-járadékok tetemes része az építőiparba áramlott, ami rendkívüli módon megdrágította az építkezést.

A nyersanyagok megváltoztatják a politikai elit viselkedését. A nyersanyagbevételek hatására csökkenhet a kormány adóztatási morálja. A nyersanyagok kiaknázásából származó jövedelmekért versengő hatalmi klikkek ”vérszemet kaphatnak” (”feeding frenzy”), közben a nyersanyagvagyon esetleg úgy merül ki, hogy az ország fejlődése szempontjából eredménytelen volt a bevételek felhasználása.

A magas nyersanyagbevételek elvonhatják a mindenkori kormány figyelmét attól, hogy befektessen a növekedést hozó lehetőségekbe (a közjavak finanszírozásába, az infrastruktúra fejlesztésébe vagy a joghézagok kiküszöbölésébe). Az elit gyakran maga akadályozza a technológiai vagy intézményi fejlődést, mert ezek a változások politikai hatalma és befolyása erodálódásával járhatnak együtt.

5. ok: Negatív társadalmi változások

A nyersanyagokból származó kormányzati bevételek és GDP-növekedés a törekvések ellenére sok esetben nem hoznak érdemi pozitív változást az átlagemberek életében, ugyanis a gazdasági növekedési rátát nem feltétlenül követi a szegénységi ráta ugyanolyan mértékű csökkenése. A korrupt politikai magatartások terjedésén felül ez többek közötti a kezdeti egyenlőtlenség magas értékével is magyarázható, mert ilyen esetekben a gazdasági növekedés kevésbé tud változtatni a szegényebb néprétegek életén.

Előfordulhat, hogy a vezetők a nyersanyagokból származó bevétel jó részét az elégedetlenkedő hangok elnyomására használják. Így (nem feltétlenül tudatosan) hátráltatják a civil társadalom épülését, vagy a fejlődésre, változtatásra irányuló törekvéseket.

A fejlődő országok (ez különösen szubszaharai Afrika országaira igaz) jó részének az államépítés kezdeti, kritikus szakaszában kellett a magas nyersanyagbevételek elosztásáról döntenie. Ebben az időszakban még nem fejlődött ki egy stabil intézményrendszer, közigazgatás, fékek és ellensúlyok rendszere, és a nyersanyagbevételek hatására olyan szabályozó, kitermelő és allokációs rendszerek alakultak ki, amelyek a járadékvadászatot szolgálják. A patronázs, járadékvadászat, korrupció és megfélemlítés mechanizmusai számtalan fejlődő országban a rendszer alapvető vonásaivá váltak. Az államépítés alapja ezekben az államokban a pénz; előfordulhat, hogy a mindenkori kormány a bevételei jelentős részét rendszerszintű elnyomásra költi.

Ugyanakkor ez a pénz alapú elnyomás nem feltétlenül működik: államokban érdekcsoportok harcot indíthatnak a bevételek fölötti ellenőrzés megszerzéséért vagy a kitermelés helyszínét elfoglalva a nyersanyagok segítségével finanszírozhatják a konfliktusban való részvételüket. Számtalan tanulmány talált kapcsolatot a nyersanyagfüggőség és a belső konfliktusok, polgárháborúk kialakulása és hosszú fennállása között. Eklatáns példa többek között a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Niger delta konfliktusai, Irak, Líbia vagy Angola újkori gazdaságtörténete. 1990 óta az olajban gazdag országok területén kétszer akkora eséllyel alakult ki polgárháború, mint az olajat nem termelő országokban.

A nyersanyagokból származó bevételek elosztása is szociális elégedetlenséget szülhet. Mivel csak az ország bizonyos területein található meg a nyersanyag, egyezségre kell jutni, hogy a központi kormány milyen mértékben kárpótolja a kitermelés helyszínén élőket (revenue sharing formula).

A kitermelés közvetlen negatív hatásai szélsőséges esetekben akár tömeges emberi jogi jogsértésekhez vezethetnek. A bányászat megindulása általában jelentős embertömeg beáramlását idézi elő az adott területre, amely szociális és kulturális feszültségeket okozhat a helyi lakossággal. Az ipari kiaknázás hatására sérülhet a környék lakosságának vízellátása, korábbi mezőgazdasági tevékenységeik ellehetetlenülhetnek. A helyi lakosság emiatt a kitermelő vállalat ellen fordulhat. Ezért rendkívül fontos előzetesen megállapodni arról, hogy a kitermeléssel kapcsolatos környezeti károkért és változásokért a kormány és a kitermelő vállalat milyen arányban vállalja a felelősséget.

Azt is empirikus adatok igazolják, hogy a nyersanyagban gazdag országokban a nők helyzete romlik. Erre egyrészt az a magyarázat, hogy a beáramló férfi munkaerő miatt megnőhet a környéken a nők elleni erőszak. Ugyanakkor a lakóhelyüktől messze kitermelő munkát kapó férfiak nagyobb eséllyel fertőződnek meg nemi betegségekkel (a bányavárosokban a prostitúció is elterjedtebb). A nyersanyagban gazdag országokban magasabb a nők körében a HIV-fertőzöttség aránya. Másrészt a kiszorító hatás miatt nem fejlődnek azok az exportra termelő iparágak, ahol nagyobb eséllyel helyezkednek el nők. Márpedig a nők oktatása, elhelyezkedése kulcsfontosságú a szegénység elleni küzdelemben.

A kitermelés tehát jelentős negatív hatást gyakorolhat a helyi közösség életére, de ugyanakkor nem teremt feltétlenül nagy számban új munkahelyet. Általában kis létszámú, nagyon képzett munkaerőt foglalkoztat a kitermelő szektor, a helyi munkaerő maximum a 1-2 százalékát. Az alacsony képzettségű vagy szakképzetlen munkaerő számára adódó munkalehetőségek általában ideiglenesek.

Ennek oka, hogy a kitermelő szektor általában enklávé jelleggel működik a helyi gazdaságban, az ágazatközi kapcsolatok igen korlátozottak. A befektetett tőke nagy része külföldről érkezik, és a kockázatok minimalizálása érdekében a kitermelő cégek jól bevált saját beszállítóikat, vezetőiket alkalmazzák. Mivel kevés a szakképzett helyi alkalmazott, a technikai és menedzser-ismeretek átadása sem igazán valósul meg. A helyi feldolgozás szintén ritkán valósul meg , hiszen a szállítási költségek csökkenése és a nyers olaj és ásványi anyagok vámmentessége nem indokolja, hogy a feldolgozó iparágak a nyersanyagforrás közelébe települjenek (különösen, mivel a feldolgozott vagy félig feldolgozott olaj és ásványi termékekre az OECD-országok vámot vetnek ki).

A fentiekben leírt negatív következmények azonban nem elkerülhetetlenek, hiszen számos országot említhetünk, amely a nyersanyagokra alapozva ért el jelentős gazdasági növekedést és inkluzív fejlődést. De mi lehet az oka, hogy ez Afrikában sok országnak nem sikerült? És van-e recept a sikerre? A következő posztban ennek járunk utána!

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének (MTA KRTK VGI) tudományos munkatársa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanulmányok Tanszékének adjunktusa

http://afrikablog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.