A kikuju etnikum egyistenhitének alakulása

Népcsoport, nem törzs

Még mielőtt belekezdenék hat millió ember legendájába, szeretnék egy megjegyzést tenni: én sohasem használom a „törzs” szót. Ugyan az antropológusok véleménye eltér arra vonatkozólag, hogy a törzs tagjainak egyetlen vérszerinti felmenőtől kell-e származniuk, vagy elég, hogy a tagok anyanyelve és kultúrája közös, viszont abban mindenki egyetért, hogy mára az Afrikában emlegetett törzs, vagy „tribe” szó negatívan cseng, hallatán a káros törzsiség, népirtás, törzsi leszámolások jutnak az eszünkbe. A kenyai média is tartózkodik a „tribe” szó használatától, e helyett az etnikum vagy népcsoport szavakat preferálja, a „tribe” szót negatív kontextusban említi, pl. az egyik törzs férfijai lemészárolták a szomszédos népcsoport marháit. Mindezek után, hadd ejtsek néhány szót a Kenyában élő legnagyobb népcsoport, a kikujuk vallásáról.

 A kikujukról röviden

A kikuju populáció tagjainak száma egyes felmérések szerint eléri a hatmilliót. Pontos adatot nehezen találhatunk a keveredések miatt, illetve azért, mert nehéz megállapítani, hogy a velük egyazon származásmítoszon osztozó, hasonló hagyományokkal rendelkező, de nagyrészt eltérő nyelvet vagy dialektust beszélő csuka, embu, igembe, kamba, mbeere, meru, taraka népcsoportok a kikujuk közé tartoznak-e. A kikujukat nyelvük miatt a bantu származásúak közé sorolják, tehát főneveik a szuahélihez hasonlóan csoportokba oszthatók, ám a kikuju nyelvben három vagy négy főnévosztállyal több van. Emellett az irodalmi kikuju sajátos betűkkel is rendelkezik: az „i” és „u” betűkre helyezett „~” egyfajta hangzásváltozást okoz. A keleti bantuk kb. Kr.e. ezerben indultak el Kongó felől, majd a Viktória-tó déli részén keresztül érkeztek a Kilimandzsáróhoz, illetve a kelet-kenyai dombokhoz, közel az Indiai-óceán partjaihoz, ahonnan több irányba vándoroltak tovább, esetünkben a kikujuk a Kenya-hegy közelébe. A népvándorlásukra bizonyítékul a bantu nyelvészet szolgál.

Mára szinte egész Kenyában letelepedtek. Mítoszuk szintén a Kenya-hegynél kezdődött, ahol istenük, Ngai, megteremtette Gikujut, majd elvezette a leendő feleségéhez, Mumbihoz. Kilenc lányuk született, akik mellé Ngai kilenc fiatalembert küldött, és a későbbiekben az ő leszármazottjaik alkották meg a kikuju népcsoportot.

Híres kikujuk

A kikuju Kenya legismertebb népcsoportja, a független Kenya megalapítója /Függetlenség kikiáltása: 1963/, a nemzet atyja, Jomo Kenyatta, eredeti nevén Kamau wa Ngengi szintén kikuju volt, de a harmadik elnök, Mwai Kibaki is, sőt a jelenlegi elnök is, aki Kenyatta fia, Uhuru Kenyatta. De nem feledkezhetünk meg a Nobel-díjas környezetvédőnőről sem, a „faültető” Wangari Mathairól sem, vagy az egyik leghíresebb kenyai íróról, Ngũgĩ wa Thiong’o-ról (azaz James Ngugiról) aki számos műve mellett az Ördög a kereszten c. kötet szerzője. Elbeszélésében a nyugati imperialisták pártolóit feszítette keresztre kikuju nyelven, alkotását Nobel-díjra ajánlották, de egy mai napig tartó száműzetés lett a vége, miután a kivégzést megúszta.

