You are here: Home » magyar-afrikai kapcsolatok » Afrika Kollégium indul a Lakiteleki Népfőiskolán

Afrika Kollégium indul a Lakiteleki Népfőiskolán

 

AFRIKA KOLLÉGIUM

A Lakitelek Népfőiskola 2017 március végén szakmai képzést indít Afrika Kollégium elnevezéssel. A kollégium célja a magyar kormány Déli Nyitás stratégiájának részét képező Afrika-politika bemutatása a résztvevők számára, beleértve a stratégia célkitűzéseit és eszközrendszerét, a külgazdasági megfontolásokat, valamint a legfontosabb célországok sajátosságainak megismertetését.

Célcsoport: olyan 35 év alatti egyetemisták, illetve fiatal felnőttek, akik tanulmányaik, munkájuk vagy egyéb szakmai tevékenységük kapcsán érdeklődnek Afrika szubszaharai régiója iránt, illetve akik a későbbiekben szeretnének behatóbban is foglalkozni a déli kontinenssel.

A képzés formája, előadók: a hallgatók a terület neves szakértőinek bevonásával szervezett előadások, prezentációk és kiscsoportos műhelymunka keretében sajátíthatják el a témához tartozó alapismereteket. A meghívott előadók között helyet kapnak az afrikai térségben már tapasztalatot szerzett kutatók, akadémikusok, üzletemberek, továbbá olyan nagykövetek, diplomaták és diplomáciában dolgozó állami vezetők, akik a kormány Déli Nyitás stratégiáját alapozzák meg.

A képzés időtartama: 2017 márciusa és 2019 tavasza között negyedévente egy bentlakásos hétvége, illetve a közbeeső nyáron többnapos szabadegyetem a Lakitelek Népfőiskolán.

A képzés tematikája:

  • Napjaink nemzetközi gazdasági viszonyai és a magyar gazdaság: o atöbblábonállásésaszövetségkötésekversenye,
    o amagyargazdaságfejlesztésicélokésprioritások.
  • A Déli Nyitás közvetlen előzményei, indokoltsága és eredményei.
  • A régió kapcsolata Magyarországgal: a múltban és ma.
  • A szubszaharai Afrika kulturális, történelmi sokszínűsége, modernizáció.
  • A gyarmati múlt és az ebből adódó sajátosságok.
  • A térségben jelen lévő konfliktusok gyökerei, békefenntartás.
  • Kommunikáció elméletben és gyakorlatban, közösségformáló tevékenységek.
  • Diplomáciai protokoll, interkulturális eltérések.A képzés sajátossága és célja: a kollégium tagjai olyan ismeretanyagra tehetnek szert, amely az Afrika-tanulmányok egyetemi akkreditációjának hiányában egyedülállónak számít Magyarországon: a cél egy olyan átfogó gyakorlati és elméleti szaktudás átadása, amely alapot teremthet az érintett térséggel kapcsolatos későbbi tudományos és gyakorlati munka folytatásához. Kiemelten fontosnak tartjuk a résztvevők párbeszédét és bevonását a Déli Nyitás politikájának formálása érdekében, valamint hosszabb távú szakmai kapcsolati háló kialakulását a csoporton belül, illetve a kollégisták és az előadók között.

    A képzést vezeti: Lezsák Sándor, Balajthy Henrietta, Tőkés Eszter

    Jelentkezés és további információ: Tőkés Eszter (eszter.tokes@gmail.com)
    Jelentkezés kitöltött jelentkezési lappal és annak csatolt mellékleteivel 2017. február 25-ig.


A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének (MTA KRTK VGI) tudományos munkatársa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanulmányok Tanszékének adjunktusa

http://afrikablog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.