1904 és 1908 között a német Délnyugat-Afrika területén – mai nevén Namíbia – több mint 65000 herero és mintegy 15000 nama etnikumhoz tartozó embert végeztek ki Lothar von Trotha tábornok irányítása alatt. Ma, több mint száz évvel a német gyarmat területén bekövetkezett események után számos politikus és aktivista együttesen követelik a német kormánytól a hererók és namák ellen elkövetett mészárlás népirtásként való elismerését.
A délnyugat-afrikai német uralom és a herero-nama lázadás
Németország 1884-ben annektálta a mai Namíbia területét. A lakosság körülbelül 150-200 ezer főre volt becsülhető, a népességnek mintegy felét a hererók tették ki. A rajtuk kívül ott élő egyéb törzsek létszáma nem haladta meg a 10 százalékot. A sivatagi országban uralkodó zord körülmények ellenére megindult a német telepesek beáramlása a gyarmatra. A telepesek gyors földszerzési hadjáratba kezdtek, kizsákmányolták a helyi törzseket, birtokaikat és földjeiket erőszakos módon elvették. A herero törzs Samuel Maherero vezetésével 1904 januárjában felkelés robbantott ki a német gyarmatosítók ellen, és a beszámolók alapján 123 német telepessel végeztek. A felkelők vasút- és telefonvonalakat rongáltak meg, farmokat és középületeket gyújtottak fel. A németek gyorsan reagáltak az eseményekre, a hírhedten kegyetlen német tábornok, Lothar von Trotha vezetésével 14 ezer fős német hadsereget vezényeltek a lázongó Délnyugat-Afrika területére. Von Trotha többször is kifejezte, hogy célja, elődeivel ellentétben (akik együtt akartak élni az őslakosokkal a felkelés leverése után) a herero nép teljes kiirtása volt: „ A lázongó törzseket vérrel és pénzzel eltörlöm…Csak a tisztogatás alapjain épülhet fel valami új és tartós.“ Az 1904-es waterbergi csatában von Trotha vezetésével a németek körülzárták a hererókat, és egyetlen menekülési útvonalat hagytak számukra: az Omaheke sivatag felé.
Az Omaheke sivatagba száműzött herero túlélők
Az elfogott herero férfiakat kivégezték, a nőket és gyerekeket a sivatagba száműzték, ahol nagy részük szomjan halt, vagy koncentrációs táborba zárták őket. 1908-ig mintegy öt koncentrációs tábort (amelynek némelyikében orvosi kísérleteket is végeztek a rabokon) működtettek a német gyarmatosítók Namíbia területén, ahol embertelen körülmények között kényszermunkát végeztettek a herero és nama fogvatartottakkal.
Közben a Nama törzs tagjai is fellázadtak a németek ellen, Hendrik Witbooi és Jacob Morenga vezetésével. A németek a namákkal szemben is hasonlóan brutális módszereket alkalmaztak, így az 1904 és 1908 között végrehajtott megtorló akciók (sivatagba száműzés, koncentrációs táboroki, kivégzések) során a herero törzs 65000 tagját, a herero népesség mintegy 75-80%-át irtották ki, míg a namák körülbelül 60%-át, közel tízezer embert likvidáltak. Összesen mintegy 2500 német katona esett áldozatul a harcoknak.
Joggal nevezik tehát bizonyos történészek a Namíbiában lezajlott eseményeket a holokauszt előszobájának: a náci ideológia számos elemét éppen azok a német háborús veteránok szorgalmazták, akik Német-Délnyugat-Afrikában kezdték karrierjüket.
Törekvések a történelmi sérelmek orvoslására napjainkban
A több mint száz évvel ezelőtt történtekről mostanában többször is olvashattunk a nemzetközi sajtóban. Először 2011-ben, amikor a német kormány visszajuttatta Namíbiának azokat a herero és nama koponyamaradványokat, amelyeket tudományos érdekességként szállítottak annak idején, az 1900-as évek elején Namíbiából Németországba. A koncentrációs táborban elhunytak fejét azért távolították és szállították el, mert a rasszok különbségeit vizsgálták rajtuk Németországban, és fizikai bizonyítékokat kerestek a fehér ember felsőbbrendűségére. A koponyák visszajuttatása kapcsán a megbékélés jegyében megemlékezést is tartottak Berlinben, ezt azonban egyes namíbiai résztvevők „népirtás“, „jóvátétel“ és „kérjetek bocsánatot“ felkiáltásokkal zavarták meg.
A 2011-ben tartott berlini megemlékezésen kiállított koponya
Ennek kapcsán pedig el is jutunk a népirtás miatt fizetendő német kártérítés kínos kérdéséhez, amely a média figyelmét is felkeltette. Habár Namíbia többször is hangot adott annak, hogy Namíbiában az 1900-as évek elején népirtás történt és ezért a németeknek kártérítést kell fizetnie, a német vezetés a 2000-es évek elejéig érdemben nem reagált a felszólításokra.
2004-ben a német fejlesztési miniszter a herero felkelés brutális leverésének századik évfordulóján rendezett megemlékezésen bocsánatot kért a német gyarmati katonák által elkövetett kegyetlen bűncselekményekért. ,,A hajdani rémtettekért, amelyeket ma népirtásnak minősítenének, az azokat elkövető von Trotha tábornokot bíróság elé állítanák és elítélnék.‘‘ – jelentette ki Wieczorek-Zeul asszony. 2012-ben Frank-Walter Steinmeier, korábbi külügyminiszter, majd az SPD-frakció vezetője – határozati javaslatot nyújtott be a Parlamentben, amelyben a németek által 1904 és 1908 között végrehajtott megsemmisítő hadjáratot népirtásnak minősítette. A 2009-től kormányon lévő CDU/CSU-FDP koalíció azonban a szociáldemokra javaslatot elutasította.
Ma, 111 évvel a kegyetlen mészárlás után először nevezték nyilvánosan népirtásnak a Német-Délnyugat-Afrikában történteket. A Parlamentben a törökök által véghezvitt örmény népirtás kapcsán folytatott vita alkalmával Norbert Lammert (CDU) házelnök a hereró-mészárlást genocídiumnak nevezte. Hozzátette, hogy a jelenlegi török kormány nem felelős az I. világháború alatt az örményekkel szemben elkövetett cselekményekért, mint ahogyan a jelenlegi német kormány sem felelős a hererók és namák korabeli kiirtásáért, de mind a török, mind a német nép felelős azért, hogy hogyan értékeli és kezeli ma ezeket a múltbeli eseményeket.
2015 áprilisában az örmény népirtás kapcsán kirobbant vitát követően több politikus aláírásával felhívást nyújtottak be a német szövetségi elnöknek, melyben követelik, hogy a német kormány a hajdani cselekményeket hivatalosan is népirtásnak minősítse. A hereró és nama etnikum kiirtását genocídiumnak minősítését támogató petíciót 2015. október 2-ig lehet aláírni. (A petíció megtekinthető itt.)
Anyagi következmények
Természetesen a népirtásként való elismerés azért is olyan nehézkes, mert nemcsak morális, hanem anyagi következményei is vannak. 1953 és 1966 között Nyugat-Németország az Izraellel kötött szerződés alapján összesen 845 millió dollár jóvátételt fizetett Izraelnek a holokauszt során elutaljdonított zsidó vagyon ellenértékeként. Később 1988-ban újabb 125 millió dollárt fizetett Nyugat-Németország, amelyből a holokauszt-túlélőket támogatták anyagilag. A németek létrehoztak egy mintegy ötmilliárd eurós tőkével rendelkező „Emlékezés, Felelősség és Jövő“ nevű alapítványt is, amely a nemzetiszocializmus idején kényszermunkát végző túlélőket támogatja. 2013-ban ismét 800 millió eurós megállapodás született Izrael és Németország között az idős holokauszt-túlélők német támogatásáról.
Stuart E. Eizenstat, aki a Németország és Izrael között a kártérítésről szóló első tárgyalásokat vezette, a berlini Holokauszt Emlékhely oszlopai közt sétál 2011-ben (Markus Schreiber/AP)
A fenti rövid összefoglalóból is kitűnik, hogy nem kevés pénzt kell a német kormánynak elkülönítenie, ha felvállalja történelmi felelősségét a Namíbiában elkövetett népirtásért. Többek között a nemzetközi és német közvélemény nyomásának is köszönhető, hogy ennek ellenére a német és namíbiai kormány között már egy éve folynak a tárgyalások arról, hogy a német kormány milyen formában vállalhatna erkölcsi és anyagi felelősséget úgy, hogy az mindkét fél számára elfogadható legyen.
Mivel a XIX-XX. század folyamán a gyarmattartó hatalmak Németországhoz hasonlóan kizsákmányolták gyarmataikat és az alávetett népeket alsóbbrendűnek tekintették, példaértékű lehetne a német kezdeményezés ezen a területen. Azt is eredményezhetné, hogy hosszú váton a hajdani gyarmatosító hatalmak beismernék a gyarmati időszak alatt elkövetett cselekményeikért viselendő történelmi felelősségüket.
A bejegyzés Jantsek Sarolta és Biedermann Zsuzsánna közös munkája
Vélemény, hozzászólás?