A kikujuk hosszadalmas teremtéstörténetének és törvénykezésének fontos alkotóeleme az egyistenhit, amelyet csodás módon gazdagított a varázslás, kuruzslás, babona, fekete mágia, és amelyeket a fehér misszionáriusok, akik elsőként a Kikuju-magasföldön telepedtek meg az európaihoz hasonló klíma miatt, gyökerestül kiirtottak. Gyakorlatilag egy olyan mérhetetlenül gazdag kultúrát lehetetlenítettek el, amelyhez hasonlók (mint maszáj, szamburu, turkana, el molo stb.) megőrzéséért most épp olyan elszántan küzdenek a néprajzkutatók.

Jomo Kenyatta és Cagnolo atya műveiből ismerhetjük a kikuju hagyományokat

A kikujuk hagyományait a legrészletesebben Jomo Kenyatta, Arccal a Kenya-hegy felé című művéből, illetve fehér katolikus papok feljegyzéseiből ismerhetjük meg. Amint az Cagnolo atya elsőként 1933-ban megjelent tanulmányából kiderül, a kikujuk eredendően egyistenhívők voltak, az állattotemeknek, más afrikai népekkel ellentétben, nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, hanem közvetlen környezetüket szellemekkel és képzeletbeli félelmekkel töltötték meg, amelyek beleavatkoztak a mindennapi életükbe. Babonákat és hitvilágot alkottak saját maguknak, amelyeket az egy istenük törvényeiként értelmeztek.

Sestero atya olajfestménye

Kijelenthetjük, hogy vallásuk három pilléren nyugodott: istenük dicséretén, az ősök szellemével alkotott közösségen és az áldozatbemutatáson. Következésképpen, ha bármilyen katasztrófa történt az életükben, azt tartották, hogy megsértették őseik szellemét. Ilyenkor kecskeáldozatot, esetenként evvel együtt söráldozatot mutattak be. Hitük szerint a kecske vére, zsírja, húsa, de még a belei is varázserővel bírtak, és kiengesztelték a sértett lelket. Ehhez a gyógynövényes ember közbenjárása nélkülözhetetlen volt. A teljesség igénye nélkül említve feladatait: varázserővel bíró fa ültetése, és a megátkozott élőlények és helyszínek feloldozása. A kecskeáldozatnak két fajtája létezett: az egyik az ősök szellemének irányult, a másik pedig istenüknek, amely utóbbihoz az ősök szellemeinek is csatlakozniuk kellett. Az áldozat bemutatása igen gyakori volt: fulladáskor, betegségben, tűzesetben, hiéna felbukkanásakor, gyakorlatilag minden szerencsétlenség esetén kecskét áldoztak.

Vének Tanácsa

De a kikuju inkább meg akarta előzni a bajt, ehhez pedig talizmánokat, amuletteket használt. Nyakukban ott lógott a kuruzsló által készített, varázsporral töltött és megáldott zacskó, illetve egyéb apró tárgyak, mint gyűrű, csörgő, vagy akár oroszlánkarom, vaddisznófog. Igen nagy jelentőséget tulajdonítottak egyes helyszínek megáldásának, de babonával övezték a ház szerkezetét és berendezését is.

Babonáik az időmérésben is megmutatkoznak. Hagyományaikban nincs hét, mivel a hetes számnak rossz előjelet tulajdonítottak. A piacnapok négy naponta voltak esedékesek, tehát ehhez igazították az idejüket. A holdhónapokat is figyelembe vették, de annak változó hosszával már egyáltalán nem törődtek. A holddal kapcsolatban inkább az érdekelte őket, hogy ki akasztotta a levegőbe, és melyik csillagról lóg le. A csillagokról viszont egyértelműen vallották, hogy istenük tette a levegőbe. Az óra fogalma ismeretlen volt számukra, így az időt a nap adott időszakának jellemzői vagy tevékenységei szerint nevezték el, pl. „forrósodó levegő”, „tűzifa gyűjtése”, „kecskekihajtás”. Az arabok megjelenésével elterjedt az óra használata, de a vidékiek, akiket nem köt a munkahely, a mai napig sem tudják percre pontosan követni az órát. Öniróniával „Afrika órájának”, vagy afrikai időtlenségnek nevezik, ha reggel kilenc helyett csak délre, rosszabb esetben délutánra jelennek meg egy találkozón. Amikor még kezdő Afrika-járó voltam, remegésig dühített a közömbösségük, azt hittem, csúfot űznek belőlem, hogy az „10 perc múlva jövök” akár három óra alatt sem telt el. A porfelhőben állva, ezernyi ismeretlennel körülvéve a semmi közepén nekem nem jelentett megnyugvást a több száz éves hiedelmük ismerete. Nekik mindegy volt, a nap még nem ment le, és annyi ismerősük van, akikkel kezet lehet szorítani.

