You are here: Home » elméleti kérdések » Demográfiai trendek a szubszaharai régióban: 2.rész

Demográfiai trendek a szubszaharai régióban: 2.rész

Az alábbi szöveg az Akadémiai Kiadó Zrt. Szubszaharai Afrika gazdasága a 21. században c. tanulmánykötetben jelent meg először 2017-ben. A szerző és a kiadó szíves beleegyezésével közli újra az afrikablog.hu. A kötet megvásárolható az Akadémiai Kiadó honlapján, valamint digitálisan elérhető a MeRSZ online okoskönyvtárban.

Kérlek így hivatkozz a szövegre ha felhasználod:

Pásztor Szabolcs (2017): Demográfiai trendek a szubszaharai régióban, In: Biedermann Zs, Kiss J (szerk.): Szubszaharai Afrika gazdasága a 21. században, Budapest, Akadémiai Kiadó, 35-56.o.

A bejegyzés a Demográfiai trendek a szubszaharai régióban: 1. rész c. blogposzt folytatása. Ha inkább a demográfiai átalakulásról, a születéskor várható élettartamról, és a függőségi rátákkal foglalkozó első részt olvasnád el először, kattints ide!

A külső és belső migrációs tendenciák szerepe a demográfiai folyamatok alakításában

A becslések szerint Afrikán belül 20 és 50 millió közötti lakos (a lakónépesség kb. 3–5%-a) számít migránsnak.Annak ellenére, hogy ezek a számok mind az önkéntes bevándorlókat, mind pedig a nemzetközi menekülteket tartalmazzák, még mindig nincs kellően hiteles adatunk a tényleges migrációs tendenciákról. Ennek elsődleges oka pedig az, hogy az afrikai migrációs adatok gyakran hiányosak, sokszor teljesen elavultak. Más esetekben ugyanakkor számokkal le nem írt, vagy igazából nem is jellemezhető migrációs áramlásokról is tudunk. Van azonban néhány jellegadó tény, amelynek ismerete fontos a migrációs tendenciák és a demográfiai folyamatok megértése szempontjából.

 Az afrikai kontinens belső migrációs tendenciái

Az afrikai kontinens belső migrációs folyamatai fontosak, ugyanis a népességmozgással voltaképpen a vidéki termelők és a városi piacok kapcsolódnak össze. Ezekben a folyamatokban leginkább a fiatalabb nők, a férfiak és a gyerekek vesznek részt és a folyamat jellegét tekintve vidéki–vidéki, városi–vidéki, városi–városi és vidéki–városi mozgások tárhatók fel. A migrációs áramlások által összekötött fejlődő vidéki és városi kapcsolatok fontos szerepet játszanak a hazautalások növekedésében, valamint javulnak és egyre kiforrottabbak lesznek azon közösségi szintű kezdeményezések[1], amelyek az infrastruktúra fejlesztését célozzák meg.

A migránsok nagyjából hét jól meghatározható útvonalon keresztül vándorolnak: (i)Botswana, Zimbabwe, Mozambik, Lesotho irányából a Dél-afrikai Köztársaság felé, (ii)a Kongói Demokratikus Köztársaság, Zambia, Burundi irányából Tanzánia felé, (iii)Tanzánia és Uganda irányából Kenya felé, (iv)Eritrea, Etiópia és Csád felől Szudán felé, (v)Ghána, Togo, Benin és Niger felől Nigéria felé, (vi)Mauritánia, Mali és Burkina Faso felől Elefántcsontpart irányába és (vii)Elefántcsontpart felől Burkina Fasoba. Jellemző azonban az ún. visszafelé áramlás is.

Az afrikai kontinens belső migrációs folyamatai esetében a legfontosabb befogadó államok Elefántcsontpart és a Dél-afrikai Köztársaság, ezzel szemben az elsődleges kibocsátó országok Szomália, Eritrea, Etiópia, Ghána, Szenegál, a Zöld-foki Köztársaság, Libéria, Sierra Leone, Mali, Gambia, Zimbabwe és a Dél-afrikai Köztársaság.A Dél-afrikai Köztársaság tehát mind a kibocsátó, mind a befogadó oldalon jelen van, amelynek oka az ország sajátos gazdaságtörténeti múltja, társadalmi szerkezete és gazdasági fejlettsége.

Tudnunk kell azonban, hogy az afrikai kontinensen jelentős szórást mutat a lakónépességen belül azok aránya, akik más ország(ok)ból érkeztek (1. ábra).

1. ábra: Az Afrikából származó migránsok aránya az adott ország népességén belül (2010), Forrás: Világbank (2011) alapján saját szerkesztés

Különösen nagy az arány az alacsony népességű országokban, vagy a konfliktusok által sújtott övezetekben. A térség migránsainak kb. kétharmada – különösen a szegényebbek – a régión belül egy másik országban telepszik le. A migránsok nagyobb része pedig a régión belül marad. Nyugat-Afrikában például az Afrikán belüli migránsok több mint 70%-a ezen szubrégióból érkezett. Ezzel éles ellentétben áll, hogy az észak-afrikai migránsok több mint 90%-a a régión kívül telepszik le.A közepes jövedelmű országok migránsai aránytalanul nagy számban telepednek le Afrikán kívül, míg a szegényebb országokból származók leginkább hosszabb vagy rövidebb ideig a szomszédos országokba vándorolnak. Egy Burkina Fasoban, Ghánában, Nigériában és Szenegálban készített lakossági felmérés szerint a migránsok leginkább fiatal felnőttek (Burkina Fasoban a kivándorlók kétharmada 15 és 40 év közötti) és férfiak (Burkina Faso esetében több mint 90%), akik az általános iskolánál magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. Érdekes azonban, hogy jóllehet az afrikai kontinensen a migráció százmilliók életét érinti, a migrációs arányszámok más kontinensekkel és országokkal való összehasonlításkor nem kiugróan magasak.

További sajátosságai a migrációnak az ún. hazautalások (remmittances), amelyekkel a migránsok az otthon maradt családtagok széles hálózatát támogatják. Azon térségekben pedig, ahonnan relatíve sokan vándoroltak ki, a gazdasági tevékenység nagyban függ ezen pénzügyi áramlásoktól.

Az Afrikán kívüli migrációs tendenciák

Az afrikai migránsok közel fele Afrikán kívül él, ezek között pedig kiemelt súllyal szerepel néhány korábbi gyarmattartó ország. A 2. ábrán látható, hogy sorrendben Franciaország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság azok az országok, amelyek a legnépszerűbbek a kivándorlók körében.A korábbi gyarmattartó országok népszerűsége nem véletlen, ugyanis a gazdasági kapcsolatok az 50-es és 60-as évek függetlenségi hullámai után is erősek maradtak a volt gyarmatokkal. A befogadó országok növekvő diaszpórája pedig számos kedvező lehetőséget kínál az afrikai gazdaságok számára (közvetlen tőkebefektetések, jobb hozzáférés a külföldi tőkepiacokhoz, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok javítása, az ország exporttermékei iránt javuló kereslet és technológiatranszfer).

2. ábra: Az afrikai migránsok elsődleges célországai az afrikai
kontinensen és azon kívül (2010), Forrás: Világbank (2011) alapján saját szerkesztés

 

 

Fontos kiemelni a 2011-es arab tavasz hatását az afrikai migrációs tendenciák alakításában.Számokat nagy bátorság lenne közölni, az viszont biztosan tudható, hogy az Észak-Afrikában található országok politikai átalakulásával fontos változások következtek be. Az olyan országok, mint például Líbia, nemcsak biztonságpolitikai, hanem gazdasági szempontból is felfogták a Fekete-Afrikából érkező migránsok tömegét. Az arab tavasz eredményeként az észak-afrikai országok már nem képesek betölteni szűrő szerepüket, ezért az Európa felé irányuló migrációs tendenciák nagyban felerősödtek.A migránsválság évtizedünk egyik legnagyobb biztonságpolitikai és demográfiai kihívása (IMF, 2015).

Egyre többen kelnek útra a Földközi-tengeren, hogy egy jobb élet reményében valamelyik korábbi gyarmattartó, vagy dél-európai államban találjanak maguknak új otthont és megélhetést. Ezek a migránsok nem szakadnak el a szülőhazájuktól, ugyanis számos szálon, így pénzügyi vonatkozásban is szervesen kötődnek az otthon maradt családtagokhoz. A hazautalások segítségével egy egész család megélhetését segítik, így makroszinten lényegi és számszerűsíthető kapcsolat van a migráció és a gazdasági fejlődés között (Ratha–Williams, 2007).

Az Afrikába hazautalt összegek 1990 és 2010 között megnégyszereződtek és 2010-re közel 40 milliárd USD értéket értek el, ami az afrikai GDP 2,6%-a (3. ábra).A közvetlen külföldi tőkebefektetések után a hazautalások jelentik a legnagyobb külföldről származó jövedelemáramlást az afrikai országok többségében.A hazautalások többek között hozzájárulnak a valutatartalékok képzéséhez, segítenek az import finanszírozásában és javítják a folyó fizetési mérleget a fogadó országokban. Kapcsolatba hozhatóak továbbá a szegénység csökkentésével, a javuló egészségügyi állapottal, az oktatási feltételekkel és a javuló üzleti befektetésekkel.

3. ábra: Az afrikai kontinensre hazautalt jövedelmek 1990 és 2010 között, Forrás: World Development Indicators (2010) adatai alapján saját szerkesztés

 

Abban az esetben, ha úgy állítjuk sorrendbe az afrikai országokat, hogy éves szinten melyekbe érkezik a legtöbb hazautalás, az első öt ország között csak egyetlen szubszaharai államot találunk: Marokkó (6,1 milliárd USD), Algéria (5,4 milliárd USD), Nigéria (5,4 milliárd USD), Egyiptom (3,6 milliárd USD), Tunézia (1,6 milliárd USD). Ezek mellett azonban Kelet-Afrika országai is komoly hazautalásokat realizálnak, és ezek között Szomália különösen függő helyzetben van. Az egész régióra vetítve és a teljes lakosságot figyelembe véve az egy főre eső éves átlagos hazautalás szintje 1 200 USD és átlagosan az országok GDP-jének 5 százalékát teszi ki. Észak-Afrikába a 2010-es adatok szerint éves szinten 17,6 milliárd USD, Kelet-Afrikába 5,9 milliárd USD, Nyugat-Afrikába 10,4 milliárd USD, Közép-Afrikába 2,7 milliárd USD, míg Dél-Afrikába két milliárd USD érkezett (Ratha et al., 2011).

Végezetül, elszakadva az afrikai kontinens és a szubkontinens léptékétől, érdemes áttekinteni, hogy milyen migrációs folyamatok jellemzőek regionális és országos szinten a szubszaharai térségben. Ennek egyik legalkalmasabb eszköze, ha az ezer főre jutó nettó migrációs rátákat vizsgáljuk. A 2005–2010-es időszakban Kelet-Afrikában az ezer főre vetített migrációs ráta –1,1%, amelyen belül Zimbabwe (–11,1%) és Burundi (8,1%) szembetűnően kiugró értékeket mutat. Közép-Afrika jellemző mutatója –0,2%. A régión belül erős a népesség elvándorlása Sao Tomé és Principén (–8,8%), és jellemző a népesség bevándorlásból származó gyarapodása Egyenlítői Guineában (3,1%). Dél-Afrika népessége növekszik a ki- és bevándorlás eredőjeként, ugyanis ezer főre vetítve 2,4%-os a migrációs ráta. A Dél-afrikai Köztársaságban 2,8%-os a vándorlási nyereség, míg Lesothóban 3,5%-os a veszteség. Nyugat-Afrikában enyhén negatív (–0,6%) az egyenleg, amely mögött Libéria 13,3%-os és Guinea –6,1%-os egyenlege húzódik meg, mint két legszélsőségesebb eset. Észak-Afrikában a vándorlási veszteség 0,7%. A legnagyobb veszteséget egy észak-afrikai ország, Marokkó (–2,7%) könyvelhette el, míg a bevándorlás következtében enyhén növekedett Szudán (0,7%) népessége. Rendkívül érdekes jellemző tulajdonság egyébként, hogy a szubkontinens egészére vetítve a bevándorlási egyenleg enyhén pozitív (0,125%), amely azért is egészen meglepő, mert korábban évtizedeken keresztül negatív értékek voltak a jellegadóak. Afrika hivatalos vándorlási egyenlege azonban továbbra is negatív (–0,5%) (African Union, 2015).

Érdemes azonban ezen a ponton feltenni azt a kérdést, hogy milyen migrációs tendenciák várhatók az elkövetkező évtizedekben.

A korábban bemutatott tendenciáktól azt várhatjuk, hogy az afrikai kontinens a demográfiai átalakulás újabb szakaszába lépve fiatalos korstruktúrával, a legfiatalabb kontinensként vesz/vehet majd részt a világgazdaságban. További kérdés viszont, hogy a következő évtizedekben növekvő migrációs potenciállal rendelkezik-e majd. Valószínűleg igen.

Az okok között pedig több tényezőre is rá kell mutatnunk. Egyrészt az afrikai térségben folyamatosan növekszik a munkaképes korú népesség, míg például az OECD országokban csökken és ezzel párhuzamosan még a népesség erőteljes idősödése is figyelhető.Másrészt, ahogyan azt korábban is említettük az észak-afrikai diktatúrák bukásával megszűnt az Európába irányuló migráció gátja. Ki kell emelnünk azt is, hogy az Afrikában rohamosan terjedő infokommunikációs eszközök eddig sohasem látott mértékben segítik a kapcsolattartást, amely hozzájárul a migrációs kedv javulásához is.Ezzel pedig voltaképpen könnyebbé válik a korábbi gyarmattartó országokban dolgozó családtagok és az otthon maradt csonka családok újraegyesülése. A további okok között jelölhetjük meg az éghajlatváltozást és annak közvetlen és közvetett következményeit, a jelenleg egyre inkább teret nyerő szélsőséges szervezeteket.A legfontosabb kérdés azonban az, hogy a képesek lesznek-e nemzetgazdaságok felvenni a rohamosan növekvő fiatal munkaképes korú népességet.Ha szubkontinens országai a gazdasági növekedésük eredményeként nem tudnak kellő számú munkahelyet teremteni, akkor a migrációs hajlandóság a korábban említett tényezők miatt felerősödve hatalmas méreteket ölthet.

A szubszaharai térség demográfiai jövőképe és sokasodó kihívásai

A feltárt tendenciákból egyértelműen látható, hogy a demográfiai átalakulás középső szakaszában jár a szubszaharai térség,ugyanis a halálozási mutatók már a 20. század közepén csökkenésnek indultak, és a teljes termékenységi arányszám is 25%-kal csökkent.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az várható, hogy demográfiai szempontból a szubkontinens más térségek (például Kelet-Ázsia) fejlődési pályáját követi, de kb. 20–30 éves késéssel.Az is igaz továbbá, hogy demográfiai oldalról már láthatóak a kontinens gazdasági felemelkedésének csírái: fiatalos korstruktúra, egyre inkább növekvő munkaerő piaci bázis és növekvő születéskor várható élettartam.Sajátságos azonban az afrikai országok demográfiai helyzete, ugyanis a jelenleg magas fertilitás és a gyors népességnövekedés megakadályozza a fenntartható gazdasági növekedés elérését.

Sokat mondó számadat például, hogy Afrika 200 millió fiatalja közül 53 milliónak (15-34 éves korosztály) nincs folyamatos munkaviszonya. Azon 40 millió fiatalból, akik nem dolgoznak 18 millió még mindig munkakereső, míg a fennmaradó 22 millió már fel is adta a munkakeresést (African Economic Outlook, 2012). A növekvő népesség sajátos hatását láthatjuk az ingatag nigériai munkaerőpiac esetében is, ahol 1,8 millió ember születik évente és a munkaképes korba lépőket csak relatíve kevés munkahely tudja felvenni. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a sokat ígérő demográfiai osztalékból demográfiai katasztrófa lehet. A munkaerő piacion kívül rekedő és a korábban megszerzett helyi szinten versenyképes tudásukat hamar elveszítő fiatalok az olyan nihilista erőszakos szervezetek célpontjaivá válhatnak, mint a Boko Haram (Meagher, 2013).

Abban az esetben, ha ennek a folyamatosan bővülő népességnek a szükségleteit nem sikerül kielégíteni, akkor az nagy valószínűséggel olyan politikai instabilitást eredményez (Cincotta, 2010), amelyetaz egyiptomi felkelés (2011) és az Arab Tavasz esetében is láthattunk. A nyomornegyedek terjedése, a növekvő egyenlőtlenség, a városi szegénység és a bizonytalanság is azt mutatja, hogy a népességnövekedésből és a városiasodásból adódó fenntartható gazdasági növekedés megtartása az afrikai országok nagy kihívása marad (AfDB, 2012).

Valós félelem továbbá, hogy a lakónépesség megnégyszereződése karöltve a korábban is bemutatott migrációs hajtóerőkkel egyszerűen nem az afrikai kontinensen járul majd hozzá a gazdasági növekedés előmozdításához, mert a jobb életkörülményeket kereső afrikaiak száma Európában és más gazdag országokban sokszorosan emelkedni fog. Mindez pedig az európai kontinens számára jelenti a szubszaharai térség demográfiai osztalékának learatását.

Afrika és szubszaharai térség növekvő népessége az élelmezésbiztonsági szempontjából is nagy kihívást jelent. A kontinens és a régió felfutó élelmiszerimportja azt jelenti, hogy a hazai kínálat növekedése nem képes felvenni a versenyt a kereslet bővülésével (FAO, 2011).

Kelet-Ázsia azért lehetett sikeres a népesség növekedésének kedvező lehetőségeit kihasználva, mert az ottani országok kellő figyelmet fordítottak azon jól működő intézményekre, amelyek hatékony kereskedelmi liberalizációt biztosítottak, előmozdították a fizikai és a humán tőke fejlődését a jó minőségű oktatás és az egészségügyi szektor fejlődésén keresztül és a munkaintenzív exportpiac is fontos hangsúlyt kapott. Ezek révén pedig minőségi foglalkoztatási lehetőségek jöttek létre a nők számára is.

Ezért annak érdekében, hogy az afrikai kontinens és ezen belül a szubszaharai térség a kelet-ázsiai országok fenntartható fejlődési pályáját kövesse elsőként fontos a közegészségügyi rendszer javítása a gyermekek túlélési esélyének javítása érdekében. Másrészről az elérhető és elfogadható családtervezés biztosítása, a gyermekvállalási kedv csökkentése a függőségi ráták csökkentése érdekében, a megtakarítások előmozdítása a nagyobb befektetésekmiatt. Fontos továbbá az oktatási intézmények fejlesztése és a jó minőségű képzés biztosítása stabil gazdasági növekedési feltételek mellett. Mindez elegendő szociális védelem mellett ösztönözheti a munkahelyteremtést.

Mindemellett a gazdasági átalakulást ösztönző makrogazdasági stabilitás és a magánszektor fejlődésének előmozdítása is feltétlen szükséges. A befektetői jogok megóvása mellett, a jogállamiság (rule of law) erősítése és az üzleti tevékenység költségeinek csökkentése is kiemelt feladat kell, hogy legyen.

Összegzésként megjegyezhetjük, hogy demográfiai oldalról megteremtődni látszik a szubkontinens fenntartható gazdasági növekedése. Ez azonban még nem garancia a demográfiai osztalék kihasználására.Az afrikai országoknak három területen van szükségük hatékony intézkedésekre. Elsőként a demográfiai átmenetet kell katalizálniukaz egészségügyi szektor fejlesztésével, amely később a mortalitás és a fertilitás visszaeséséhez vezet, ezáltal tovább segíti a demográfiai átalakulást. Másodsorban a fertilitási átmenet gyorsítására van szükség hatékony családtervezési kezdeményezések segítségével. Végül pedig fontos az átmenet kihasználása az oktatás, a jó kormányzás, a transzparencia, a korrupciómentes demokratikus intézmények segítségével,amelyek feltétlenül szükségesek azon demográfiai osztalékból származó előnyök kiaknázásához, mely később fenntartható gazdasági növekedéshez vezethetnek.

[1]Ezek közül a következőket érdemes megemlíteni: Presidental Infrastructure Champion Initiative (PICI), Programme for Infrastructure Development in Africa (PIDA), The African Strategic Infrastructure Initiative, Dakar Financing Summit for Africa’s Infrastructure, Continental Business Network.

 

Felhasznált irodalmak

 

AfDB (2012): Annual Report – 2012. http://www.afdb.org/fileadmin/uploads/afdb/Documents/Publications/Annual_Report_2012.pdfhozzáférés: 2015. december 12.

African Economic Outlook (2012): Promoting Youth Employment. http://www.oecd.org/site/devyewa/Pocket%20Edition%20AEO2012-EN.pdfhozzáférés: 2015. december 4.

African Union (2015): The 2014 State of Africa Population Report. First Meeting of The Specialised Technical Committee on Health, Population and Drug Control, Addis Ababa, p. 41.

Ashraf, Q. – Weil, D. – Wilde, J. (2013): The Effect of Fertility Reduction on Economic Growth. Population and Development Review, 39, Issue 1. pp. 97-130.

Bloom, D.E. – Canning, D. – Sevilla, J. (2003): The demographic dividend: a new perspective on the economic consequences of population change. Rand Corporation, Santa Monica, California, 106 p.

 

Bloom, D.E. – Canning, D. (2011): Demographics and Development Policy, PGDA Working Paper No. 66, January, http://www.hsph.harvard.edu/pgda/working.htm, hozzáférés: 2015. október 3.

Cincotta, R. (2010): The Future of Sub-Saharan Africa’s Tentative Fertility Decline. http://www.newsecuritybeat.org/2010/08/the-future-of-sub-saharan-africas-tentative-fertility-decline/hozzáférés: 2015. december 15.

Cuaresma, J. – Lábaj, M. – Pruzinsky, P. (2014): Prospective ageing and economic growth in Europe. The Journal of the Economics of Ageing. 3(1), pp. 50-57.

Easterlin, R. A. (1975): An Economic Framework for Fertility Analysis. Studies in Family Planning. 6(3), pp. 64–63.

FAO (2011): Why has Africa become a net food importer? http://www.fao.org/docrep/015/i2497e/i2497e00.pdf. hozzáférés: 2015. december 28.

Ferguson, N. (2011): Civilizáció – A Nyugat és a többiek. Scolar Kiadó, Budapes, p. 400.

ENSZ (2015): The Millennium Development Goals Report 2015, http://www.un.org/millenniumgoals/2015_MDG_Report/pdf/MDG%202015%20rev%20%28July%201%29.pdf, hozzáférés: 2015. 11. 15.

Hill, A. (1991): Infant and Child Mortality: Levels, Trends and Data Deficiencies. In: Feachem, R.G. – Jamison, D.T. (Eds.): Disease and Mortality in Sub-Saharan Africa. New York: Oxford University Press, pp. 37-47.

Ibrahim (2012): African Youth: Fulfilling the Potential. http://static.moibrahimfoundation.org/downloads/publications/2012/2012-facts-&-figures-african-youth-fulfilling-the-potential.pdf. hozzáférés: 2015. december 25.

IMF (2015): Regional Economic Outlook – Sub-Saharan Africa – Navigating Headwinds. Washington D.C. p. 123.

Keserű Dávid (2010): Fenntartható állapotok?! – Az urbanizáció Afrikában. In: Fenntartható Afrika (Tarrósy István), Publikon Kiadó, Pécs, pp. 55-74.

Kovács Zoltán (2002): Népesség- és településföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, p. 239.

Kögel, T. (2005): Youth dependency and total factor productivity. Journal of Development Economics. 76(1), pp. 147-173.

Lam, D. (2011): How the World Survived the Population Bomb: Lessons from Fifty Years of Extraordinary Demographic History. Demography, 48(4): 1231-1262.

Lee, R. – Mason, A. (2010): Fertility, human capital, and economic growth over the demographic transition. European Journal of Population 26(2): 159–82.

Lee, Kai N. (2007): Urbanizálódó világ. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, pp. 22-44.

Meagher, K. (2013): The jobs crisis behind Nigeria’s unrest. Current History, 112(754), pp. 169-174.

Mubila, M. (2012): Briefing Notes for AfDB’s Long-Term Strategy. African Development Bank Group – Africa’s Demographic Trends. African Development Bank Group, p. 11.

Notestein, F. (1953): Economic problems of population change, In: Proceedings of the International Conference of Agricultural Economists, London: Oxford University Press, pp. 13–31.

Population Pyramids of the World (2015): http://populationpyramid.net/, hozzáférés: 2015. augusztus 30.

Ravallion, M. – Chen, S. (1996): What can new survey data tell us about recent changes in distribution and poverty?. World Bank Policy Research Working Paper, (1694).

Ratha, D. – William, S. (2007): South-South Migration and Remittances. Development Prospects Group Working Paper 102, World Bank, Washington, DC.

Ricz Judit (2007): Urbanizáció a fejlődő országokban: trendek, dimenziók és kihívások. Tér és Társadalom, 21. 3. pp.167-186.

Ricz Judit (2009): Nyomornegyedek, szegénység, bűnözés – van-e kiút? Fala Város Régió, 2009. 2. pp. 26-33.

Satterthwaite, David (2004): The Under-estimation of Urban Poverty in Low and Middle-Income Nations. In: Poverty Reduction in Urban Areas, International Institute on Environment and Development, London, pp. 1-75.

Solymári Dániel (2011): Sebek Afrika szarván – Kenyai közelkép: http://ujember.hu/sebek-afrika-szarvan/, Hozzáférés: 2016. augusztus 18.

Stephens, Carolyn – Stair, Peter (2007): A városi közegészségügy új útja. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, pp. 181-197.

You, D. – Hug, L. – Anthony, D. (2014): Generation 2030 Africa – Child demographics in Africa. Unicef, Division of Data, Research, and Policy. New York, p. 68.

UN (2015): The World Population Prospects – 2015 Revision.

http://www.un.org/en/development/desa/publications/world-population-prospects-2015-revision.html, hozzáférés: 2016. április 8.

UN – DESA (2006): World Population Prospects. www.un.org/en/development/desa/population/, hozzáférés: 2015. március 28.

UN – DESA (2015): World Population Prospects. www.un.org/en/development/desa/population/, hozzáférés: 2015. november 4.

UN-HABITAT (2003): Water and Sanitation in the World’s Cities: Local Action for Global Goals, Earthscan Publication Ltd, London, p.273.

UN-HABITAT (2013): State of the World’s Cities 2012/2013 – Prosperity of Cities. Earthscan Publication Ltd, London, p.184.

Világbank (2013): Africa’s Pulse Report, http://www.worldbank.org/content/dam/Worldbank/document/Africa/Report/Africas-Pulse-brochure_Vol7.pdf, hozzáférés: 2015. október 5.

World Development Indicators (2010): http://data.worldbank.org/indicator/BX.TRF.PWKR.CD.D, hozzáférés: 2015. november 4.

Warah, Rasna (2007): Élet Kiberában In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, pp.198-199.

Willekens, F. (2014): Demographic transitions in Europe and the world. Max Planck Institute for Demographic Research, Rostock, Germany, p. 33.

WUP 2014: World Urbanization Prospect: The 2014 Revision. United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division http://esa.un.org/unpd/wup/CD-ROM/, Hozzáférés: 2015. augusztus 3.


közgazdász, egyetemi oktató és az Ethiopian Civil Service University vendégoktatója

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.