A kikujuk istene

Visszatérve a kikujuk ősi vallására, és Jomo Kenyatta elbeszélésére, a kikujuk vallásában az istenük teremtett mindent, de neki magának nincsenek szülei és társa sem. Az embereket tulajdonságaik alapján szereti vagy gyűlöli. Az égben lakozik, de áldó vagy átkozó földi látogatásai során a hegyek tetején lévő átmeneti otthonaiban száll meg. Istenük a közösség istene volt, kizárólag az egy lakóhelyen élő rokonok, vagy kisebb közösségek imádságait és áldozatát fogadta el, egy ember könyörgését sosem, sőt, az egyéni érdekek bűnnek számítottak.

A kikujuknak kézzel épített szentélyük nem volt, hanem egy kiválasztott fánál tartották meg a szertartásaikat. Istenük számos természeti formában nyilatkoztatta ki erejét: a nap, a hold, a csillagok, a szivárvány, a villám és a vihar mind isten erejét hivatott megmutatni. A jó termés és boldogság annak a jele volt, hogy istenük megáldotta őket, és ilyen helyzetben azt tartották, jobb, ha nem zavarják istent a mindennapos imádságukkal. Kizárólag balszerencsében fordultak hozzá. Betegség esetén viszont először a gyógynövényest keresték fel, és ha nem érkezett a várt javulás, csak azután kereste istent a családfő, majd rokonaival és az ősei szellemével együtt mutatta be az áldozatot. A közösség minden tagja, hasonlóan az összes tradicionális vallás követőihez, ismerte és elfogadta a közös vallást, hiszen ebbe születtek bele, az egyéb szokásokkal együtt gyakorolták.

Megnagyobbított fülcimpa

Az istenükhöz, és nem az ősök szelleméhez bemutatott legmagasabb szintű áldozatok, imádságok vezetését a közösség vénjeire bízták, akik lehettek bölcsek, vagy látnokok, s szoros, éjszakai, álombéli kapcsolatot tartottak istenükkel. Képességeiket kizárólag a közösség javára fordították, és nem saját célokra. Nem összetévesztendőek a gyógynövényes emberekkel, akik nem rendelkeztek természetfeletti erővel, hanem csak gyógynövényeik és az orvoslás ismeretével.

A legismertebb istennek szóló áldozatok az esőért, a vetésért, az aratás megtisztításáért, az aratásért, a betegségek és járványok elűzéséért történtek, s igen aprólékos és időigényes koreográfia alapján zajlottak (ennek kifejtése szétfeszítené a blogbejegyzés kereteit, ezért ezúttal mellőzöm).

A kikujuk vallásától és kultúrájától elválaszthatatlanok a varázslás és gyógyítás praktikái. A közismert bájitalok, gyógyítások mellett a legkirívóbb a fekete mágia gyakorlása volt. Ezek a praktikák kötik össze a kikujuk mítoszát a való világgal, illetve ezen kapcsok drasztikus megbomlasztásával rakták le a fehér misszionáriusok a kereszténység alapjait. A fekete mágia pedig azért különleges, mert ugyan a kultúra része, azonban nincs erkölcsi és társadalomépítő tanítása, hanem ellenkezőleg: a közösség tagjai számára ártalmas és romboló.

Érdekel a folytatás? Kattints ide!

Húsz éve Kenyában élő Afrika-kutató, néprajzi tárgy gyűjtő, a Nairobi Egyetemen tanult arabisztikát, szociológiát és vallástudományt, iiletve az ELTE-n afrikanisztikát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük